Az alábbiakban bemutatok egy példát, hogyan nyomozok én, egy szó származása körül. A példának választott szavunk legyen a „ló”. A választásom azért esett erre a szóra, mert minden különösebb magyarázat nélkül hihető, hogy őseink (a történelmi időkben) ismerték a lovat. Azért alátámasztásul, hivatkozok a Magyar Katolikus Lexikonra (MKL) is. Címszó a ló: „Vsz. Közép-Ázsiában az indoiráni törzsek kezdték el tenyészteni. Nem lehet megállapítani, hogy Mezopotámiában mikor bukkant fel. Annyi bizonyos, hogy a suméroknak nem volt szavuk a ~ fogalmának jelölésére. A hettiták körében, valamint Szíriában vsz. a hurriták révén vált ismertté. A hettiták híres ~tenyésztők lettek. Egyiptomban a hikszoszok révén terjedt el (A. K. Dajani szerint a kései bronzkorban). A Beerseba mellett folytatott ásatások során találtak egy lovat, melyet Kr. e. kb. 3000-ből valónak tartanak. Arábia D-i részén csak a Kr. u. 2. sz. vége felé terjedt el a ~, É-i részén valamivel előbb”.
Első lépésként tájékozódok a meglévő magyarázatokról. Néhányat bemutatok:
Tótfalusi István: Magyar etimológiai nagyszótár (MEN).
„Ősi örökség az ugor korból: vogul ló, luv. Az átvett alak lovu lehetett, a ~ átmeneti lou formából fejlődött ki. Származékai közül a lovag, lovagol képzésmódja a gyalog, gyalogol analógiájára vall”.
Magyar Katolikus Lexikon
„A ló a m-ok honfoglaláskor magukkal hozott, legjelentősebb háziállata. A lótenyésztés mesterszavait: ló, nyereg, ostor, fék, lófi, másodfű, harmadfű már az előmagyarok ismerték, a bolgár-török érintkezés jelentékenyen már nem bővítette (békó, gyeplő stb.)”.
Wikiszótár
„Eredet [ló < ómagyar: ló < ősmagyar: lú, lov, luv, lou, leu, lehu (ló) < dravida: olukku, ulukku (visz, mozgat)]”
Vásáry István: „Az ugor nép halászattal és vadászattal foglalkozott, de nyelvészeti alapon a kezdetleges állattartás és földművelés jelenlétére is következtethetünk. Ismerték a lovat és a kutyát, ló és eb szavunknak ugyanis csak a vogulban és osztjákban van megfelelője. Az ugor nyelvi egység a Kr. e. első évezred közepén bomolhatott fel, feltételezhetően a Kr. e. 6–5. században a Káma-vidékre érkező ananyinói régészeti kultúra hordozóinak megjelenése miatt.” /V. I. A régi Belső-Ázsia története. 5. Magyarok. Balassi Kiadó./
A fentiekből megállapítható, hogy ősmagyar (előmagyar, ugor kori) szóról van szó, de hogy kitől örököltük, arra nem térnek ki, legfeljebb ilyen formában, hogy „a ló szavunk az ugor alapnyelvből ered, más rokon nyelvekben is hasonló szót használnak ennek az állatnak a megnevezésére (osztyákul például lau a neve)”. (Wikipédia).
Nézzünk körül tehát, hogy hol találkozunk a ló, vagy hasonló alakú szavakkal, képzett változataival, és kik használják ma is ilyen formában.
Magyarban felmerül annak a lehetősége, hogy a krónikákból ismert lovas egység „száz lóból állt”. Ennek az élén a „lófők” álltak. Az egység jelölésére használt lobogó neve valószínűleg a száz ló okán lett zászló. A magyar László név függetlensége a lengyel-szláv Vladislavtól, nem bizonyítható. A László férfinév a szláv Ladislav névből fejlődött. (Ladó-Bíró)
Az orosz-szlávban a ló egyik neve lóságy (лошадь), a másik: kony (конь). Ezt a második változatot használja a többi szláv dialektus is, kivéve a lengyel nyelvet, ahol ɫоszаk jelentése – kis tatár ló. De honnan származik a lóságy? Nézzük meg M. Vasmer szótárában (ло́шадь, лоша́, лоша́к): csuvas török: lаšа, krimi tatár, karacsáj, balkár: аlаšа.
A magyar gyerekszáj szerint a lóság hasonlatos a disznósághoz! (Platóni idea!).
Kiindulva abból, hogy a ruszok (ó roszok), és a vikingek (varégok) magyar lovassággal kapcsolatba kerültek már a 8-9. században, továbbá abból, hogy Vasmer eredeztetése török irányultságú, a lengyel szintén (míg a nyugati és déli szlávoknál ez a forma nem maradt fenn), feltételezhető a török átvétel. De a mai törökben a ló: at, görögben: άτι. Most alkalmazzuk a formai megfeleltetést. Melyik az a nyelv, amelyben a lóságy-hoz van hasonlatosabb szó, mint a magyar lóság? Nincs ilyen! Nézzük meg a szó stabilitását. Melyik nyelv használja az ősi formát a legkisebb változtatás nélkül? Egyértelmű, hogy a magyar! Miért nem jöttek erre rá a nyelvészek? Mert nem magyar anyanyelvűek. A magyaroknak meg kisebbségi érzésük van a török, görög átvétellel kapcsolatban. Az én vizsgálatom azt az eredményt adja, hogy a „ló” szó ősmagyar eredetű, a hun birodalom idején már valószínűleg használatos volt. A háziasított ló és a kocsi használatát az úgynevezett Jamnaja-kultúra[1] beszivárgása hozta magával a Kárpát-medencébe. A „ló” név innen terjedhetett el a török, a görög, az ugor, később a szláv nyelvekben is. De talán a lónál még érdekesebb a „paripa” szavunk története. Nyelvész vélemény erről az alábbi:
„Könnyed járású ló, amelynek nemes, büszke tartása van. Eredet [paripa < ómagyar: paripa < ősmagyar: paripa < dravida: parima (ló) < pari (szökken, repül)]". /wikiszotar.hu/.
paripa: ‘büszke tartású, nemes fajta hátasló’, ‘‹régen› herélt ló’.
"Több délkelet-európai nyelvben elterjedt vándorszó a bizánci parippion (‘vezeték ló’) nyomán, amely a görög paripposz folytatása a para (‘mellett’) és hipposz (‘ló’) elemek alapján. A magyar szó lehet a bizánci görög többes parippa átvétele (van ilyen adat a 16. század végéről), de számolhatunk a szerb parip közvetítésével is." /Magyar etimológiai nagyszótár (Tótfalusi István)/. Tehát a paripa: vagy délszláv parip közvetítésével vagy közvetlenül a görög parrippion ('vezeték ló') < para ('mellett')+ hipposz ('ló') alakból került a magyar nyelvbe.
Érdekes, hogy a görög/délszláv változat mellett a 20. századi magyar „finnugorista” hivatásos nyelvészek érvelnek, míg korábban sokan elvetették ezt kialakulási formát. Pl.: Kassai József: Származtató, s gyökerésző magyar-diák szókönyv, 4. kötet. 1835. Ezt írja: „Paripa szónak mi a gyökere? Ítéletemként Jar, vagy a’ mi evvel egygy: Nyar ige; mert a’ Magyarnál Paripa minden ló, akár légyen mén ló, akár nőstény, akár herélt ló, tsak jó futó légyen, gyors lábú, és jó szaladós. Jar igéből származik. Jarika szóból betű tserével lett Jarippa.” „J betűt P-vel tserélvén fel. Mint h. o. Terjeszti a’ lábait, és el-terpeszti. – Tehát nem Par-hippos görög szóból származott a’ Paripa szó.” Vagy Czuczor-Fogarassy magyar nyelvszótárában (1862) ez áll: „Szoros ért. különösen nyereg alá idomított, kényes járásu, többnyire herélt, úriféle ló, úgyhogy a pusztai dalokban e nevezet ,ló' helyett ritkán jön elé. Délceg, táncoló, ágaskodó, fickándozó, kényes paripa. Szélesb. ért. minden hátas vagy nyerges ló; de a kocsiba vagy szekérbe fogott nyergest ide nem értve.” „E szerint paripa am. parava, pariva, mint a kar gyöktől karava, karama, karima. Tudnivaló, hogy a b, p, v, f, m, mint ajakhangok rokonok. A görög parippos szót, mely Rost szótára szerént am. daneben reitend; neben einem Pferde herlaufend, einem Pferde gleich laufend, lehetetlen ide vonszolni. A szláv nyelvekben eléforduló parip, paripa, parippa, alkalmasint a magyarból ment által, úgy hogy Jancsovics István a szláv-magyar részben fel sem hozza.”
Szentkatolnai Bálint Gábor (1844-1913): A magyar nyelv Dél-Indiában. Pari-pa címszó alatt ezt olvashatjuk: „tamil pari (ló, pari- megszökni, repülni; pari-ma, ló, puravi, ló; élénk ember).
Szerintem az elmúlt, közel kétszáz évben semmi olyan komoly nyelvészeti ismeretre nem tettünk szert, ami a görög (délszláv) érvelést újabb érvekkel támasztaná alá a paripa vonatkozásában. Az orosz nyelv azonban tartogat még néhány érdekes adatot a paripával kapcsolatban. (Az alábbiak szigorúan saját véleményemet tartalmazzák, máshol ilyen kontextusban nem található).
Mint ahogyan már szó volt róla, ismert tény, hogy a szláv nyelvekben a paripa változat megtalálható: parip – paripa (szerb); орь ἵππος "жеребец"– fiatal csődör (др.-русск., цслав. Георг. Амарт.; см. Истрин 3, 277); оř– ló (cseh), : орь – ló (orosz). Bár az orosz szónál megjelenik a görög ιππος – ló tag is, mégsem innen eredeztetik az орь szót, hanem az оревитъ/ оревина – kéjsóvár, buja, parázna/bika szavakból. (Lásd: Vasmer: PAGES: 3,155). Ha az orosz орь szó jelentését kicsit részletesebben megvizsgáljuk, akkor azt találjuk, hogy itt egy „táltos lóról” van szó! Minden innen származtatott szó értelme erre utal. От коня пахаря ОРЬ остались глаголы гарцевать; кони оревити; оревитъ - "похотливый" ; йаростный (яростный ) и гарный. Mert: гарный – égő, tüzelő; гарцевать – lovon száguldani, mutatványt végezni; йаростный (яростный) – dühöngő, féktelen, tomboló, heves. Ezek pedig az ugor JÁR isten tulajdonságai. Így Érosz és Árész megfelelőjének tekinthetjük formailag, és tartalmilag is. A magyaroknál ő volt a Hadúr! Az örményeknél Ar (örm. Ար) a legfőbb nap isten volt. A Nap hatalmát (örm. arev) volt hivatott jelképezni, ami magában foglalta a természeti erőket, főképp a tavaszt. (Ar napja március 21. volt). Könyveimben a nappal kapcsolatos „nyár”, „jár”, „ár” „év” összefüggést már többször kifejtettem, de itt most visszautalok Kassai József 1835-ös meglátására: paripa – jarippa! Bálint Gábor tamil értelmezésére, ahol a repülni, szökkeni, élénknek lenni (mint az orosz Járilo!), a paripa jelentése. Mindezek szerintem arra utalnak, hogy a paripa szavunk az ÁR és az IPPOSZ szavak összeolvadásából keletkezett kr. u. első évszázadokban a ponto-kaszpi sztyeppén beszélt lingua francaban. (Amiből a magyarok és a szlávok elődei is meríthettek!) Jenentése pedig „tüzes ló” azaz táltos ló volt.
A népmeséink szerint a gebének (lónak) égő parazsat kell ennie, ezzel megtelik erővel, „aranyszőrű táltos paripa lesz belőle”. Csak a táltos tudja a lovát úgy meglovagolni, hogy „repüljön, mint a gondolat”. Egyébként, az ősmagyar nyelven a par a Napot jelentette, az ipa pedig a meny vagy a vő apját. (A csődör is paripa volt).
A fentiek miatt, nem fogadhatom el Vásáry állítását a ló és az eb szavunkról sem. Ahogyan a ló szavunk bekerült az orosz nyelvbe, ugyan úgy a kutya szavunkat is átvették. Lásd az orosz kutyónok, (kölyök kutya) szót, továbbá a Baskírfölddel is határos Jekatyerinburgi területen (бывший Камышловский уезд) ma is ismert a "Кутя" (kutya) szó. Más területeken ez a szó nem fordul elő! (Pontosabban ilyen értelemben nem ismert. Mert egyébként ez a neve egy hagyományos szláv karácsonyi ételnek is.). Talán nem véletlen, hogy éppen ezen a területen (ahol újabban az ősmagyarok nyomait is feltételezik), maradt meg ez az ősmagyar szó! Lásd az alábbi térképen Dél-Urál és Nyugat Kazahsztán „magyaros” régészeti lelőhelyeit. De vannak magyar nyomok Tatárföldön (Bolsie Tyigani temető) és a Volga szamarai térségében is.
[1] A Jamna-kultúra, azaz gödörsíros kultúra (neve az orosz яма, azaz „gödör” szóból ered) késő rézkori – kora bronzkori kultúra volt a Bug, Dnyeszter és Urál folyók környékén. A kultúra az i. e. 36. századtól az i. e. 23. századig létezett, mint a kurgán-kultúra első szakasza.
