A Béla, László, Ulászló nevek elemzése során felmerült bennem a kétely az eddig látott Árpád-házi családfák elfogadhatóságáról. Sokan vizsgálták már ezt a kérdést, és állítottak fel bizonyos hipotéziseket az általuk valószínűnek tartott változatra. Nem vállalkozom ezek kritikájára, sem részletes ismertetésükre, mert bárki – egy kis fáradság árán – könnyen rájuk találhat.  Elmesélem inkább az én változatomat, amelyet azokból az apró részletekből állítottam össze, amelyeket tudós elődeim már felkutattak, kidolgoztak. Ezekből a mozaikdarabokból raktam össze az alább ismertetett hipotézisemet. Igyekszem mindenhol a mozaikkockák forrását megadni, mert azokat nem tekinthetem sajátomnak, csak az összképet, amit a saját tudásom szerint raktam össze. Pontosabban nem is beszélhetek összképről, hanem annak csak egy részletéről, arról, amelyik az én névelemzéses vizsgálataimmal kapcsolatba hozhatók.

A történet keretének, Dr. Karácsony Imre (1863-1911) történész, orientalista teológiai doktor, Szent László király élete című, Győrben, 1895-ben írt munkájának egy részletét választottam. Ebből a következőket tudhatjuk meg:„Szent István király egyetlen fiát, szent Imre herczeget a halál még az 1031. évben elragadta a királyi atyának és a nemzetnek nagy fájdalmára és ez idő óta a gyermektelen királynak állandóan az volt a legnagyobb gondja, hogy kire hagyja országát. Vérrokonai az Árpádfiak közül négyen voltak még életben: unokatestvére Vászoly (Vazul) és Vászoly testvérének kopasz vagy szár Lászlónak kiskoru fiai: Endre, Béla és Levente. Vászoly feslett életü volt s vétkei miatt István király őt a nyitrai várba záratta s ezen okból nem lehetett őt méltónak tartani a királyságra. Sokkal jobban pártolásra talált a királyi udvarban azon terv, hogy szent István király sógorának Urseolo Ottó velenczei herczegnek fia, Péter legyen István halála után a király. S hogy Vászoly herczeg testileg is alkalmatlan legyen a kormányzásra, elhatározták, hogy megvakíttatják és elküldötték a nyitrai várba Sebest, Budának fiát, a ki a hagyomány szerint a herczeg szemeit kiszurta és füleibe ólmot öntetett. Ugyanekkor az Árpád-házi fiatal herczegek, kik közül a legidősebb talán 18 éves lehetett, mivel nagyon zavaros viszonyok voltak, kényszerültek számkivetésbe bujdosni”. (Kiemelések: tőlem!).  A történethez tartozó ismert, vagy valószínűsíthető fontosabb adatok, dátumok az alábbiak:

István, születési nevén Vajk 969 körül született, Géza (945? – 997) nagyfejedelem és Sarolt (950? -- 1008?) erdélyi gyula leányának, első gyermekeként.

Sarolt halála nem ismert. Felvetődött, hogy Gézának két felesége, és a kettő közül az egyik lengyel származású volt. Padányi Viktor, a Géza fejedelem második házassága című munkájában azt írja, hogy: „Egy 12 századbeli lengyel kútfő (Megjegyzés: Historia Poloniae II. könyv 3. fej.) azt állítja, hogy Gézának lengyel felesége volt, akit „Belekegini"-nek hívtak”. Padányi még a következő érveket hozta fel:

• Géza első két leányának és utolsó két leányának születése között feltűnően sok idő telt el
• A Saroltról a 990-es években szóló leírások nem illenek egy feltehetően negyvenöt-ötvenöt év körüli fejedelemasszonyra
• Nehezen képzelhető el, hogy Koppány egy ilyen életkorú asszonyt kívánt feleségül venni, hiszen a fejedelemség elnyerésének nem volt feltétele a Sarolttal való házasság.

Badiny-Jós Ferenc dr. pedig ezt írja az Egy magyar édesanya védelmében című írásában: „Ez utóbbi adat, melyet a lengyel krónikából idézünk, perdöntő formában bizonyítja azt, hogy Géza első felesége volt „a szépségéről és jóságáról ismert” Árpád házi Sarolta. (A régi írásokban SAR-AL-DU . . . jelentése . . . királyi szülött.) És a második feleség a lengyel Adelhaid, aki István és Koppány összeütközése korában él, mint Géza (Gyejcs) özvegye”. Megj.: A levirátus joga akkor még érvényben volt!

Géza címszó alatt a Magyar Katolikus Lexikonban is ezt olvashatjuk: „Házasságaiból (1. felesége Sarolt, a 2. Zjemomysl lengy. fejed. leánya, Adelhaid, ~ öccse, Mihály özvegye) 5 leány és Vajk (a keresztségben István) fia született”.

Mihály (pogány nevén: Béla, lásd: Györffy Györgynél), aki Géza testvére volt, fiai közül (Szár) László pogány hitű, Vazul (Vászoly) pedig bizánci rítusú keresztény volt. (Ők voltak István unokatestvérei. Imre herceg halálakor László már nem élt, csak 3 gyermeke: Endre, Béla és Levente ).

A kialakuló képet igazolni látszik a nevek alakulása.

A generációs névöröklés általánosan elterjedt szokás volt. A 10-11. században még nem a vallási indokok, hanem a nemzetiségi, származási motívumok játszották a főszerepet a névadásban, ami általában a szülők (elsősorban a családfő) joga és feladata volt.  A kereszténység felvétele azzal is járt, hogy a megkeresztelt személy új nevet kapott, valamelyik szent emlékezetére. (Lásd: Géza>István, Béla>Mihály, Vajk>István). A keresztény családok gyermeküknek már a hitüktől függően adtak nevet. A névadás motivációjában legtöbbször felfedezhetjük a politikai hátteret is! Ezen keresztül pedig segítséget kaphatunk a bizonytalan származások némelyikére is.

Nézzük, mindjárt a Géza nevet! A főfejedelem a keresztségben megkapja az István nevet, de a kutyát sem érdekli! Még erős a pogány hit, és ezt tiszteletben tartotta a környezete és később az utókor is! Latin átírásban is igyekeztek a magyar hangzást megtartani. (pl. Geycha, Thuróczynál). Később, a származási motívum erősebb maradt a vallásinál és sorra kaphattak a magyar hercegek Géza nevet!  Géza nevű szent nincs! II. Gézának (1130-1162) négy fia (István, Béla, Géza, Árpád) közül háromnak pogány magyar neve van!

Béla. Már a hunoknál is előfordult. Véleményem szerint, mint név, Bél-Baál származék, és semmi köze a szláv fehér jelentésű szóhoz. Béla nevű szent nincs.  Könyveimben ezt részletesen kifejtem.

László. Krónikáinkban szerepel úgy is, mint István nagybátyja, de az ellentmondás szembetűnő pl. Thuróczynál: „Taksony ezután nemzette Gézát és Mihályt, Mihály nemzette Kopasz Lászlót és Vazult.” (Horváth János fordítás 1986. 73. old.). U.i. 79. oldalon, Istvánról írja: „Magához hívatván tehát Kopasz Lászlónak, nagybátyjának fiait, tudniillik Andrást, Bélát és Leventét”.  Akiket „ Koppány-sarjaknak” tartott, és nem szerette őket. Nem bízott meg a hithűségükben. (Lásd: Újházy Lászlónál: A magyar nemzet történelme. Középiskolák alsó osztályai számára. I. rész. Szent István Társulat, 1912. 29. l.). Ez alapot ad annak feltételezésére -- amit már többen (pl. Újházy László, Bakay, Szörényi) -- megírtak, hogy Koppány és Géza öccse, Mihály (Béla, Szörénd? Kopasz László?) egy és ugyanazon személy lehetett. Az első idézetből viszont az nyilván való, hogy István, Vazul és Kopasz (Szár) László unokatestvére volt. (Mint ahogyan Karácsonynál olvashattuk!). De a lényeg, hogy László nem Vladiszláv és nem is Ladiszlo, bár latinra így lehetett átültetni. Csak egy későbbi rovásírásos dokumentumból jöhetünk rá, hogy a népnyelvben magyarul, mindig is László lehetett a kiejtés! (Lásd az isztambuli feliratban László király nevét, 1515-ből! Itt II. Ulászlóról van szó. Az Ulászló nevet Budai Ézsaiás (1766-1841) történetíró konstruálta).  Valószínűbbnek tartom a magyar eredeztetést a „száz ló” kifejezésből.

A Vazul, Vászoly egyértelműen a görög Baszileosz név töve. Baszil>Vaszil>Vaszili (Vaszily)/Vazul. Mihály (Béla) első gyermeke László volt, mert a második (Vazul) 990-ben született, amikor Mihály meghalt.  Mihály felesége a lengyel Adelhaid (Etlegida, Edelhaid) volt, de nevet a gyermeknek a családfő adja. Szerintem az első gyermek magyar nevet kapott – így lett László. Az anyja meg – jobb híján -- valószínűleg Władysławnak nevezte. A második gyermek görög nevét már a keresztségben kapta.

Érdekes még az Imre név! A magyar Emere-ből lett az Imre nevünk, amelyet latinosítva Emericiusnak ejtettek. Itt az arab/török ’-m-r, illetve az emir/emre (parancs, vezér) lehetett az ős etimon. A kaukázusi lezg és avar népnél az iszlám hódításig a hadvezérek neve volt. (Lásd: Тунай-Джалав эмир у лезги и аваров). De igen figyelemre méltó a baszk eme (nő) és az ar (férfi) azonossága a mongol eme (nő) és az ar (férfi) szavakkal. Megjegyzendő, hogy az Emericus spanyol változata Amerigo, így Amerika neve – végül is – magyar eredetű lehetne. Természetesen itt is vannak más vélemények: Pld. az óalnémet eredetű Amalrich név is szóbajöhet az Amerigo név eredetére: amal (munka, harc) + rihhi (gazdag, hatalmas). Vagy a gót „work-ruler” jelentés. De az angol Wikipédia sem zárja ki az Emerich változatot. (The Old English form of the name has come down as surnames Emmerich, Emery, etc.). Szent Imre herceg neve minden alapot megad erre. I. István fiát állítólag sógora, II. Henrik tiszteletére nevezte Imrének, mint Henrik magyar változatának. (Haimrich oder Haimerich, Emerich). Imre néven majd csak III. Béla fia lesz magyar király 1196-tól 1204-ig.

Most, nézzük meg, hogy melyik változatban kapja a gyermek valamelyik közeli felmenőjének (apjának, nagyapjának, nagybátyjának) a nevét? Vajon a „feslett életű” Vászoly, vagy a pogány (erre utal a Szár toldaléknév) László adhatott olyan neveket gyermekeinek, hogy András, Béla, Levente? (Itt az első egy népszerű szent, a második a nagyapa pogány neve, a harmadik egy dicső, ősi magyar név. András királlyá koronázása után Leventéről nem sokat tudunk, csak azt, hogy az utolsó pogány fejedelem, Taksony mellé temették). Úgy gondolom ez csak Szár Lászlóra illik. Továbbá, ha Vászolynak lett volna három fia, akkor valószínűleg családostul fogják el, illetve értelmetlen lett volna egyedül az ő likvidálása. De az idő is ezt a változatot igazolja! Nem a Vászoly név öröklődik az utódokban (holott már semmi kockázatot nem jelentett a továbbiakban), hanem az unoka fogja viselni a László (I. László király) nevet! És nem azért, mert az anyja Richeza lengyel hercegnő volt, hanem azért mert a nagyapja Szár László, apja pedig Szár Béla volt!

(Megjegyzés: amikor ezt írtam, még nem jöttem rá, hogy László nem lehetett Mihály gyermeke! Ezt később a „Sarolta a fehér menyét?” című esszémben korrigálom, bemutatva a vonatkozó Árpád-házi családfa részletet.)