Kétség kívül egy alternatív elméletről van szó. Itt is, mint az alternatívák többségénél, én is elvetem a finnugor nyelvek felé mutató nyelvi kapcsolat alaprétegbeliségét (legalábbis annak kizárólagosságát, utalva arra, hogy szerintem pontosan ugyanazok a szavak más nyelvcsaládokkal is rokonok lehetnek). Általában az átvételek irányát és a nyelvfejlődési modelleket is vitatom. A közös szókincshez egy, vagy több közlekedő nyelven keresztül is el lehet jutni, és ezek a közlekedő nyelvek, amelyből a magyar nyelv őse is kifejlődött különböző eredetű volt. Egy agglutináló nyelvi mező, amely az Alpoktól az Altájig nyúló sztyeppei korridorban (kimmerek) létezett az eurázsiai népvándorlások korában, a „birodalmi” nyelvek közötti hézag betöltésére. (Esetenként a ligua franca szerepét betöltve.) Valós nyelvvé akkor váltak, amikor a számtalan, egymással kapcsolatban lévő „nyelvjárás” közül az egyik dominánssá vált. (Tömbösödés).
„Aszerint, hogy a nyelvek hogyan fejezik ki a nyelvtani viszonyokat, megkülönböztettek flektáló (hajlító), agglutináló (ragasztó), izoláló (elszigetelő) és inkorporáló (bekebelező, poliszintetikus) nyelvtípusokat. „A ma beszélt kb. 7000 nyelv bármelyike besorolható a fenti típusok valamelyikébe, így érthető, hogy önmagában egy adott tipológiai típushoz való tartozással nem igazolható a nyelvek rokonsága”. (Gugán Katalin – F. Gulyás Nikolett: A nulladik fejezet: hogyan hasonlítunk? Bp. 2021.)”.
Már a múlt században próbálkoztak a nyelvi szerkezetekben egy lineárisan elképzelt nyelvfejlődési tendenciát posztulálni (izoláló > agglutináló > flektáló). Később észrevették, hogy a flektáló nyelv lassan izolálóvá alakulhat át s ez alapot nyújtott — más egyéb tapasztalatok alapján — arra, hogy a nyelvek hosszabb története folyamán egy ciklikusan ismétlődő spirális fejlődés és típusváltás elmélete felvethető legyen. Mikko Korhonen helsinki professzor, főleg Vennemann és Hodge munkáira támaszkodva, megkísérelte a ciklikus nyelvfejlődés lehetőségét az uralisztikában is alkalmazni olyan 'drift’-ek (áramlatok, mozgási irányok) kipuhatolásával, amelyek a nyelvet egyik minőségből (típusból) egy másikba vihetik át. (Hajdú Péter 1980-as beszámolója az V. Nemzetközi Finnugor Kongresszus előadásairól).
Az előmagyar nyelvet valamikor csak az i.e. 500 körül érhették török (türk) nyelvi hatások, ezért a török nyelv nem lehet a nyelvünk alaprétege. De lehetséges, hogy a török nyelvek is ugyanabból a lingua francaból alakultak ki, hiszen nyelvtipológiai szempontból nagyon hasonlít a magyarhoz: ugyanúgy ragozó-toldalékoló (agglutináló) típusú nyelv, nem különböztet meg nyelvtani nemeket; a magyarhoz és a finnhez hasonlóan van benne magánhangzó-harmónia. Szókincse azonban alapvetően nem hasonlít a magyaréhoz, a belőle – vagy valamely más török nyelvből – kölcsönzött nagyszámú jövevényszón kívül. Ezek pedig az uráli és a török népek nagyon korai együttélésének és kapcsolatainak köszönhetők.
Elméletem -- Bilecz-féle Sporadikus Nyelveredet Elmélet, röviden és magyarul: BSNE, angolul: Bilecz's Sporadic Language Theory, BSLT -- lényege, hogy addig, amíg ismert a közös ős – a jelenlegi mainstream nyelvrokonsági értelmezés elfogadható. (Pl. az újlatin nyelvek esetében). Ott, ahol a közös ős a megismerhetetlen, annak rekonstrukcióval történő „ismerté tétele” rendkívül sok manipulációra ad lehetőséget, ezért (szerintem) korrektebb fenntartani a rokonságot, kizárva a közös ős létét. Itt van eltérés Gugán és az én elméletem között. Gugán ugyanis azt írja: „Amikor a nyelvek eredetét próbáljuk a történeti-összehasonlító nyelvtudomány módszereinek segítségével vizsgálni, épp ez az egyik legnagyobb kihívás: megtalálni azokat a nyelvi jellemzőket, amelyeknek az a legvalószínűbb magyarázatuk, hogy a közös örökség részét képezik”. (Mi fán terem a nyelvrokon? Gugán Katalin – F. Gulyás Nikolett: A nulladik fejezet: hogyan hasonlítunk? 2021.)
„Nem beszélhetünk rokonságról akkor, ha hiányoznak a nyelvtani, nyelvszerkezeti egyezések, illetőleg ezek jelentősebb része, ha a szókincsből hiányoznak a névmások, az egyszerű számok, testrésznevek, az alapvető rokonságnevek, a természeti tárgyak és jelenségek nevei, az állat- és növénynevek és az elemi cselekvést, jelenséget kifejező igék, illetve ha ezek jelentősebb része hiányzik” – írta Vékony Gábor. (Magyar őstörténet, magyar honfoglalás. 2002, 49. old.). De itt szó sincs az eredetről, az együttélésről/szétválásról. Sőt arról sem, hogy ezek az egyezések, hogyan alakultak ki! Ami mára tény, az tény is marad az én elméletemben is!
A tudományosan elfogadott nyelvrokonság egészében nem falszifikálható, mert ott a fentiek mellé bejön a közös eredet fogalma. És itt, ahol a közös eredetre van megfigyelhető jelenség (megismerhető az írott történelemből) ott a falszifikálhatóság értelmezhető, (például az újlatin nyelvek) viszont ahol a közös ős meghatározása nem megfigyelésen alapszik (mert ez lehetetlen az adatok hiányában), akkor olyan állításról van szó, amelynek igazságát nem tudjuk megítélni. (finnugor nyelvek, ugor alapnyelv). Tehát ez a változat (az írott történelem előtti időszak) nem falszifikálható.
Az általam értelmezett agenetikus nyelvrokonság falszifikálható, mert ki lehet jelölni azokat a megfigyelési állításokat, amelyek segítségével az igazságát megítélhetjük. Ilyenek a közös alapszókincsre, a nyelvtani rendszerre, a tipológiai egyezésekre vonatkozó megfigyelések.
Ez az ötlet csaknem egy évszázada dübörög – mondja Mark Pagel, a brit Readingi Egyetem munkatársa. „Ez egyfajta kézenfekvő ötlet – Eurázsia ez egy összefüggő szárazföld, és hasonló javaslatok születtek Ausztrália és Észak-Amerika ősnyelveiről is.”
„Ez az az érv, hogy korlátozott az idő, ameddig vissza tudunk nyúlni a történelmi nyelvészetben” – mondja Quentin Atkinson, az új-zélandi Aucklandi Egyetem munkatársa.
Luisa Miceli, a Perth-i Nyugat-Ausztrál Egyetem történeti nyelvésze egyetért azzal, hogy az eredmény azt bizonyítja, hogy a nyelvek szorosan összefüggenek, de azt sugallja, hogy inkább szomszédok, mint testvérek – a szavakat pedig egymástól kölcsönözték, nem pedig valódi rokonok (kognátok). Azt mondja azonban, hogy érdekesek a kérdések arra vonatkozóan, hogy milyen tényezők kapcsolódnak e nyelvek elterjedéséhez, és ezek nem attól függnek, hogy egy igazi szupercsalád részét képezték-e, vagy egyszerűen csak érintkező nyelvek halmazai voltak.
A nosztratikus nyelvcsalád a nyelvek egy feltételezett tágabb csoportja. Az elmélet szerint Európa, részben Ázsia és Afrika nyelvcsaládjai egy nyelvcsaládok felett álló úgynevezett "makronyelvcsaládot" alkotnak. Az elmélet hívei ezt nosztratikus nyelvcsaládnak nevezik, amelyet egy feltételezett közös ősnyelvből származtatnak. Itt van az alapvető eltérés a BSNE és a nosztratikus között. Nálam a magyar nyelv kialakulásában nem volt szükség egy közös ősnyelvre ahhoz, hogy a meglévő és feltárt un. finnugor nyelvrokoni tulajdonságok kialakuljanak. Ehhez elegendő a nyelvfa gyökérzetének más feltételezése. Készítettem egy ábrát az agenetikus nyelvrokonság elképzelésemről.
Igaz, hogy az ábra a jelenlegi nyelvrokonság kétféle értelmezhetőségének magyarázatára készült, de ha az agenetikus rokonnyelvek helyére a magyar (uráli) ősnyelvet tesszük be akkor ennek az eredete láthatóan nem egy közös ősnyelv, hanem azon nyelvek összessége, amelyek hosszantartó, komoly kapcsolatban voltak egymással. Ha ez egy összetartozó csoport volt, akkor beszélhetünk nosztratikus kapcsolatról, egyébként BSNE!
