Nem vagyok nyelvész, a nyelvterjedésre vonatkozó elképzelésemet a szakirodalomból megismert elméletekből raktam össze. Ezeket az ismertetésem során egyenként megnevezem. A nyelv és a nép fogalma bizonyos mértékben összefügg, de a meghatározástól függően önállóan is vizsgálható. Minden esetre én, tartom magam ahhoz a gondolathoz, hogy a nyelvek története nem azonos a népek történetével. Természetesen a nyelvet beszélők csoportjai hozták létre a nyelveket, ezért az eredet kutatását velük illik kezdeni. De nem mehetünk vissza Ádámig és Éváig, ezért az utolsó jégkorszaktól indulunk. Az utolsó (Würm III.) jégkorszak kb 30 ezer éve kezdődött, maximuma (LGM) 26.500 és 19.000 között volt, majd 15–12 000 éve ért véget.

Kalevi Wiik, finn nyelvész (1932-2015), úgy értelmezi az adatokat, hogy Kr. e. 23,000-8000 között, az utolsó jégkorszak idején, Európa lakossága három területre szorult vissza. Nyugaton a „Baszk- Európa”, északon az „Uráli-Európa” maradt fenn vadászokkal, akik inkább nagyvadakra vadásztak. Ők a mai megnevezéssel a baszk és a finnugor nyelveket beszélték.

K.Wiik 2008.

Én, ezt egy kicsit másképp látom. Hiszen 18-15 ezer évvel ezelőtt a Kárpát-medencét már mesterséges lakóépületeket létrehozó emberek lakták. Szerintem jobb menedék volt a Kárpát-medencében, mint Ukrajnában akárhol, hiszen a magyar Alföldön tízezer számra^[1] találhatók az ún. kunhalmok. Ezek keletkezése különböző korokra vezethető vissza. A legrégebbi, jelenleg ismert kurgánokat az Alföldön a már említett, gödörsíros hagyatékáról ismert kora rézkori jamnaja-kultúra tagjai emelték 5500-5300 évvel ezelőtt. A régészek Ságvár-Lukasdombon meg is találták ennek a nyomait. (18-17 000 éves agancsból készített kapák, vágóeszközök, csákányfejek). „A Kárpát-medence akár 1000-2000 évvel is megelőzhette Európa északabbi területeit az gazdálkodó életmód számára kedvező feltételek kialakulásában. A korszak vadász-halász törzseinek legfontosabb Kárpát-medencei településmaradványát Jászberény mellett tárták fel”. (Wikipédia). De a terület korai lakottságát bizonyítja még számos lelőhely: Arka, Dömös, Budapest-Csillaghegy, Dunaföldvár, Balatonőszöd–Temetői dűlő, Szentpéterszeg, Szeged-Öthalom, Madaras, Zalaegerszeg, Lengyel, Bátaszék, Györe, Alsónyék, Újdombóvár, Szarvasd stb.). Ezeknek, a kezdetleges földművelést, állattenyésztést is végző törzseknek a kapcsolata déli irányban a Földközi-tenger felé, (lásd, később az etruszk kapcsolatot), illetve Kis-Ázsia és Mezopotámia irányában épülhetett ki, hiszen a jégtakaró és a mocsárvilág más irányt nem engedett meg. Régészeti leletek kimutatták például, hogy az őstulok házasítása 6-8000 évvel ezelőtt éppen Magyarország pusztáit övező hegyekben történt. A háziasított tulok teje igényelte és teremtette meg a vonalas kerámia kultúrák edényeit. (Wikipédia: A Kárpát-medence története a honfoglalásig). Ezt a genetikai vizsgálatok (például az R1a1 és R1b1 haplocsoport terjedése) is alátámasztják. A magyar nyelv eredetéről Az alapnyelvről, Kr. e. 2000-től, és korábbról.

Elfogadott, általános szakvélemény, hogy a neolitikum mintegy 10 000-12 000 éve jelent meg a termékeny félhold területén és onnan terjedt kelet és nyugat felé. Az un. neolit forradalom (első gazdasági forradalom) itt jött létre. A korábbi gyűjtögető-vadászó-vándorló, véletlenszerűen befogott állatokat tartó életmódból – hosszú folyamat eredményeképp – kialakult a tudatos állattartás, a helyhez kötődő, szántó-vető-arató földműves életforma, amely jelentős gazdasági fellendülést eredményezett. (Bodnár Mária^[2]: Élet a történelem előtti korokban.). A neolitikus forradalom kifejezést elsőként az ausztrál régész, Vere Gordon Childe (1892-1957) használta a neolitikum időszakában a vándorló, vadászó-gyűjtögető életformáról a letelepült, földművelő életformára való áttérés magyarázatául. De….! Lewis Binford már 1968-ban kifejtette azt a forradalmi gondolatát, hogy a földművelés csak következménye a letelepedésnek, nem pedig oka. A gondolatsor legnagyobb érdeme: először veti fel, hogy a letelepedés és az élelemtermelés között semmiféle kapcsolat nincsen, és a letelepedés megelőzi a földművelést. A változás tucatnyi különböző, és minden jel szerint egymástól elszigetelt helyen indult meg az i. e. 12. évezred körül és az emberiség egyik legnagyobb hatású változásának tekinthető. A letelepült életmód a személyes ingatlan- és nagyméretű ingóvagyon megjelenését tette lehetővé – sőt, egyes nézetek szerint a letelepedés oka éppen a magántulajdon kialakulása volt.

Az első élelemtermelő közösségek itt Közép-Európában Kr. e. 5500 körül jelentek meg. Az élelemtermelés nem a neolit sajátja, vannak népek szép számmal, amelyek már mezolit jellegű eszköztárral is termeltek élelmet, míg számos csoport a kőrézkorban, vagy még később tért át élelemtermelésre. A régészet mai állása szerint az i. e. 12 000 körüli dátumig követhető anatóliai és közel-keleti települések.

A távolsági népmozgások, és vele együtt a nyelvek terjedése nagymértékben felgyorsult a ló házasítása és a kocsi-szekér használata után. Az újabb kutatási eredmények azt feltételezik, hogy 5000 éves a világ első lovaglásra utaló bizonyítéka. 2023-ban ezt egy tudományt népszerűsítő ausztrál folyóiratban, a COSMOSban olvashatjuk. (A Live Science-ben megjelent Kristina Killgrove 2023. 03. 03. cikke ”World's 1st horseback riders swept across Europe roughly 5,000 years ago” nyomán). “Úgy tűnik, hogy a lovaglás nem sokkal a lovak feltételezett háziasítása után alakult ki a nyugat-eurázsiai sztyeppéken az i. e. negyedik évezredben” – mondja Volker Heyd, a Helsinki Egyetem régészprofesszora, a felfedezést végző nemzetközi csapat tagja. “A Jamnaja-kultúra tagjainál már meglehetősen elterjedt volt az i. e. 3000 és 2500 közötti időszakban”. De lehetséges, hogy a lovaglás még régebbre nyúlik vissza. “Van egy érdekes sírhely a sorozatban” – mondja David Anthony, az amerikai Hartwick College emeritus professzora. “A magyarországi Csongrád-Kettőshalomnál egy, az i. e. 4300 körülire datált sírban, amiről  sokáig azt gyanították, hogy a sztyeppéről származóké, meglepő módon hat lovas patalógiai elemzéséből, és a leletek valamint azok elhelyezkedéséből ítélve –  négynél mutattak ki a jamnajáknál valószínűleg egy évezreddel korábbi lovaglásra utaló nyomokat…. Egy elszigetelt eset nem támasztja alá a biztos következtetést, de a sztyeppék e korszakának neolitikus temetőiben a lómaradványokat időnként emberi sírokba helyezték a szarvasmarhák és juhokéval együtt, és a kőbaltákat lófej alakúra faragták.” (Cosmos, 6 March 2023 / Evrim Yazgin).

A mai általános szakértői vélemény szerint az úgynevezett Jamnaja-kultúra beszivárgása hozta magával a Kárpát-medencébe többek között a háziasított ló és a kocsi használatát, illetve a bronzöntés hagyományát, melyek innen továbbterjedve egész Nyugat-Európában meghonosodott. Például a „szekér” szó Európa egyetlen más nyelvében sem található meg. Állítólag akkád-asszír eredetű (sekēru), amely a szanszkritban is megtalálható (szakar) és ott idegen szónak tekintik, amit Közép-Ázsiából kaphattak. Ezért – feltételezésem szerint – nem beszivárgás, hanem kárpát-medencei expanzió történhetett, a fentebb leírtak szerint. (Lásd a Csongrád-Kettőshalom feltárás eredményeit 2023-ból). Erről Bodnár Mária könyvében is olvashatunk:Mária Bondár: Prehistoric wagon models in the Carpathian Basin (3500–1500 BC). Bp. 2012.). Az új elméletek között megemlíti a három legemblematikusabb nézetet, amelyet Sherratt, Matuschik és Vosteen képviselnek a kerekes járművek feltalálásával és elterjedésével kapcsolatban (PÉTREQUIN – PÉTREQUIN – BAILLY 2006, 4. ábra; 35. ábra). Sherratt nézete szerint a kerekes járműveket Mezopotámiában találták fel Kr.e. 4000 körül, ahonnan a következő ötszáz év során terjedtek el Európába. Matuschik azzal érvelt, hogy a kerekes szállítóeszközök először Kr.e. 3800 körül jelentek meg a Fekete tenger északi részén, és háromszáz éven belül elterjedtek Európába és Mezopotámiába. Vosteen amellett érvelt, hogy Kr.e. 3500 körül Mezopotámiában és a Kárpát-medencében egyidejűleg jött létre az innováció, azt állítva, hogy ebből a két központból más régiókba is eljutottak a járművek (PÉTREQUIN – PÉTREQUIN – BAILLY 2006, 363–366).

Ez konform azzal, ahogyan Krantz is írja: „Magyarországon már 10000 éve beszélték a proto-altáji nyelvet”. (Grover S. Krantz: Az európai nyelvek földrajzi kialakulása. Ősi Örökségünk Alapítvány. Budapest, 2000. Kilencedik fejezet – Következtetések. Függelék.3.)^[3]. Pontosabban az eredeti mű 187. oldalán azt írja, hogy: „Az uráli nyelvcsalád az Alföld mezolitikus lakóitól származott”. („That the Uralic language family stemmed from the Mesolithic inhabitants of the Hungarian Plain”.) G. Krantz fogalmazásában: „Így nyernek értelmet azok a nyelvészeti tanulmányok, melyek az újkori magyart rokonságba hozzák az ősi Mezopotámia sumírjával. A magyar Alföldön lenne a legkisebb és leg elszigeteltebb proto-urál-altáji nyelv, ami afganisztáni eredete óta a legkevesebbet változhatott. A sumírt 5000 éve agyagtáblákra írták a kiindulási helytől és időtől számított félúton. Nem lenne szabad meglepődni azon, hogy a magyar és a sumír nagyon hasonlóak. Néhány lelkes kutató állításával ellentétben - hogy korai vándorlás történt volna Magyarország és Mezopotámia között (egyik, vagy mindkét irányban) - nyelvészeti hasonlóságuk egyedül abban áll, hogy mindkettő többet őrzött meg a közös ősi nyelvből, mint e nyelvi törzs bármely másik tagja.” (Krantz által javasolt helyesbítések a fordítóhoz írt - 2000 márciusában kelt – levelében). „A sumér és az uráli közötti lexikai párhuzamok nem csupán teljesen új lehetőségeket nyitnak meg a sumér tanulmányozására, hanem lehetőséget biztosítanak a sumérok eredeti szülőföldjének azonosítására és a Mezopotámiába érkezésük időpontjának dátumára is. Ezenkívül olyan médiumot biztosítanak, amelyen keresztül a nagyon ősi nyelvi adatok segítségével lehetővé válik bejutás a finnugor népek őskorába. Természetesen egyértelmű, hogy a releváns bizonyítékoknak először teljesíteniük kell, mielőtt azok bármely részét általánosan elfogadhatnák és felhasználhatnák”. /Simo Parpola: A Uralic Language, Helsinki, 2007.)

Eddig, főleg a nyelvet beszélők történetéről volt szó. Most térjünk át konkrétan a nyelvek eredetére!

Elképzelésem részben megegyezik Kaleva Wiik finnugor gyökerek feltárására felállított modelljével. (The ”Roots”-movement). Wiik modelljének középpontjában a következő, fonetikából származtatott megállapítás áll: a finnugor és a baszk népesség úgy vette föl az indoeurópai nyelveket, hogy egy kicsit rosszul tanulta meg és a kiejtése az eredeti anyanyelvéhez hasonló kiejtéssel bírt az így létrejött germán, balti, szláv, kelta és ibériai nyelv. Lényegében Wiik azt állítja, hogy a germán, balti, szláv, kelta és ibériai nyelvek nem az indoeurópaiaktól származnak, hanem a finnugor és baszk őslakosok nyelvéből. Ez pedig azt jelenti, hogy a germán, balti, szláv, kelta és ibériai lakosság nem az indoeurópaiak leszármazottja, hanem a finnugor és a protobaszk őslakosságé. (wikipédia). Ennek ábrázolására Rein Taagepera családfája a legalkalmasabb. Erről írta Ago Künnap: „Szerintem Taagepera fája a legjobb az összes létező finnugor (uráli) nyelvfa közül”. (Ago Künnap, Breakthrough in Present-Day Uralistics, Tartu 1998 p. 25.)

Nálam, ez a többgyökerűség a nyelvrokonság értelmezésénél jelenik meg, amit a The agenetic relationship between languages (Bővített) link alatti esszémben részletezek.

Kronológiai viszonyításra mutatom be Jaakko Häkkinen alapján készített Asko Parpola családfát:

Asko Parpola: Formation of the Indo-European and Uralic (Finno-Ugric) language families in the light of archaeology. Helsinki 2012. 169.

Térjünk át a nyelvek terjedésére. Ennek magyarázatául kezdetnek, egy 2013-ban megjelent könyvem „Urál-altáji nyelvek terjedése” című sémáját használom. (BF: Bel-Ár, Szekszárd, 2013. 27.o.)

A fentiekből tudjuk, hogy a neolitikumban mint a KM, mint a Balkán, mint Kis-Ázsia, valamint a tőle délebbre fekvő un. termékeny félhold területe is sűrűn lakott volt. Feltételezésem szerint, az agglutináló urál-altáji és a flektáló (PIE) nyelvek is innen kezdtek szétterjedni a fenti sémám szerint. Az érezhető nyelvi különbségek a népcsoportok elkülönülésére utalhat. Míg keleten radikális szétválás mutatkozik meg az útvonal (Albán-, vagy Gorgán kapuk) választásban, nyugati irányban (Anatóliából) marginális ez a különbség. Tehát Wiiknek azt az állítását, „hogy a germán, balti, szláv, kelta és ibériai nyelvek nem az indoeurópaiaktól származnak, hanem a finnugor és baszk őslakosok nyelvéből” nem fogadom el, hanem a párhuzamosság mellett teszem le a voksomat. Ezért nincsenek uráli szubsztrátumok a germán nyelvekben. És nem uráli nyelveket beszéltek hajdanán Közép –Európában, hanem Közép-európait, amit a kék nyíl mutat. Megtévesztő lehet az Urál-altáji elnevezés, de ez csak késői és meggyökeresedett névadás és a könnyebb érthetőség kedvéért hagytam meg. Ezt támasztják alá a genetikai eredmények is. (Pl. R1a és R1b terjedések).

A bronzkortól a nyelvterjedést már a Current Biology-ban közzétett Maróti et all. tanulmány (The genetic origin of Huns, Avars, and conquering Hungarians. Authors: Maróti et all. 2022.) kapcsán tárgyalom.

Nyelvi és etnikai kapcsolatok szerepe a magyar őstörténetben

[1] Ezekből a halmokból Magyarország területén -- egyes becslések szerint -- több tízezer is lehetett, ám sajnos párszáz év alatt eltűnt a kétharmaduk. (Mondta dr. Dani János, a Déri Múzeum régészeti igazgatóhelyettese).

[2] Bondár Mária CSc, régész, tudományos főmunkatárs (Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet) 

[3] A fordító megjegyzése: „Krantz professzor időközben bizonyos korrekciókat hajtott végre könyvében, amit beleegyezésével, sőt az ő javaslatára függelék formájában közlünk a könyv végén. A korábbiakkal szembe - mely szerint a magyar a legrégibb helyben maradó, mezolitikus nyelv Európában - most azt javasolja, hogy a magyar nyelv 10000 évvel ezelőtt Nyugat-Afganisztánból jött be a Kárpát-medencébe, és noha még így is a legrégibb nyelv, de nem mezolitikus”.  Nem tudni pontosan mi okból változtatta meg Krantz professzor hatalmas kutatómunkájának végeredményét különösen ránk, magyarokra vonatkozóan (csak sejtjük kiknek a közbenjárására..), de ettől függetlenül a professzor könyvének minden egyes térképén a Kárpát-medencei magyar nyelv-terület (amit ő ugornak hív) úgy áll, mint egy tömör kődarab, vagy mint egy érintetlen őserdő, melyen a körülötte dúló viharos évezredek egy karcolást sem hagytak. Ez - az utólagos álláspont-módosítása ellenére - elgondolkodtató...).

Jelölések, értelmezések

„a”; „b”; „c”……”n”          nyelvek

n’ és n”    Az idővel megváltozott ugyanazon nyelv két változata. (Külön utas fejlődés)

ab           Az a és b nyelvből kialakult kevert nyelv

„A”…. „N”.  A nyelvet beszélők (hordozók) csoportja

n(N)       „n” nyelvet beszélők csoportja.

a=f(b) = „a_b”       b nyelv elemeivel bővült „a” nyelv. Nyelvi átvételek.

A+B=Egymás mellett élés, ekkor a+b a nyelvi állapot. Nyelvi és etnikai kontaktusok.

AB=Egybeolvadás, ekkor lehetséges: a(AB), vagy b(AB), vagy ab(AB) kevert nyelv, vagy a_b(AB), illetve b_a(AB). Természetesen elképzelhető, hogy ezek különböző csoportok egyidejűleg léteznek, bár idővel a domináns változat marad fenn.

a(A)+b(B)>a(AB)     azt jelenti, hogy B nép felvette (nyelvcserével) A nép nyelvét.

A protougor nép és nyelv bronzkori kialakulás a Current Biology (CB) 2022-es cikkéből, (The genetic origin of Huns, Avars, and conquering Hungarians. Authors: Zoltán Maróti, Endre Neparáczki, Oszkár Schütz, ..., Szilárd Sándor Gál, Péter Tomka, Tibor Török. 11 July 2022. Figure 7. Summary map).

Tételezzük fel, hogy a CB ábra szerinti Mezsovszkaja (M) régészeti kultúra népe az m nyelvet beszélte.

A északról hozzájuk csatlakozott nganaszán ősök (S) egy paleo-szibériai „s”nyelvet használtak.

Ekkor m(M)+ s(S) állapot állt fenn ott, ahol a két nép találkozott. Török nyelvi feltételezése alapján ekkor alakult ki a protougor nyelv és nép, ami az ugor ősnyelvet (alapnyelvet) és ősnépet adta. Ez az ugor szétválás alapja!

Azaz: m(M)+s(S)= u(U) ami egybeolvadást tételez fel. > Szétválás: u(U₁)+u(U₂) >u’(U₁) és külön u”(U₂) a későbbi külön utas fejlődés szerint, ahol u”(U₂) a manysikat, az u’(U₁) a magyar hf ősök elődeit jelenti. Ekkor valóban u > u’+u”, azaz u közös őse mindkét nyelvnek.

De láthattuk, hogy az egybeolvadásnak 5 különféle esete is lehetséges. Nem tudhatjuk, hogy u’ és u” nyelv melyikből származott eredetileg. Mivel u egy összetett nyelv, nem lehet alapnyelvnek tekinteni, csak olyannak, ami egy – akár nyelvszövetségnek elnevezett csoportból származik.

A fenti példát lehet általánosítani, illetve figyelembe venni, hogy A és B népeknek csak egy-egy részei találkozhattak, a többieket (akik a és b nyelven beszéltek) nem, tehát őket nem is érintette a nyelvi változás.

A fentieknek megfelelő néptörténeti változat nálam így néz ki:

Tehát a CB 7/A térképe szerint, a késő bronzkorban, a Mezsovszkaja kultúra területére (és népeihez) költözött északról (pl. a Hövszgöl környékéről) egy paleo-szibériai népcsoport (a nganaszánok ősei) egy része. Itt nyelvcserén mentek keresztül, felvéve a mezsovszkaja nyelvét, majd évszázadok múltán utódaik nagy része visszatért északra, magával víve az új nyelvet a korábbi nyelvének szubsztrátumaival. Az együttélés során a mezsovszkajaiak alapvetően nem keveredtek genetikailag az északi származásúakkal és fejlődésük a Török által bemutatott módon alakult. (Keveredés a szkítákkal, szarmatákkal, hunokkal). Az északra távozók nyelve a manysi nyelv őse lett. Itt a helybéliek nyelvi átvételei során meg kialakult a hanti nyelv őse. Így lehetséges, hogy a manysi nyelv a magyart is adó protonyelvből alakult ki úgy, hogy a genetikai jellemzőik már kevés európai nyomot mutatnak ki. „A manysik megőrizték ősi bronzkori genomjukat” – mondja Török. A fentiek teljesen megfelelnek Pusztay gondolatainak: "Az ún. uráli (tkp. finnugor) korban az eredetileg paleoszibériai nyelvek átvettek bizonyos finnugor alaktani jegyeket (pl. a tárgy külön esettel, az akkuzatívusszal való jelölését), valamint – eltérő mértékben ugyan, de – elfinnugorosodott a szókészletük. A finnugorrá vált eredeti paleoszibériai tömbön belül a mai ugor nyelvek egyfajta híd szerepet tölthettek be, amit etimológiailag is lehet igazolni. Több olyan példánk van, hogy ugyanarra a fogalomra két különböző alapnyelvi alakot lehet rekonstruálni, amelyek folytatása megvan az ugor nyelvekben, ám az egyiknek megfelelői csak a finnugor nyelvekből, másiknak a megfelelői csak a szamojéd nyelvekből mutathatók ki, pl. 'szarv'" (PUSZTAY JÁNOS: A MAGYAR NYELV EREDETÉRŐL). Tehát összefoglalva, szerintem a hanti nyelvnek a magyarral nem volt közöse (a nyelvi hasonlatosságok a manysi átvételből keletkeztek), míg a manysi nyelvnek volt, mert nyelvcserén estek át. A mezsovszkajaiak nyelve pedig egy többgyökerű, sztyeppei lingua franca lehetett.

 Current Biology Figure 7. Summary map

Lehet-e beszélői közösségek genetikai viszonyaiból következtetni azok nyelvi rokonságára? Milyen a nép és a nyelv viszonya?

Ezek régi és megválaszolatlan kérdések. Pontosabban születtek válaszok garmadával, hiszen egy nép őstörténetének vizsgálatakor ezek szinte megkerülhetetlenek. A válaszok nagyban függenek attól ki, hogyan definiálja ezeket a fogalmakat. Ezt most kihagyom, de több esszémben is visszatérek erre a problematikára.

Az utóbbi években tanulmányok sora foglalkozott azzal, hogy a  genomelemzések révén fényt derítsenek a honfoglalók származására. Attól függően, hogy kiket tekintünk honfoglalóknak, itt jelentős sikereket értek el a kutatók. Amikor azonban az adataikhoz történeti modelleket, nyelvcsaládokat próbálnak illeszteni, kénytelenek a történészek és a nyelvészek által kidolgozott és általában elfogadott sémákban gondolkodni. Ennek eredményeképp születnek meg olyan állítások, amelyek a magyarok elődeit a finnugor nyelveket beszélők halmazába sorolják. Lásd pl. : „A genetikai eredményeink megerősítik a honfoglalók finnugor származását. (Dr. Török Tibor új, tudományos előadása a honfoglaló magyarok archeogenetikai kutatásáról. Székesfehérvár, 2023. 03. 16-án. A valós modellről: 30:15.) Hiába telt el csaknem ötven év Kovács Vilmos figyelmezttése óta, gyakran nem kellőképpen hangsúlyozzák: „Tisztán kell látnunk, hogy a magyarság finnugor eredetének tétele elfogadhatatlan meghatározás. Bizonyos ugyanis, hogy honfoglaló eleink ugor rétegének szajáni összetevője, úgyszintén a turanid, pamiri, armenoid és egyéb europid rasszokhoz tartozó rétegei nem finnugor eredetűek. Vagyis a magyar–finnugor nyelvrokonság alapján – mégha ez a rokonság lényegesen egyértelműbb volna is – nem beszélhetünk az egész magyarság finnugor eredetéről. A finnugorsághoz csakis és kizárólag a honfoglalók már önmagában is kevert etnikumú ugor rétege köthető, (Megjegyzés: Nálam az ugor magyarok közül Álmos nemzetsége) de ez is csupán nyelvileg, és csak akkor, ha tisztázzuk a magyar–finnugor nyelvrokonság fokát, s az eredmény minden más rokonságot meghalad, ill. kizár”. (Kovács Vilmos: Uráli népek és a honfoglaló konglomerátum. 1978 / 4. szám / MŰHELY /  50. o.)

Most eltekintünk annak vizsgálatától is, hogy kik voltak a honfoglalók. „Révész Laci javasolta annak idején a 10-11. sz. leletanyagból a vizsgálati anyagot.” – (Török: A Kárpát-medence 10-11. századi népességének genetikai összetétele és származása.). Révész azonban több előadásában is felhívta a figyelmet a honfoglalók vegyes összetételére! Ebből kiderül, hogy a 10. századi, már ómagyar nyelvet beszélő magyarság közel sem azonos a honfoglalókkal, illetve azok leszármazottjaival.  Szóval: Török szerint a genetikusok kvázi rekonstruáltak egy proto-ugor népességet, a nyelvészek meg rekonstruáltak egy alap ugor nyelvet. „Nagy számú genomot szekvenáltunk a honfoglaló elitből és köznépből.” Dr. Török Tibor - Mit árulnak el a genomelemzések a honfoglalók származásáról. 2022. dec. 8. (113 genom szekvenálása.). De azt nem bolygatják, hogy ez a rekonstruált proto-ugor népesség valóban használhatta-e a rekonstruált alap ugor nyelvet, és ha igen, akkor ez a nyelv honnan származott? Addig rendben is van, hogy „a nyelvészet megállapításainak megfeleltethetőek az archeogenetikai eredmények” és még minek? Miért zárnak ki olyan nyelvészeti megállapításokat, amelyek nem felelnek meg a finnugor alapnyelv kizárólagosságának? „Márpedig ha valami nem zárható ki, akkor az még nem jelenti azt, hogy igazolható is.” (Bakró-Nagy Marianne: Nyelvtörténet és humángenetika. Magyar Tudomány 179(2018)1)

„A genetikai adatok többféle nyelvi magyarázatot is megengednek” – állította Török, 2018-ban. (Archeogenetikai vizsgálataink nemzetközi összehasonlításban. Dr. Török Tibor előadása az eReDő sorozatban, 2018.10.31.) Mitől változott volna meg ennek az állításnak az igazságtartama napjainkra? Ebben az előadásában kizárta a magyar nyelv kárpát-medencei (kőkorszaki) expanzióját, kizárta továbbá a Kelet-Európai őshazát, miszerint a „magyar ősi európai finnugor rokon nyelv, ami Kelet-Európából került hozzánk, de nem a honfoglalókkal, hanem sokkal korábban.” Maradt: „Ázsiai őshaza: A magyar nyelvet a KM-be több hullámban beköltöző ázsiai népek hunok-avarok-magyarok hozták magukkal. Ez esetben a fu-magyar nyelvi kapcsolatok igen távolra, a bronzkori Altáj-Jenyiszej vidékére nyúlnának vissza, és a magyar az altáji nyelvek rokona kellene legyen. (Angela Marcantonio, Marácz László, Juha Janhunen finn nyelvész).”, továbbá: Uráli őshaza: Végül adataink egyelőre nem zárják ki a hivatalos álláspontot sem, hogy a nyelvet mégis a honfoglalók hozták volna be az Ural vidékéről, csupán ennek valószínűségét csökkentik. A következő öt évben ennek a genetikai bizonyítékait vélték felfedezni. Lásd a 2022-23-ban publikált (Current Biology; bioRxiv and medRxiv; Archaeologiai Értesítő; genes 2023 stb.) tanulmányokat. A háttérben természetesen ott volt a prekoncepció: „Árpád népének nagyobbik része ezért biztosan magyarul beszélt”.   

Az alábbiakban bemutatok egy másik őstörténeti forgatókönyvet, amely az írásaimban már megmagyarázott fogalmakra épül. Nevezetesen ez a nyelvrokonság agenetikus értelmezése, az egy komponensű őshaza és ősnyelv (egy közös, ősi populáció és alapnyelv feltételezése) kizárólagosságának elutasítása, a nyelvek lineáris, vektoriális terjedése mellett a diffúziós terjedés lehetőségének és a rokon nyelvek közötti kolloid nyelvi állapot provizórikus meglétének elfogadása. Mindezt, megpróbálom két genetikai tanulmány illusztrációjának egybevetésével, illetve egy másik, sajátos értelmezésével elmagyarázni. Ezekből a tanulmányokból egy-egy összegző képet fogok idézni segédeszközként. Ezek az alábbiak:

1. Kép. The genetic origin of Huns, Avars, and conquering Hungarians. Current Biology. Maróti et al. 2022. 04. Published:May 25, 2022. Figure 7. Summary map
2. Kép. A global analysis of matches and mismatches between humangenetic and linguistic histories. Chiara Barbieria et al. PNAS, received December 10, 2021; accepted October 10, 2022. Fig. 1.Overview of linguistic and genetic similarity. (A) Schematic illustration of possible scenarios of matches and mismatches in the transmission of genesand linguistic traits.

Magyarázat

Az MKI 2022. május 30-i tudósítása szerint a Current Biology szaklapban tanulmányt jelentettek meg, amelyben – térképen is bemutatva – állítják, hogy a „protougorok kialakulása a mezsovszkaja és a nganaszán népek keveredéséből” jöhetett létre. Innen a „rokonság” a nyelvrokonainkkal!

Gyakorlatilag ugyan ezt mutatja be Dr. Török Tibor egy 2023-as decemberi előadásában „az adatokhoz legjobban illeszthető történeti modell késő bronzkori” térképén. (Dr. Török Tibor - Mit árulnak el a genomelemzések a honfoglalók származásáról.)

„A mezsovszkaja kultúra a Dél-Urál területén volt a késő bronzkorban. Ezt zömmel europid népesség alkotja. Ezek ilyen félig letelepült népek voltak. Lovakat tartottak. Sztyeppei népek voltak már az elődeik is. Ők pedig a már regenerálódott sztyepén voltak. Ez a késő bronzkor. A nganaszánok feljebb laktak. (Nem tudjuk hol). Itt keveredtek és a protougor nép létrejött” – mondja Török az előadásában. (30:145 – 31:30).  

Milyen nyelven beszélhettek ezek a protougorok? Abból indulok ki, hogy nem valószínű, hogy az összes nganaszán ős leköltözött délre, a sztyeppe vidékére. A maradókat ekkor még nem érte a „mezsovszkaja” kultúra!

Tételezzük fel, hogy a mezsovszkajaiak iráni hatás alá került lingua francát használták. (A magyar nyelv „előnyelvét”).  A nganaszán elődök egy paleoszibériai nyelven beszéltek. Ezek egy része nyelvcserén esett át, felvéve a mezsovszkajai nyelvjárást paleoszibériai szubsztrátumokkal. Amikor szétváltak, (vissza költöztek északabbra) azok, akik közelebb álltak a nganaszán ősök kultúrájához, a manysik ősei lettek, visszatérve a paleoszibériai nyelvükhöz, de makukkal vive a mezsovszkajai nyelv szubsztrátumait. Ezt egy hibrid kölcsönzésnek tekinthetjük.  (Ettől lettek „finnugorok” a mai nyelvészek szemében!) A magyar ősöknek az itt lévő része maradt és a Török által kifejtett módon (átvételekkel) gazdagította az alap, lingua franca nyelvét. Természetesen ez eltért a szkíták, meg az ordosziak nyelvétől is. A türk birodalom létrejöttével jelentős török nyelvi átvételekre került sor, amely az avar kor kezdetén uralkodóvá vált, míg a ponto-kászpi térségben a kaukázusi, alán, bolgár, kazár hatás érvényesült. Ezek nagyobb volumenű  találkozása először a Nagy Bulgár és Kazár birodalomban történt meg. Kuvrat halálával (a 7sz. vége felé) történt meg a szétválás, hasonlóan a bolgárokéhoz. Így kerültek újabb ősmagyar nyelvjárások Magna Hungária, a Kaukázus előterének, a későbbi Etelközbe és az avarokhoz a KM-ben.  Az újabb összeolvadás a honfoglalás története, és a magyar nyelv kialakulása a 9-11. században.

Mit látunk a 2. Képen?

Fig. 1.Overview of linguistic and genetic similarity. (A) Schematic illustration of possible scenarios of matches and mismatches in the transmission of genesand linguistic traits. A nyelvi és genetikai hasonlóság áttekintése. A gének és a nyelvi jellemzők cseréiben előforduló összhangok (egyezések) és disszonanciák (eltérések) lehetséges forgatókönyveinek sematikus illusztrációja. Kiegészítés: a’ agenetikus nyelvcsalád, vastag fekete és zöld vonalak -- saját javaslat. (Bilecz, 2023. 11.16). A genetikai (demográfiai) történelmet tömör fekete vonalak jelzik, amelyek embercsoportokat különböztetnek meg (emberi alakok). A nyelvtörténetet színes vonalak ábrázolják, amelyek öt nyelvcsaládot különböztetnek meg (a–e). A nyelvtörténet néha párhuzamosan halad a demográfiai történelemmel, néha nem.

A számok a C részben különböző eseteknek felelnek meg: 1. nyelvi és genetikai egyező (párhuzamban, összhangban lévő) enklávé; 2. nyelvi eltérés (nyelvi enklávé); 3. genetikai eltérés (genetikai enklávé); 4. populáció, amelynek genetikai távolsága a nyelvi rokonaikhoz igazodik (egyezési profil); 5. populáció, amelynek genetikai távolsága nem igazodik nyelvi rokonaihoz (nem illő profil). (B) Példák az A. ábrán bemutatott három enklávé (1, 2, 3) esethez kapcsolódó heurisztikára. Minden célpopulációnál megjelenítjük a két legkisebb FST-távolságot egy ugyanabba a családba tartozó populációhoz, illetve egy másik nyelvcsaládhoz tartozó populációhoz, a földrajzi távolsággal együtt. A Himba (atlanti-kongói család) megfelel az egyező enklávé kritériumainak; A magyar (uráli család) megfelel a nyelvi enklávé kritériumainak; A grúz zsidó (kartveli család) megfelel a genetikai enklávé kritériumainak. (C) Példák az A. ábrán bemutatott igazodó és nem igazodó (4, 5) esetekre. Minden populáció esetében az F_ST[1]-eloszlást az azonos nyelvcsalád beszélői között összehasonlítják a többi nyelvcsalád beszélői közötti F_ST -eloszlással. A sárga pont a mediánt jelzi. A kalmük (mongol-khitán) az azonos nyelvcsalád beszélőihez igazodik (vagyis genetikailag közelebb áll); Az azeri azerbajdzsáni (török ​​család) rosszul igazodik az azonos nyelvcsalád beszélőihez. Az F_ST-távolságok logaritmikusan átalakított skálán jelennek meg.

Most nézzük meg a 2. Képet az egyes olyan értelmezésében, mint amilyent fentebb leírtam.

A hivatalosan elfogadott „a” finnugor nyelvcsalád mellett bevezetem az a’ nyelvcsalád „Uráli szvató-nyelvek” értelmezésben. Lásd:  Szvato nyelvek. A zöld vonal szaggatott része az elvben is megismerhetetlen, történelem előtti időszakot jelenti. A nyelv hordozóit a vastag fekete vonal jelöli. Ők az 1-es képen a Mezsovszkaja kutúra népe. Az a’-tól az a-ig tartó fekete vonal a paleoszibériai nganaszan népet mutatja, ismeretlen nyelvvel. A zöld elágazás a mezsovszkajaiakhoz levándorolt populáció nyelvcseréjét ábrázolja, hanti és manysi elágazással. Az így kialakult finnugor enklávé már nincs a képen, de felrajzolható lenne a finn és szamolyéd populáció is. (A kép bal felső sarkának fojtatásaképp!).

A példának felhozott 3 változat (Himba, Hungarian, Jewish Georgian) közül a hanti-manysi és szamojéd csoport genetikai enklávét képeznének, az Uráltól nyugatra elhelyezkedő „finnugorok” inkábba a magyarhoz hasonló nyelvi enklávé kritériumainak felelnének meg.

Véleményem szerint a lehetséges forgatókönyvek közé ezt a változatot is be kellene sorolni, mint olyant, amelyik megfelel a legfrissebb régészeti, genetikai és nyelvészeti elképzeléseknek is!

[1] F_ST egy fixációs index a populáció genetikai szerkezetből eredő differenciálódásának mértéke. Az F_STmérőszámot a populációk szerkezetének jellemzésére használják. A modell feltételei által meghatározott körülmények között az F_STismeretében a bevándorló egyedek számára (Nm_T) következtethetünk.

Az első probléma, ami felvetődik, hogy kik azok az „ugor nyelvűek” (Ugric speakers)? Ilyen nép sohasem létezett. Ez egy újkori elnevezése annak a népcsoportnak, akik olyan nyelven beszélnek ma, amelyeket a nyelvészek – nyelvész szempontok alapján – ugor nyelvcsaládba soroltak. Tehát ezeknek a népeknek az őstörténetéről van szó és prekoncepció lenne ennek a besorolásnak az alapján egy egységes nép őstörténetét feltételezni. Tehát van magyar, hanti és manysi őstörténet külön-külön. Amikor az „ugor nyelvűek őstörténete” kifejezést használjuk, ezt mindig figyelembe kell venni.  Mikor az ókori „uráli nyelvet beszélőkről” (ancient Uralic speakers) van szó, akkor ehhez még hozzáadódik a komi, zürjén, komi-permják, udmurt, mari, erza, moksa, a számi és balti finn nyelveket beszélők csoportja.

Valójában ez nem is gond, csak megállapodás kérdése. Akkor lesz belőle gond, ha ezeket a gyűjtőneveket valamikor létező népek nyelvének próbáljuk beállítani.

A második problémát a „proto-ugor” közösség értelmezése okozza.

A tanulmány szerint, mind a genetikai, mind a régészeti adatok azt mutatják, hogy a mezsovszkaja populáció a késő bronzkorban keveredett az  északi Lozva-Atlym környék erdei vadászaival (a mai nganaszánok őseivel), ami „proto-ugor” közösség kialakulását eredményezte.

A Mezsovszkaja kultúra az Uráltól délre elterülő eurázsiai sztyeppe bronzkori (i.e. 13- i.e 7. századi) kultúrája volt vegyes, IE (andronovoi kultúra) és ugor (cserkaszkuli kultúra) népeivel. Nyelvük ismeretlen. „A mezsovszkaja kultúra a Dél-Urál területén volt a késő bronzkorban. Ezt zömmel europid népesség alkotja. Ezek ilyen félig letelepült népek voltak. Lovakat tartottak. Sztyeppei népek voltak már az elődeik is. Ők pedig a már regenerálódott sztyepén voltak” – mondja az előadásában Török.

A nganaszanok szamojéd népcsoport Oroszországban, az észak-szibériai Tajmir-félszigeten. A nganaszán nyelvet ma már csak néhány százan beszélik. Hogy hol voltak a nganaszánok ősei a bronzkorban – nem tudjuk.

A genetikai vizsgálatok azt mutatták ki, hogy a bronzkorban a honfoglalóknak manysikhoz hasonló őseik voltak. A manysik képviselik jobban az ős populációt, ami még közös volt. Mire honfoglalók lettek, el is mentek onnan északra és mongol anyagot kaptak.

Na, most az, hogy a Baraba-sztyeppén együtt éltek a mezsovszkaja kultúra népei az észak szibériai népek egyes törzseivel, közel sem jelenti azt, hogy közös ősük lett volna. Hogy ki-kitől vett át nyelvi elemeket, vagy kivel cserélt nyelvet – nem tudjuk. A vizsgált hf mintákban 52% Mezsovszkaja, 13% nganasan, a manysiknál 48% mezsovszkaja és 44% nganasan genom van. Úgy tűnik nyelvben a többségi mezsovszkajának kellett dominálnia. A manysik meg magukkal vitték és megőrizték  azokat a nyelvi nyomokat, amelyek alapján a nyelvészek a magyarok őseinek nyelvcsaládjába sorolták őket. Ez erre elég, de arra nem, hogy a magyarok egy kukkot is megértsenek a manysi nyelvből.

Én úgy gondolom, hogy Törökék genetikai vizsgálatait és eredményeiket komolyan kell venni, és el lehet fogadni, de sem a magyarok őseinek, sem a nyelvének eredetére ebből nem lehet következtetni. (Kivéve néhány honfoglaló prototípusnak kiválasztott személy őseit).   

Többször kifejtettem azon véleményemet, hogy a magyar nyelv kialakulása egyedi, más -- az évezredek során fennmaradt -- nyelvekhez nem hasonlítható. Az korábban is világos volt a kutatók számára, hogy egyetlen rekonstruált alapnyelv sem egységes. Természetesen vannak hasonlóságok, sőt olyanok, amiket általános törvényszerűségnek lehet tekinteni. De itt is a körülményeknek, az időfaktornak jelentős szerepe van a nyelvek létrejöttében. Ezek nem úgy működtek az őskor körülményei között, mint ahogyan a középkorra kialakuló feudális, vagy akár az antik birodalmi viszonyok megengedték. Talán, Evžen Neuštupný cseh kutató beszivárgás-elmélete (1982) rávilágít a helyzet lényegére. Itt a migráció olyan formáját ismerhetjük meg, amely csak az őskor körülményei között fordulhatott elő, amikor lakott területre el­lenállás nélkül hatolt be egy idegen csoport. A beszivárgók sokáig megtarthatták saját kultúrájukat, de ez nem jelenti azt, hogy a nyelvük is változatlan maradt. Ez az alapnyelvek kialakulásának korszaka. Nem feltétlenül volt szükség un. nyelvszövetségre. Nálam  az ősi nyelvi area nem egy nyelvszövetség, egy sprachbund, amelyben a nyelvek a hosszadalmas és intenzív nyelvérintkezés során tesznek szert egymáshoz hasonló szerkezeti vonásokra, hanem a jégkorszakot követő keletre (északra) vándorlás és helyben maradás következménye. Egy, vagy több közvetítő nyelv alakult ki, tűnt el. A nyelvek konvergálódtak, eltávolodtak egymástól. Elképzelésem kicsit hasonlatos Pusztay János alapnyelv elképzeléséhez, amikor az alapnyelvre a lingua franca terminológia alkalmazását javasolta. Szerinte az alapnyelv különböző korábbi nyelvek közeledéséből jött létre. Véleménye szerint a nyelvi közeledés és nyelvi elválás többször egymás után is megtörténhetett, tehát elvben egy alapnyelv felbomlása után az adott alapnyelvből kiváló nyelvek más nyelvekkel szövetségre lépve új alapnyelvet, alapnyelveket hozhattak létre (1990).

 A származáselméletet mindig egy-egy nyelv származása érdekli, összes gyökerével együtt. Természetesen nemcsak a mai nyelveknek van sok gyökere, hanem így volt ez már azokkal a régi (alap)nyelvekkel is, amelyekből a mai nyelvek kiágaztak. A nyelvi kapcsolatokat általában egy családfa modellel szokták bemutatni. A problémára Szilágyi N. Sándor mutatott rá: „Itt azonban, mivel az ábra pontosan azt próbálja szemléltetni, amit a GYÖKEREK metafora sugall, eltűnik az, hogy ami az egyik nyelvnek gyökere (e metafora szerint), az egyben egy korábbi nyelvnek ága.  A nyelvi családfa metafora hiányosságait elemezve Szilágyi N. Sándor ezt írja:

„Az is előfordulhat, hogy bizonyos csoportok, amelyek korábban egyazon csoportból váltak külön, később megint egymásra találnak, és hosszabb ideig együtt élnek. Ilyenkor is történhetnek érdekes dolgok. Az ilyen folyamatok a CSALÁDFA metafora szemléletébe egyszerűen nem férnek bele, hiszen a fa ágaival nemhogy ilyesmi nem történhetik, de még valamennyire hasonló sem. A metafora nem segíti többé a megértést, hanem inkább akadályozza, hiszen természete az, hogy a vele szerkezetileg egyező elemeket aránytalanul kiemeli, a nem egyezőeket meg az észrevehetetlenségig elrejti. (Ezt George Lakoffék írták le igen meggyőzően fentebb említett könyvükben.)” /Szilágyi N Sándor: A szent mókus, avagy a módszer buktatói. Bp. 1999. 352/

A kevert nyelvek viszont nem sorolhatók családfába. Ezek akkor jönnek létre, ha nem történik nyelvváltás, de a grammatikalizálódás végbemegy.

„A kevert nyelvek azok a nyelvek, amelyekben különböző alrendszerek különböző nyelvekből származnak (Thomason és Kaufman 1988, 12. o.), legalábbis Heine (1969; idézi Mous 2003) óta fontos kutatási területet jelentenek a kontaktnyelvészetben. A vita egyik fő pontja a körül forog, hogy milyen érintkezési mechanizmusok vezetnek a kialakulásukhoz (pl. nyelvváltás, áttekintésként vö. Matras 2000; relexifikáció, Muysken 1981; lexikális átorientáció, Matras 2003 stb.; kódváltás, Mous 2003; Muysken 1997, 2007; O'Shannessy 2012). A kevert nyelvek nyilvánvalóan nem alkotnak homogén kategóriát sem a kialakulásukhoz vezető mechanizmusok, sem a szociolingvisztikai feltételek tekintetében, amelyek között ezek a mechanizmusok működnek.” (Recycling a Mixed Language: Posha in Turkey. MDPI Journals. Közzétéve: 2023. február 9.)

A keverék nyelv kalakulásához idő kell. Ez az, ami nem volt a honfoglalóknál. Egy-két emberöltő nem elég még egy nyelvjárás rögzülésére sem. Ha magyarul beszéltek, ha törökül, de ez egy hibákkal teli, „tört nyelv” kellett, hogy legyen a tömegekre nézve. Nem volt egyház, nem voltak iskolák. Az állandó mozgás, költözés nem kedvezett a nyelv stabilizálódásának. Lehet ezt az állapotot is analóg módon tanulmányozni, például az oroszországi finnugor nyelvű népeknél. A „tört orosznak”, a кыдъя роч-nak [kidja rocs] nevezett komi nyelv ma is tanulmányozható. Tudjuk, hogy másképp töri a magyart a német, az orosz, a francia, de mindegyiknek megvannak a maguk jellegzetességeik. Ez még nem nyelv, nem volt idő a kialakulásához, ugyan úgy, mint a honfoglaló magyaroknál. Itt nem alakult ki igazi „keverék nyelv”, én ezt csak egy „kolloid” nyelvi állapotnak tartom, amiben a magyar nyelv a „nyelvi idősodronynak” megfelelően fejlődött és érte el a mai szintjét. Nagyobb a hasonlatosság az ukrán-orosz szurzsiknak nevezett nyelv létrejöttével. Itt egy önálló rétegnyelvről van szó, amely se nem ukrán, se nem orosz. Különlegessége, hogy két közeli rokonnyelvből jött létre. Ebben van a hasonlóság a 9-11. századi magyar nyelv kialakulásával. Ez nem olyan, mint a komi nyelvet beszélőknél kialakult кыдъя роч [kidja rocs] – „tört orosz”, mert ott két távoli, egy finnugor és egy szláv nyelv egymásra hatásáról van szó. És nem hasonlít a klasszikus keveréknyelvekhez (mint pl. a mednovi aleuták, a michifek, vagy Media Lengua nyelvhez) sem. Például a Media Lengua-t nem írják le sem a kichwa, sem a spanyol változataként. Arends és munkatársai két nyelvet sorolnak fel Media Lengua néven: Salcedo Media Lengua és Media Lengua of Saraguro. (Arends, Muysken, & Smith, 1995. Pidgins and Creoles: An Introduction)

A mai korból három nyelvváltozatot emeltem ki: a komi-orosz kidjá rocsot, az ukrán-orosz szurzsikot és a magyar nyelv határon túli változatai (magyar ht változatok) közül a szlovák-magyart. Ezekből leszűrhettem a következtetést, hogy nyelvi összeolvadásról csak rokon nyelvek esetében lehet szó. Analógiák a szurzsik, és a magyar nyelv történetében a honfoglalás kori ómagyar nyelv kialakulása, a magyar idiómák egyesülése, illetve a testvéri orosz és ukrán nyelv összeolvadása. Természetesen ezek közül egyik sem „igazi kevert nyelv”! Ezek kialakulásához hiányoznak azok a feltételek, amelyek például az i.e. évszázadokban meg voltak, illetve akadályozó tényezők sora jelent meg. (Államhatárok, nacionalista irányzatok, a politika a média beavatkozása, TV, internet stb.).

A magyar nyelv esetében azonban, a 9-11. századi kárpát-medencei viszonyok alkalmasak voltak a magyarhoz közel álló nyelvek tömbösödéséhez, az ómagyar nyelv kialakulásához úgy, hogy nyelvcsere nem következett be azoknál a népeknél, akik a magyar elődnyelv nyelvjárásait beszélték. És ebben semmiféle finnugor alapnyelvnek nem volt szerepe. Ami a nyelvi alapokat szolgáltatta, az az ősi, sztyeppei lingua franca volt -- állítom én, a laikus alter!  

Természetesen fontos a tudományközi (interdiszciplináris) megközelítés is, de nyelvi folyamatokat csak nyelvi adatokból lehet bizonyítani, etnikai folyamatokat pedig genetikai és antropológiai adatokból. Az lehetséges, hogy a nyelvi és genetikai adatok ugyanarra az etnokulturális folyamatra mutatnak, az egyik tudomány azonban csak valószínűsítheti a másik tudomány eredményeit, de nem bizonyíthatja, sőt még alá sem támaszthatja. Ezt ma még sokan nem így gondolják. Pl. elhangzottak Török Tibor  előadásában az alábbiak: „a nyelvészeti modellt alátámasztják a genetikai eredmények és MIVEL a nyelvészeti modell finnugor nyelvekkel dolgozott, ebből az következik, hogy ezek a  honfoglaló protonépek is finnugor nyelven beszélhettek. 32:50. Tehát Árpád népe (ez a 12 ember, amit vizsgáltunk) finnugor, ugor nyelven beszélt. Ősmagyarul, egyébként!!!! 33:00 Azt is jegyezzük meg, hogy a sztyeppe-zónában volt ez a történet!  És pont a szkíta kor előtt vagyunk, a szkíták pont itt laknak! 33:40 Ez a proto ugor nép – ősi szkíta nép kellett legyen.” (Dr. Török Tibor új, tudományos előadása a honfoglaló magyarok archeogenetikai kutatásáról. 2023. 03. 16.) Itt nyilvánvaló, hogy a nyelvészeti modell bizonyítására nem szolgálhat érvül a genetika, max. csak valószínűsítheti azt. Ha pedig figyelembe vesszük, hogy a honfoglalók között jópáran belső ázsiai, vagy kaukázusi eredetűek voltak és erre is van nyelvi hipotézis, akkor a valószínűségi értékek ugyancsak közelítenének egymáshoz. Erre hívta fel a figyelmet Révész László, amikor az előadásában és egy riportban is javasolta, hogy „a módszertanak szerinte úgy kellene működni, hogy minden tudományág kizárólag a saját szakterületének adataiból indulna ki, és csak azután egyeztetnének más tudományág képviselőivel” (Nem szószerinti idézet Révész László régész, muzeológus, az MTA doktorától: A honfoglalás kor eddig kutatásának és legújabb kutatási eredményeinek összefoglalása – illetve az mfor.hu-nak, 2023. június 10-én Az nem kutató, aki nem tiszteli az elődjei munkáját címen adott nyilatkozatában). „Gyakran megtörtént, hogy az egyik tudomány által nem ismert adatokat megpróbálták egy másik tudomány hipotéziseivel igazolni, alátámasztani. Ennek eredményeképp bizonytalant igyekeztek bizonytalannal igazolni. Ez a vegyes, vagy kevert érvelésnek a módszere, ami sajnos sok tekintetben alaposan félrevitte a kutatást” – mondta a tudós.

 Önálló magyar nyelv létezéséről, a magyarok etelközi, azaz a 9. században létrejövő szövetsége előtti időknél régebben, valójában nem beszélhetünk.

Természetesen voltak agglutináló nyelvjárások, amelyek nem hasonlítottak az írott történelem megjelenésekor más nyelvekhez, és amit főleg az eurázsiai sztyeppe nomádjai használtak. Ezek egyik halmaza volt a magyar nyelv ősforrása, amelyből évezredek alatt kifejlődött a 10. század elejére a már önállónak nevezhető ómagyar nyelv.

Szerintem a magyar előnyelv, egy ókori pidzsinből^[1] alakult ki. Az areális nyelvi kapcsolatoknak köszönhetően alakultak ki hasonlatosságok a ma nyelvcsaládokba sorolt nyelvekkel. A magyar nyelv ősének tekinthető lingua franca évezredeken át működött, mémszerűen és diffúz módon terjedt, változott, fejlődött. Főként a sztyeppei nomádok nyelve volt, így ismert volt a hunok, az avarok, a bolgárok, a türkök és a „magyar előd” törzsek között.

Valószínűnek tartom az előmagyar nyelvet beszélők „szétszórtságát”, időszakos találkozásukat, egyesülésüket, szétválásukat az ezredévek során. A nyelv mémszerűen „élt” és az egyik összetartó ismertető jele volt az azonos kultúrának, az egymásra találásnak. A nyelvterjedésre a diffúz terjedést javasoltam. A kialakuló nyelvi szigetek sorsa általában a beolvadás, a megszűnés volt, kivételt képezett a 9. században Etelközben és a KM-ben kialakult helyzet, ami a mai magyar nyelv kialakulásához vezetett. (Úgy ahogyan az esszéimben részletezem). 

A diffúzió, a kultúraelemek elterjedését jelenti (magát a folyamatot és annak eredményét is). A fogalom elsősorban ezeknek a földrajzi térben történő helyzetváltoztatására utal, de vonatkozik ezeknek az időbeli és társadalmi térbeli (az őket hordozó személyek közelsége vagy távolsága) dimenzióira is. Ugyanis, néhány társadalmi-kulturális elem széleskörű megoszlásának magyarázata lehet a vándorlás vagy a diffúzió. Lásd pld. Sir Grafton Elliot Smith 1929-es térképét: Cultural diffusion map from Egypt by Grafton Elliot Smith. A régészet szempontjából az etnikai megközelítésnek van helye. Szerintem a honfoglalók népessége etnikailag is több összetevőjű (ellentétben a kizárólag hettumoger + kabar törzseket számításba vevőkkel). Magyar identitású törzsek térben és időben szétszórtan is létezhettek és egyik összetartó motivációjuk a nyelv lehetett. De ez már a nyelvészet területe, azonban a nyelv terjedésére is a diffúz módot preferálom. Nagyon lényeges, hogy NEM KIZÁRÓLAGOSAN! A többségnél a lineáris terjedés bizonyítható, míg a magyarnál a diffúz sem kizárt. Az areális, diffúz terjedés a közvetítő nyelvekre jellemző. A körülményektől függően, a diffúz terjedés során kialakuló „sziget nyelvek” újra egyesülhetnek létrehozva egy új, modernebb formáját az eredetinek. Mint a szétgurult higanycseppek ha találkoznak és újra összeállnak! (Erre példa a magyar nyelv „összeállása” a KM-ben a „honfoglalás” után).

Aszerint, hogy a nyelvek hogyan fejezik ki a nyelvtani viszonyokat, megkülönböztettek flektáló (hajlító), agglutináló (ragasztó), izoláló (elszigetelő) és inkorporáló (bekebelező, poliszintetikus)  nyelvtípusokat. „A ma beszélt kb. 7000 nyelv bármelyike besorolható a fenti típusok valamelyikébe, így érthető, hogy önmagában egy adott tipológiai típushoz való tartozással nem igazolható a nyelvek rokonsága”. (Gugán Katalin – F. Gulyás Nikolett: A nulladik fejezet: hogyan hasonlítunk? Bp. 2021.)

Keresztes László–Csúcs Sándor szerint a nyelvrokonság bizonyításának három közismert kritériuma a következő:

1. a) közös alapszókincs, amelynek tagjai szabályszerűen felelnek meg egymásnak;
2. b) a nyelvtani rendszer egyezései, nagyjából hasonló hangmegfelelések alapján;
3. c) közös tipológiai vonások.

(Keresztes-Csúcs: A magyar nyelv eredete. Debrecen, 2006.)

Megjegyzem, hogy ebben nincs benne a „közös eredet” szükségessége, illetve bizonyítása, valószínűleg annak feltételezett volta miatt.

A nyelvrokonságot én tágabb értelemben értelmezem, mint ahogyan a szakmai körökben elfogadott. Ez egy alapkérdés, ezért kicsit bővebben kitérek rá.

Egy, általános definíció: „Nyelvcsaládnak nevezzük azon nyelvek összességét, amelyek nyelvtörténetileg bizonyítottan, avagy feltételezhetően egyetlen közös ősből származnak”. Bár az alábbi csoportok neve legtöbbször „nyelvcsalád” vagy „nyelvek”, helyettük sokszor inkább az annál is bővebb nyelvtörzs, illetve nagy nyelvtörzs kategória értendő. Több nagy nyelvcsalád összekapcsolásával pedig úgynevezett makronyelvcsaládok  jönnek létre. Ebből következik a nyelvrokonság fogalma is.

A hivatalos, nemzetközileg elfogadott meghatározás így hangzik: Two languages have a genetic relationship, and belong to the same language family, if both are descended from a common ancestor, or one is descended from the other. Azaz: Két nyelv genetikai rokonságban áll egymással, és ugyanahhoz a nyelvcsaládhoz tartozik, ha mindkettő közös őstől származik, vagy az egyik a másik leszármazottja.

„Nyelvrokonság akkor áll fenn, ha az egy közös ősi nyelvre vezethető vissza” Róna-Tas András előadása „Nép és nyelv - A magyarság kialakulása” címmel (IV. szemeszter, 2004.03.01.).

„Két nyelv rokonságáról akkor beszélhetünk, ha bizonyítani/valószínűsíteni tudjuk, hogy a két rokonnak vélt nyelv egy közös ősre megy vissza, abból származik”. (Nemzeti Köznevelési Portál)

„Mivel a nyelvek ősi összetartozására a legtöbb nyelv esetében nincsenek korai írásos emlékek, a történeti nyelvtudomány a rendszeres hangmegfeleléseket felhasználva kikövetkeztet folyamatokat, hangváltozási tendenciákat. Ezek alapján pedig rekonstruál olyan szóalakulatokat, egy olyan nyelvállapotot, amely egy adott időben mindkét nyelvre érvényes, közös állapot lehetett. Ezt az eljárásmódot nevezzük történeti-összehasonlító módszernek” – olvashatjuk a „2. Nyelvrokonság: módszer és elmélet” fejezetben.  (Nemzeti Köznevelési Portál). „A nyelvrokonság fogalmát el kell választani az embertani rokonság (rasszok) és a kulturális rokonság fogalmától. Ugyanazt a nyelvet beszélhetik anyanyelvként kék szeműek és barna szeműek, szőkék és fekete hajúak, sárga bőrűek vagy feketék. Ha egy népcsoport olyan területen telepedik le, ahol a történelem folyamán nagy népmozgások folynak, az a nép óhatatlanul kevertebb lesz, mint az, amely valamely szélső, a népmozgásoktól nem érintett területen él” – lásd: ugyan ott, az Embertani és kulturális rokonság fejezetben).

„Az összehasonlító-történeti nyelvtudomány is hipotézisekkel dolgozik, csakhogy olyanokkal, amelyeket elvileg sem lehet soha ellenőrizni, vagy ha lehet is, csak kivételesen szerencsés esetekben. Egyszerű oka van ennek: ezek a történeti hipotézisek olyan időszakra vonatkoznak, ahonnan nincsenek adataink. Éppen ezért vagyunk feltételezésekre utalva: hiszen ha volnának történeti adatok, akkor nem lenne szükségünk feltevésekre. Ezért is tulajdonítunk itt olyan nagy jelentőséget a módszernek, ezzel ugyanis bizonyos korlátokat szabunk feltevéseinknek: egyesekről éppen a módszertani meggondolások alapján tudjuk kijelenteni, hogy valószínűbbek, mint mások.” (Szilágyi N. Sándor: A szent mókus, avagy a módszer buktatói. 347. o. )

Ott, ahol a közös ős a megismerhetetlen, annak rekonstrukcióval történő „ismerté tétele” rendkívül sok manipulációra ad lehetőséget, ezért (szerintem) korrektebb fenntartani a rokonságot, kizárva a közös ős létét. Itt van eltérés Gugán és az én elméletem között. Gugán ugyanis azt írja: „Amikor a nyelvek eredetét próbáljuk a történeti-összehasonlító nyelvtudomány módszereinek segítségével vizsgálni, épp ez az egyik legnagyobb kihívás: megtalálni azokat a nyelvi jellemzőket, amelyeknek az a legvalószínűbb magyarázatuk, hogy a közös örökség részét képezik”. (Mi fán terem a nyelvrokon? Gugán Katalin – F. Gulyás Nikolett: A nulladik fejezet: hogyan hasonlítunk? 2021.)  Én pedig felteszem a kérdést: MIÉRT, és MINDEN esetben szükség van erre? Maga Gugán lényegében látja az ellentmondást: „De a közös ős megismerése már csak emiatt is mindig töredékes lesz, hiszen minél régibb a közös ős, annál több elem cserélődött le a leánynyelvek szókészletében, annál több toldalék tűnt el és adta át a helyét valami újabb elemnek, annál több mondattani szabály módosult. Így el kell fogadnunk az alapnyelvek megismerésének korlátait: írásos emlékek hiányában ezeket sohasem fogjuk tudni a maguk teljességében feltárni”. Akkor miért erőltetjük? Mit nyerünk vele? Viszi ez előbbre a nyelvek, és a közöttük lévő kapcsolatok megismerését? Nyilván való, hogy NEM! Ez egy l’art pour l’art jelenség a nyelvészetben.  Akkor mi szükség van rá? A nyelvészek ezt nem tudták eddig is? De tudták! Csak ott van az a fránya definíció a nyelvrokonságra! Nem lehetne ezt szétválasztani, hol érvényes, és hol nem, mint a  párhuzamossági axiómát? De igen! Erre szolgál az agenetikus rokonság fogalmának bevezetése.  Ez szerintem egy lényegi különbség, amelyet a nyelvek csoportosításnál figyelembe kell venni. (Humán példával élve: a családba házastársi kapcsolat révén bekerülők – rokonokká válnak. Ők nem olyanok, mint a családhoz csatlakozott egyéb személyek (nyelvi átvételek!), ők családtagok lettek. De a gyerekkorukban ezt még nem lehetett biztosan tudni. Míg egy unokatestvér, már a születésekor rokonná vált. Később, az utódaik már egyenragú rokonok lesznek.).

Nálam a lényeg nem az, hogy keverik-e a  történelmi, vagy biológiai fogalmakat, hanem az, hogy „a közös őstől való származás” feltétele-e a rokonságnak? Én a rokonság fogalmának tágítását javasoltam, bevezetve egy olyan rokonságot, amiben lényegtelen a közös ősre történő visszavezetés, és elneveztem nem genetikus (agenetikus) rokonságnak. Ha egyesek előnyben részesítik a genealógiai kifejezést a genetikaival szemben -- tegyék. Ekkor a javaslatom elnevezése „nem genealógiai” lesz. Az ötlet nem új, nem is a sajátom:

Ez az ötlet csaknem egy évszázada dübörög – mondja Mark Pagel, a brit Readingi Egyetem munkatársa. „Ez egyfajta kézenfekvő ötlet – Eurázsia ez egy összefüggő szárazföld, és hasonló javaslatok születtek Ausztrália és Észak-Amerika ősnyelveiről is.”

„Ez az az érv, hogy korlátozott az idő, ameddig vissza tudunk nyúlni a történelmi nyelvészetben” – mondja Quentin Atkinson, az új-zélandi Aucklandi Egyetem munkatársa.

Luisa Miceli, a Perth-i Nyugat-Ausztrál Egyetem történeti nyelvésze egyetért azzal, hogy az eredmény azt bizonyítja, hogy a nyelvek szorosan összefüggenek, de azt sugallja, hogy inkább szomszédok, mint testvérek – a szavakat pedig egymástól kölcsönözték, nem pedig valódi rokonok (kognátok). Azt mondja azonban, hogy érdekesek a kérdések arra vonatkozóan, hogy milyen tényezők kapcsolódnak e nyelvek elterjedéséhez, és ezek nem attól függnek, hogy egy igazi szupercsalád részét képezték-e, vagy egyszerűen csak érintkező nyelvek halmazai voltak. (Journal reference: PNAS, doi.org/mf4;  “The mother tongue of Eurasia”)

Lásd a szemléltető 1. ábrámat.

„A genetikus és a nem genetikus nyelvrokonság nem zárja ki egymást. Egymással nem versenyeznek, hanem megvannak egymás mellet, mint azok a biológiai lények, akik osztódással, vagy ivarosan szaporodnak, és természetesen mutálódnak is. A különbség az, hogy a genetikus rokonságnak csak az írott történelmi idők kezdetétől van létjogosultsága. (Például az újlatin nyelveknél). Ekkor ugyanis teljesülhet a vizsgált, nyelvrokonságban lévőkre a feltétel, hogy egy közös ágra (és nem kezdeti gyökérre) legyenek visszavezethetők. Olyan nyelvrokonság nem értelmezhető ebben a rendszerben, amelyben bármennyi hasonlóság legyen is két nyelv között, de az idők távlata, vagy az ismeretlenség miatt, nem bizonyítható a közös eredet, mert akkor önmagával kerülne ellentmondásba. Addig, amíg ismert a közös ős – ez az értelmezés elfogadható. (Pl. az újlatin nyelvek esetében). Ott, ahol a közös ős a megismerhetetlen, annak rekonstrukcióval történő „ismerté tétele” rendkívül sok manipulációra ad lehetőséget, ezért (szerintem) korrektebb fenntartani a rokonságot, kizárva a közös ős létét”. A bronz és a vaskor tipikusan ilyen időszak. Más megfogalmazásban: 

Az agenetikus nyelvrokonság falszifikálható, mert ki lehet jelölni azokat a megfigyelési állításokat, amelyek segítségével az igazságát megítélhetjük. Ilyenek a közös alapszókincsre, a nyelvtani rendszerre, a tipológiai egyezésekre vonatkozó megfigyelések. 

A tudományosan elfogadott nyelvrokonság egészében nem falszifikálható, mert ott a fentiek mellé bejön a közös eredet (származás) fogalma. De itt is, ahol a közös eredetre van megfigyelhető jelenség (megismerhető az írott történelemből) ott a falszifikálhatóság értelmezhető, (például az újlatin nyelvek) viszont ahol a közös ős meghatározása nem megfigyelésen alapszik (mert ez lehetetlen az adatok hiányában), akkor olyan állításról van szó, amelynek igazságát nem tudjuk megítélni. (finnugor nyelvek, ugor alapnyelv). Tehát ez a változat (az írott történelem előtti időszak) nem falszifikálható.

 1. ábra

Ami érdekes, egyes tudományos előadások levezetései engem igazolnak.

Nézzük pl. a Török féle előadást a Current Biology 2022-es cikkéből, 2. ábra. (The genetic origin of Huns, Avars, and conquering Hungarians. Authors: Zoltán Maróti, Endre Neparáczki, Oszkár Schütz, ..., Szilárd Sándor Gál, Péter Tomka, Tibor Török. 11 July 2022. Figure 7. Summary map). Az (A) kép azt állítja, hogy a „proto-ugor népek a mezsovszkaja és a nganaszan népek keveredéséből jöttek létre a késő bronzkorban”. Nem beolvadásról, (az egyik asszimilálta a másikat) van szó, hanem a sokat kritizált keveredésről, tömbösödésről, a gyökérzet kialakulásáról, ami nem egy pontból indul ki, hanem kettő (feltételezhetően több összetevőjű népből és nyelvből áll). Ez lesz a nyelvi családfán az „ugor” csomópont, ami nem valószínű, hogy a finnugor nyelvi egységből vált ki. (Legalább is a genetikusok idáig nem mentek el, tehát csak egyedüli nyelvész hipotetikus feltételezés marad.) Egy 2021-es régész tanulmányból, arra következtetek, hogy a mezsovszkaja kultúra alapnépessége akár a Fekete-tenger északi partvidékéről is származhatott. „A késő bronzkori Dnyeszter-medence környékén több nagy etnokulturális tömb közvetlenül találkozott. Ezek voltak az Al-Duna menti, a Nagy-sztyeppei és a Kelet-Európa erdő/erdős-sztyeppi övezetei. A kölcsönhatások sokszínűsége leginkább a régió temetkezési helyeinek leleteiben mutatkozik meg”. (Bevezetés) 

„A cikkben bemutatott anyagok bővítik a késő bronzkori temetkezési szokások természetének és az Alsó-Dnyeszter bal parti lakosságának etnokulturális kapcsolatainak a megértését. A glinojei temető késő bronzkori temetkezési szokásainak elemzése -- az összes temetkezési általánosság figyelembe vételével -- rendkívül változatos. E sokszínűség mögött legalább két tényező húzódik meg - a késő bronzkori Alsó-Dnyeszter bal partján élő lakosság sokvektoros kulturális kapcsolatai és a temetkezések különböző kronológiai horizontokhoz való tartozása”. (Következtetések). Погребения эпохи поздней бронзы из курганов групп, «ДОТ», «Сад», «Водовод» … С.Д. Лысенко, С.Н. Разумов, С.С. Лысенко, В.С. Синика, Н.П. Тельнов. МАИАСП № 13. 2021.

Majd elmentek a manysik…A (B) kép szerint az ottmaradottak megint keveredtek a korai szarmatákkal és a xiungnukkal. Ki olvasztott be, kit? Melyik nyelv, melyiket? Csak keveredtek... Többet nem mutat ki se a régészet, se a genetika, de a nyelvészet se! A nyelvi családfán már csak egy ág vezet a mai magyar nyelvig, a vaskortól a napjainkig! (sic).  Tehát eddig volt a keveredés, ezután jöhetett a beolvadás! De ha ez így van, akkor mi alapján állítják, hogy csak egyféle rokonság létezhet, nem lehet nyelvi keveredés (tisztelet a kivételeknek, akiket kreoloknak neveztek el) és hogy hasonló körülmények nem állhattak össze a 9. században a KM-ben?

Mióta beszélhetünk magyar nyelvről?

Véleményemet jelen tanulmány kezdőmondata tartalmazza. De nem ez a tudomány által elismert álláspont! Szerintük a kérdés így néz ki:

 2. ábra

A magyar, mint önálló eurázsiai nyelv, jó eséllyel 2500-3000 éves múltra tekint vissza, azaz Kr.e. max. 2000-ig. Ezt alátámasztandóan idézem: „Eurázsia több tízezer éves nyelvtörténetében a mai eurázsiai nyelvcsaládok „suhancoknak” számítanak, s ami ezek előtt volt, nyelvészetileg alig-alig, és csak rettentő hipotetikusan kutatható. Szemben Eurázsia géntörténetével...”—írja Pomozi. (MKI, Budapest, 2020.) És, hogy hány éves a magyar nyelv? Válaszoljon helyettem Gugán Katalin nyelvész, aki ezt az INDEXnek nyilatkozta 2021. 05.25-én: „A magyar nyelv életkorának meghatározásához azt kell először vizsgálni, hogy mit tekintünk a nyelv születési időpontjának. Vagyis HA azt vesszük figyelembe, mikor vált ki a rokon nyelvek közül, akkor valóban állíthatjuk, hogy a magyar kb. 2500-3000 éves, hiszen a magyar nyelvet beszélők időszámításunk előtt 1000 és 500 között váltak ki az ugor nyelvközösségből. Ugyanakkor minden nyelvre igaz, hogy van őse, vagyis egyik sem a semmiből jött, ám valódi keletkezése írásos emlékek híján a régmúlt homályába vész, kivéve a mesterséges nyelveket.”. (Hány éves a magyar nyelv? – Sánta András riportja.). És, ha a régmúlt homályába vész, akkor figyelmen kívül hagyhatjuk az „ugor szétválást” is, mint az egyik lehetőséget. És egy szép mesének foghatjuk fel  Szabó T. Attila erdélyi magyar nyelvész, történész, a magyar nyelv finnugor eredetének lelkes magyarázója 1970-es írását: „A magyar nyelvnek az ugor nyelvek köréből való végleges kiszakadásával nyelvünk kialakulásában megtörtént a döntő mozzanat: az önálló életre kelés, a születés mozzanata. Ez i. e. az 1000. év táján következhetett be. A magyar nyelv önálló életét az Urál hegység európai oldalának sztyepp-vidékre lejtő hegyes-dombos tájain kezdhette meg. Az i. e. 1000. évtől az i. sz. 500. év tájáig élte ezen a vidéken a magyar nyelv a maga külön életét. Ez volt nyelvünk kialakulásában a döntő időszakasz. Az itt eltöltött másfélezer év alatt folytak le a magyar nyelv hangrendszerében azok a nagymérvű változások, amelyek olyan mértékben átalakították a magyar szavak hangalakját, bővítették, újították a nyelv alak és mondattani rendszerét, hogy ma nyelvünknek a többi finnugor nyelvvel való rokonságát csak a szabályos változások útján keletkezett törvényszerű megfelelések figyelembevételével lehet megállapítani”.

Az alapfeltevésem és hozzáállásom az alábbi kérdésben jórészt benne van: Miért kell feltételeznünk, hogy a magyar nyelv előzménye a nyelvet beszélők egy, összefüggő csoportjából alakult ki? Továbbá, hogy amerre ez a csoport járt, arra ment a nyelv is? Évezredeken át, úgy hogy beszélői sohasem alkottak egy egységes, korabeli krónikások számára feljegyzendő csoportosulást? Mindezt valószínűbb felfogni egy több törzsből (etnikumból) álló, de közel hasonló agglutináló nyelvjárást beszélők laza sztyeppei csoportjának feltételezéseként,  a szkíta-szarmata közösségben, úgy ahogyan a 2-es ábra (C) és (D) térképein látható.

A sztyepphipotézis szerint az ősnyelv a ponto-kaszpi sztyeppén, azaz a Fekete-tenger északi partjától a Kaszpi-tengeren túl nyúló hatalmas síkságon alakult ki, és innen kezdett elterjedni a Kr. e. 4500 és 3500 között. Vitatva a forrás helyét, véleményem szerint a 4-7. században még létezett egy sztyeppei koiné, amiben az előmagyar nyelv dominált. (Ennek egyedüli, és így a legjobb, bizonyítéka a mai magyar nyelv léte!).

A magyar nyelv fejlődésének bemutatására a nyelvi idősodrony modellt dolgoztam ki.

 3. ábra

A 3. ábra felső részén egy „hagyományos” családfa ábrázolás látható, pirossal bejelölve a „magyar” ágat. Ennek a kifejtése látható az alatta lévő „nyelvi sodronyon”, aminek a magyarázata az alábbi:

Ha a fő kérdés a nyelvek származása, eredete, akkor ennek bemutatására javaslom a „Nyelvrokonság” ábrámat együtt használni egy kladisztikus családfa modellel. Amennyiben egy nyelv fejlődését, nyelvi átvételeket szeretném bemutatni, akkor a „Nyelvi idősodrony” metaforát célszerű használni, minden egyes nyelvre, külön-külön. 

Nézzük először a magyar nyelv fejlődésének ábráját. A lefelé, egyirányba mutató nyilak a háló egy szála, a magyar nyelv központi pászmája. A magyar nyelv nem az ugor leánynyelve! A meglévő nyelvi hasonlóságok a közvetett, vagy közvetlen nyelvi érintkezések során alakultak ki. Ezek megszűnése okozta az „elkülönülés” feltételezésére alapot adó okokat. Hogy ezek léteztek – nem vitatom. A nyelvi korszakolást – ilyen távlatokban – csak hipotetikusnak szabad tekinteni a tudomány legmagasabb szintjén is. (Szerintem). Nálam  az ősi nyelvi area nem egy nyelvszövetség, egy sprachbund, amelyben a nyelvek a hosszadalmas és intenzív nyelvérintkezés során tesznek szert egymáshoz hasonló szerkezeti vonásokra, hanem a jégkorszakot követő keletre (északra) vándorlás és helyben maradás következménye. Egy, vagy több közvetítő nyelv alakult ki, tűnt el. A nyelvek konvergálódtak, eltávolodtak egymástól. Elképzelésem kicsit hasonlatos Pusztay János alapnyelv elképzeléséhez, amikor az alapnyelvre a lingua franca terminológia alkalmazását javasolta. Pusztay szerint ha egy közösség felbomlik (például egy része más területre vándorol), akkor viszi magával a lingua francát is. És gyanítom, hogy Pusztay itt nem a hagyományos értelembe vett egy nyelvű lingua francára gondolt, mint ahogyan én sem! (Lásd Pusztay Gyökereink c. könyvében). Természetesen nálam nem egy ÉNYÖV-ről (Észak-eurázsiai nyelvi övezetről, őshaza-láncról), ami tartott a Baltikumtól Nyugat-Szibériáig, hanem az Alpoktól az Altájig tartó sztyeppei nyelvi övezetről, mondhatnám: SNYÖV-ről van szó. A terminológiák (alapnyelv, nyelvszövetség, közvetítő nyelv) nem szokványos értelmezése miatt Pusztayt, már-már a dilettáns nyelvészek közé sorolták. (Honti László: Anyanyelvünk rokonságáról). Tehát:

Kialakulhattak nyelvcsaládok, alapnyelvek, amelyek idővel szétváltak, de fennmaradhattak un. „reliktum nyelvszövetségek” is az újonnan létrejövők mellett. Ha az ilyen reliktum nyelvszövetség egyes elemei („nyelvi zsákocskák” :D) kedvező körülmények között, kellő számban újra találkoztak, akkor nagy valószínűséggel nyerő pozícióra tettek szert és létrejöhetett  egy a környezetétől eltérő kvázi új nyelv. 4. ábra. (Hasonlatosan a Pusztaynál „tömbösödés” néven leírt folyamathoz).  Ez történhetett a magyar nyelvvel a KM-ben a 9-11. század során. (Illetve az alapnyelvével az évezredek során).  Az egyoldalú nyelvérintkezések gyors egybeolvadást eredményeztek. A keveréknyelv kialakulásának elmaradása, a viszonylag kevés nyelvjárás megléte, mind erre utal. A kevés számban jelen lévő hasonló reliktum nyelvek sorsa a beolvadás lett, mint ahogyan ez a bolgároknál meg is történt. A finn-permi, szamojéd stb. nyelvek hasonló módon vizsgálhatók.

A manysi és hanti nyelvekre így képzelem el: A Parpolaféle nyelvtörténet szerint a késő proto-uráli nyelv három területen alakult ki: Nyugat- (a felső Volga-Káma vidéken)-, Közép-, és Kelet- (Baskíria & Kőzép- & Dél-Urál) uráli.  Török 2022-2023-as előadásaiban a Mezsovszkaja nyelve a Parpola szerinti proto-Kelet-uráli (a magyar nyelvet adó lingua-franca) lehetett. Török ábráján a késő bronzkorban ide költözött északról egy paleo-szibériai népcsoport (a nganaszánok ősei) egy része. Itt nyelvcserén mentek keresztül, majd évszázadok múltán utódaik nagy része visszatért északra, magával víve az új nyelvet a korábbi szubsztrátumaival. Az együttélés során a mezsovszkajaiak alapvetően nem keveredtek genetikailag az északi származásúakkal és fejlődésük a Török által bemutatott módon alakult.  Az északra távozók nyelve a manysi őse lett, a helybéliek nyelvi átvételei során meg kialakult a hanti nyelv őse. Így lehetséges, hogy a manysi nyelv a magyart is adó protonyelvből alakult ki úgy, hogy a genetikai jellemzőik már kevés európai nyomot mutatnak ki. „A manysik megőrizték ősi bronzkori genomjukat” – mondja Török. Tehát összefoglalva: szerintem a hanti nyelvnek a magyarral nem volt közöse (a nyelvi hasonlatosságok a manysi átvételből keletkeztek), míg a manysi nyelvnek volt, mert nyelvcserén estek át. Lásd: Asko Parpola: Formation of the Indo-European and Uralic (Finno-Ugric) language families in the light of archaeology. Helsinki 2012. 169. o. Figure 11;  Dr. Török Tibor - Mit árulnak el a genomelemzések a honfoglalók származásáról. 2022.; Dr. Török Tibor új, tudományos előadása a honfoglaló magyarok archeogenetikai kutatásáról. 2023.

A nyelvi sodrony forgása közben magával ragad szálakat a környező nyelvi közegből, de nem ad le magából semmit. Az átadás ténye nem változtat a nyelven semmit! „A finnugrisztikai vonatkozásban RÓNA-TAS ANDRÁS írja: „Mettől kezdve beszélhetünk magyar nyelvről? Attól kezdve, hogy kivált a közvetlen rokonaival közösen alkotott ugor nyelvből? De hát az obi ugor nyelvek, a vogul és az osztják kiválása lényeges változást okozott-e a maradék nyelvben, azzal, hogy ők elváltak? Ha a magyar nyelvet azért nevezzük uráli nyelvnek, mert leglényegesebb elemei folyamatosak egészen az uráli alapnyelvig, akkor uráli helyett miért nem beszélünk a magyar és persze a finn, a vogul stb. alapnyelvről, hiszen az uráli alapnyelv legalább annyira magyar, mint finn vagy vogul. A folyamatosság önmagában semmit sem mond a differenciálódásról — világosan látjuk, hogy meghatározásunknak ez a leggyengébb pontja” (1978: 375–376)”. (Fehér Krisztina. u. o.)

 4. ábra

A középkor kezdetén az előmagyar nyelvet beszélőkre a török nyelvű népek (hun, gök-türk, avar stb.) lettek a legnagyobb hatással. A hun, később az avar áradat nyugatra sodorta őket, egy részük maradt a KM-ben, más részük visszatért Keletre és részt vettek a kazár a bolgár birodalmak kialakításában.   (Szaltovo-majácki kulturkör). Nyelvük gazdagodott a kapcsolatba került nyelvekből átvett elemekkel és több nyelvjárás alakult ki. (Lásd: nyelvi idősodrony). Ezt, nem csak én látom így: 

„Egy biztos: visszafelé mentek. Kelet felé. A Duna torkolatához és a Fekete Tenger partvidékére biztosan eljutottak, az 500-as években ott is éltek. De végül is a Kaszpi-tenger és a Volga mentén még sok hun élt, akik nem követték Atillát annakidején Pannóniába. Ezek adnak segítséget a Pannóniából a tenger mellé kivert testvéreiknek, de Valemir osztrogót király visszaveri az utolsó nagy hun betörést, és a hunok visszaindulnak a sztyeppére. Egy részük biztosan fennmaradt egy ideig nomád népként. Más részük beolvadt más, feltörekvő népekbe. Voltak, akiket Bizánc fogadott be, és ott asszimilálódtak.” „Ez a nép a KAZÁROK voltak. A 600-as években alakítják ki az új birodalmat, amelyhez egymás után csatlakoznak a környező kisebb népek, vagy önként, vagy fegyveres beolvasztás útján. Alánok, úzok, oguzok, jászok (aszik), besenyők, krími gótok, - és azok is, akiket később majd magyaroknak neveznek. Az új birodalom komoly fegyveres erőt is jelent, amire szükség is van, mert egy villámgyorsan terjeszkedő új hódító fenyegeti keletről, az iszlám hitet éppen csak felvett arabok személyében. Az Arab- félszigetről 650 körül minden irányba elinduló arab áradat hamar eljut Kazária küszöbére is.” (Szatmári, alias Türk Atilla: Kik vagyunk mi magyarok? Anno kiadó, 2006.) 

Nagy-Bulgária felbomlás (Kuvrat halála) után következett be egy szétáramlás, a bolgárokkal együtt. Egy részük északra ment (Magna Hungária), más részük délre (szavartoi aszfaloi), de mentek az avarokhoz is a KM-be. Más részük maradt a bulgár birodalom helyén, és a kazárok egyik legerősebb szövetségesei lettek. (Levédi népe). A 9. század elejére az etelközi ősök annyira megerősödtek, hogy létrehoztak egy szövetséget (vérszerződés, hét magyar) a helyszíni és jó részt a Volga-Urál mellékéről érkezőkkel. (Álmos népe). Kihasználva a 9. században az avarok bukása miatt keletkezett hatalmi űrt a KM-ben, felkészültek a „honfoglalásra”, amit pár év alatt végre is hajtottak, Árpád vezetésével. Ez a sok (jórészt magyar dialektusokat beszélő)  nép alkotta a helybéliekkel azt a kolloid szerű nyelvi állapotot, ami a 11. századra ómagyar nyelvé tisztult le. Az állam és egyházszervezetek működésének következtében (a latin-görög-germán nyelvek védőernyője alatt) a nép nyelve szabadon fejlődött, erősödött, beolvasztva az idegen elemeket. És kialakult a magyar nyelv, mint ahogyan a bevezetőmben is leírtam.

A nyelvi idősodrony ábrából az is kitűnik, hogy az előmagyar nyelvet valamikor csak az i.e. 500 körül érhették török (türk) nyelvi hatások, ezért a török nyelv nem lehet a nyelvünk alaprétege. De lehetséges, hogy a török nyelvek is ugyanabból a lingua francaból alakultak ki, hiszen nyelvtipológiai szempontból nagyon hasonlít a magyarhoz: ugyanúgy ragozó-toldalékoló (agglutináló) típusú nyelv, nem különböztet meg nyelvtani nemeket; a magyarhoz és a finnhez hasonlóan van benne magánhangzó-harmónia. Szókincse azonban alapvetően nem hasonlít a magyaréhoz, a belőle – vagy valamely más török nyelvből – kölcsönzött nagyszámú jövevényszón kívül.  Ezek pedig az uráli és a török népek nagyon korai együttélésének és kapcsolatainak köszönhetők.

A tudomány mai állása szerint az altaji nyelvcsalád (ahova a törököt is sorolják), mint egység létezése erősen vitatott: a hagyományosan idesorolt nyelvcsoportok közötti rokonság nem bizonyított, ezért ma inkább különálló török nyelvcsaládról szokás beszélni.)

„Sokszor felvetődik, hogy a török elemek az eredetileg török nyelvű népesség nyelvcsere után megőrzött örökségei volnának. A nyelvkontaktusok vizsgálatából tudjuk: a kölcsönzés és a szubsztrátum (azaz a nyelvcsere után az egykori anyanyelvből megmaradt elemek összessége) nyelvi lenyomata különbözik egymástól, s ez alapján a török hatás egyértelműen kölcsönzésre utal”. (Sándor Klára: Beszéltek-e törökül is a honfoglalók?, Rubicon, 2016/7) – Mint ahogyan ez a magyar nyelv fejlődési (sodrony) ábrán is jól látható. Sándor megfogalmazásában: „Kölcsönzésnek nevezzük, ha egy nyelv anyanyelvi beszélői más nyelvből emelnek át elemeket saját nyelvükbe, de megtartják eredeti anyanyelvüket. A szubsztrátumhatás nyelvcsere után megfigyelhető jelenség, és felnőtt nyelvtanulás révén keletkezik: a kritikus periódusnak nevezett nyelvtanulási szakasz lezárulta után a másodnyelv elsajátítása már általában nem tökéletes. Így amikor egy közösség felnőtt generációi közül sokan sajátítják el a másodnyelvet, akaratlanul is olyan változatát alakítják ki, amelyben anyanyelvük szemlélete, hangzásbeli sajátosságai visszaköszönnek: leginkább azok a nyelvi elemek jelennek meg a szubsztrátumban, amelyek a legkevésbé tudatosulnak. Erős egyszerűsítéssel: a kölcsönzött szavakkal tudunk elvárásokat, értékeket, igazodást kifejezni, hiszen mások is észreveszik, hogy „idegen szót” használtunk. A szubsztrátum-jelenségekkel viszont nem, hiszen nem is tudunk róluk. Az új, módosított, szubsztrátumhatásokat tartalmazó nyelvváltozat persze kialakulása után maga is szimbolikus értékeket vesz föl, s mint minden nyelvváltozat, az őt használó közösség identitásának jelzője lesz. De abban, hogy miért éppen azok az elemek szivárogtak be az új nyelvbe a régiből, amelyek átszivárogtak, nincs szerepe a társadalmi és kulturális értékrendnek”. (SK: Vámbéry Ármin és a török-magyar nyelvcsere -- Vámbéry mint nyelvész).

[1] Többnyelvű helyzetben a nyelvi kontaktusok során kialakuló egyszerűsített kódokat pidzsineknek nevezzük, a már anyanyelvi beszélőkkel rendelkező pidzsineket pedig kreol nyelveknek.