2005-ben, Bihari Gábor és Varga Ferenc fordításában megjelent C. Scott Littleton, Linda A. Malcor: Szkitiától Camelotig (From scythia to camelot) című könyve. Ebben a következőket írják a szarmatákról: „A "sauromatae" kifejezést valószínűleg "gyík-nép" jelentéssel lehet magyarázni (a görög σαυρος szaurosz jelentése "gyík”). Ez minden valószínűség szerint fő jelvényüknek, egy rúdra rögzített, szélzsákszerű, kígyó alakú zászlónak köszönhető. Hogy a később "szarmata” Σαυρομαης néven egy kalap alá vett törzsek – a roxolánok, az aorszok, a jazigok stb. – valóban ehhez a "gyík-néphez" tartoztak-e, még mindig nyitott kérdés. A gyíkoknak (vagy sárkányoknak) az Arthur legendakör jelképrendszerében betöltött fontos szerepe azonban arra utalhat, hogy az a szarmata törzs, amely végül eljutott Britanniába, valóban tisztelte ezt a lényt. (Egy híres középkori rajzon Arthur és lovagjai sárkányzászló alatt indulnak csatába. A szarmata draconnariusról, vagyis a sárkányzászló vivőjéről szóló elemzést lásd: Dixon és Southern 1992:60-61.)” A Pallas Nagylexikonban ezt olvashatjuk a szarmatákról: „A Sz.-k Herodotos korában a Dontól és Meotisztól északkeletre eső pusztaságon tanyáztak, úgy hogy kelet felé a masszagétákkal, észak felé a csúd budinokkal érintkeztek. A kr. e. II. sz. folyamán azonban nyilván az uzun-jüecsi vándorlás által előidézett népáramlat, részint a Don és Dnyepr közti régi Szittyaföldre szorította őket, ahol a szittyák fölött csakhamar elhatalmasodtak; részint a Káma és Volga összefolyása körül tömörültek, hol ősi szaur, szauar nevük alatt emlegeti őket Ptolemaios a csúdos mata végzet nélkül”. Viszont ha a név végére a keleti uralkodók titulusa kerül, akkor megkapjuk a magyar népmesék egyik főszereplőjének, a sárkánnak a nevét! A magyar népmesék szereplői ott vannak a legrégibb kisázsiai, sumér, ugariti eposzokban. Lásd Bél küzdelmét a sárkánykígyóval és népmeséink hétfejű sárkányát. Dániel próféta idejében (Bél-sar-uszur – II. Nabú-kudurri-uszur unokájának – uralkodása alatt) a perzsák totemje egy sárkány volt, akit Dániel elpusztított. A berlini Pergamen Múzeumban látható az Istár Kapu rekonstruált sárkánya, (mushrushu, egy szarvval a fején. Ez valóban „szarvas” állat, akit megillet a kán cím, tehát sárkán!). Az i.e. 5-3. szd-ból való ordoszi hun arany korona sárkányáról Dr. Bíró Dénes „A hun királyi korona” blogjában 2012-09-12-én írta: „A körpánton ábrázolt sárkány ősjelentése: sár= tüzes, izzó, kány = kán, tehát tűzúr vagy tűzkirály.” – mint látható, nem vagyok egyedül a véleményemmel. Igyekszem tiszteletben tartani mások véleményét is. A Sumér Hitvilág és a Biblia[1] könyvből ismerem például Dr. Zakar András vonatkozó elképzelését is. Azt írja, hogy a magyar „sárkány” = sumér ’szir+kan’, melynek jelentése: szörny, melynek farka van. Ugyanez a kan, vagy kany szerepel a pat+kány, cic+kány, boszor+kány stb. szavunkban. Véleményét nem osztom, de nem is tiltakozom ellene. Én egyszerűen azt gondolom, hogy a sumér írásjelekből nem lehet megállapítani, hogy „szir”, vagy „sár” volt-e a hangzás. Továbbá a „kan” „farok” megfeleltetését el tudnám fogadni – erről a „konda, kondás” szavaknál szólok bővebben. Viszont ott van a „párkány” szavunk (farok nélkül!), amit egyesek a közép felnémet parkan (‘kerítés, kerített hely, fal’) átvételének, mások ősmagyarnak, a tamil: pari-gei (szegély, bevágás, árok) tartanak. Továbbá a tarkan vagy tarkán szó, ami a türk és kazár államszervezetben magas tisztség volt. Itt a tar 'termőföld' + kan 'úr' összetételről van szó. Ez egyezik azzal az értelmezéssel, amelyik a keleti török jelentést fogadja el. („minden oly nemes, kinek bejárata van a kánhoz”). A magyar Tárkány község (47.5926, 18.0066) nevét (1221. Tarcan) alkirály jelentésűnek tekintik. Az ellenzők (pld. Ligeti Lajos) úgy vélik, hogy „Korai jelentése sem lehet 'nemes', 'adófizetéstől mentes ember', mert ezek a jelentések a mongol korban fejlődtek ki vele kapcsolatban. Ezen álláspont szerint nemcsak a Tarján törzsnév és helynevek, hanem a Tárkány helynevek is ebből a méltóságnévből erednek”.[2] Az ősi származásra utal az alsó-egyiptomi Tarkhan/Kafr Ammar, Kafr Turki (29.5, 31.225) toponím is. (i. e. ~3000.).   

     A tisztelt olvasó úgy gondolhatja, hogy messzire elkalandoztunk az eredeti „sárkány” szó elemzésétől. Pedig nem így van! Az ismert magyar (székely) fűszernövény a „tárkony” (Artemisia dracunculus) etimonját a MEN nem találja: „Európa keleti felében elterjedt vándorszó, az oszmán-török targun közvetítésével az arab tarhúnig vezethető vissza, végső forrása tisztázatlan”. Pedig: tárkony < török < perzsa: tarchun, tarkhun (tárkony) < arab: tarkhún (sárkányfű) < görög: drakon (sárkány). /WikiSzótár/. A sárkány és a tárkony összefüggés az orosz nyelvben is fellelhető: Эстрагон, или Тархун. Ott, a levél alakjáról nevezik a „sárkány nyelvének”. (Jobb híján ez is elfogadható!).  

.   Csak megemlítem, hogy „Nabú-kudurri-uszur” jelentése „Nabu, védd meg az elsőszülöttet”. Nabu (héber: Nebo נבו), Marduk (Bel) fia, és írnoka volt. Nabut, a növények királyának tartották. Nevének jelentése, vitatott. Az „nb” tőből értelmezik úgy is, hogy „aki hív”. Nálam logikai kapcsolatban ez úgy áll össze, hogy ő az aki „húzza, hívja”, növeszti a növényeket és ez a „napfény” (a Nap fia!). Nevéből származik a magyar „nap” és a szláv „nyebo” (Ég). Bár Vasmer ezt (a небо-t) kissé másképpen származtatja, de nem áll messze az elképzelésemtől. Nála feltételezhető az „ég” jelentésű hettita, perzsa, aveszta nерiš, nерišаš, nabah és a görög νέφος-ból lett latin „nebula”, (felhő, homály) eredet is. A „Bél-sar-uszur” pedig annyit tesz, hogy: „Bél, védd meg a cárt”. Tehát a sar szó király=cár jelentése igen régi idők óta közismert volt Keleten. Bár Belizár (Bélsaccar) nem volt cár, csak „királyfi” (mār šarri), de apjának távollétében, ő uralkodott Babilonban. Ennek azonban nincs kihatása a nevére. (Már korábban is voltak hasonló titulussal királyok Babilonban. Például Pulu cár, kinek neve volt Tiglat-Pilészár, vagy másképpen III. Tukulti-apil-Ésarra (uralkodott Kr. e. 745 – Kr. e. 727). Véleményem szerint az eredeti „sarkan” név a magyarban őrződött meg a legjobban, míg a kun, kipcsák- és oszmán-törökben „sazagan”-ra torzult. (A jelentés ott is „sárkány, kígyó”.) Az egyik leggazdagabb korai (i. e. első évezred) szarmata lelőhelyet az Ural és az Ilek folyó közti területen (Filippovka, 51.3434, 54.1311) tárták fel 1986-1990-ben. 2009-ben Nojon uulban végzett ásatások azt is bizonyítják, hogy a hunoknak az egyszarvú unikornis és a csodaszarvas is szent állatuk volt. A szkíta művészet vezérmotívuma, a szarvas, amely eredetileg napjelkép volt, megtalálható a Kr.e. 2. évezredben Kappadókiában, Szíriában, a 3. évezredben pedig Mezopotámiában. Bizonyítható például, hogy a koravaskori Kobán-kultúra Kis-Ázsiából, a hettita kultúrkörből származik. A szkíta szimbolika is részletekbe menően megegyezik a korábbi kis-ázsiaival.