Nem becsülöm le a nyelvészek munkáját és nem értékelem túl az elképzelésem jelentőségét sem, csak mellékesen megjegyzem, hogy egészen másképp gondolkodom a szláv-magyar nyelvi kapcsolatokról, mint ahogyan az -- egy nyelvészetben járatlan amatőrtől -- általában elvárható lenne.

Én szláv-magyar nyelvi paradoxont abban látok, hogy a honfoglalás-kori régészeti leletek alapján a magyarok által elfoglalt területeken közel sem élt annyi szláv nyelvű egyén, mint amennyit a magyar nyelvben szlávnak ítélt szavakból kikövetkeztetnek a szakmabeliek. Azokat, akik hangot adtak ebbéli véleményüknek, általában szakmaiatlannak nyilvánították, és a háttérbe szorították őket úgy, hogy ez az irányzat teljesen ellehetetlenült, fejlődésképtelenné vált. (Tisztelet a kivételnek!).

Például, Götz László azt írta: „elengedhetetlenül szükség lenne az eddig szláv eredetűnek tartott sok száz magyar szó alapos felülvizsgálatára is, mert igen valószínű, hogy túlnyomórészt fordított kölcsönzésekről van szó”. (Götz László: Keleten kél a nap. Püski Kiadó. 227.o. Kiemelés tőlem). „Sajnos ebben az elszlávosító nyelvészetben hatalmas szerepe volt annak a Knyiezsa Istvánnak, aki — nyelvésznek gondolva magát — ebben a folyamatban nem lovat, de egész ménest adott a szlovák történethamisítók alá. Ott is szlovák eredetű szavakat talált, ahol a magyarba is latinból került, s onnan vették át tőlünk a szlovákok” olvashatjuk a Történelemportál, 2009/11. honlapon. Van logika abban, hogy a szavak eredeti származását kell keresnünk, nemcsak azt, hogy honnan került közvetlenül a magyar nyelvbe. Ha ugyanis egy szlávnak tartott szóról kiderül, hogy a szláv nyelvben is átvétel egy harmadik nyelvből, akkor azt is meg kell vizsgálni, hogy nem kerülhetett-e a magyarba is ugyanebből a forrásból, esetleg még korábban, mint a szlávba. Tehát a kérdés, hogy mikor és honnan kerültek nyelvünkbe szláv jövevény szavak, sokkal összetettebb, mint első látásra tűnik. Főleg akkor, ha tudjuk, hogy a magyarok szlávnyelvű csoportokkal kapcsolatba kerültek, már jóval a honfoglalást megelőzően is. Tehát ha tudjuk például, hogy az iga és a járom olyan eszköz volt, amely már a honfoglalás előtt is ismert lehetett a magyarok körében, akkor az ilyen szövegeket, hogy: „Az ökörfogat intézményét a szlávból vette át a magyarság, amint azt az iga (igo) és a járom (jartm) nevei mutatják” – csak mesének tekinthetjük.    (A MAGYARSÁG ÉS A SZLÁVOK. Írta: Kniezsa et all. Szerkesztette: Szegfű Gyula. Bp. 1942. 173.). És ez a mese, máig is él! A Magyar Néprajzi Lexikonban az „eke” címszó alatt ezt olvashatjuk: „háziállatokkal vontatott talajművelő szerszám, a szántás eszköze. Eredete két egyszerű kézi földművelő szerszámra, az ásóbotra és a kapa ősére megy vissza. A feltevések szerint ezeknek az eszközöknek a húzó alkalmatossággal (rúd, kötél), ill. szarvval történt ellátása eredményezte az „őseke”, az ún. túróeke elődjének kialakulását. Már legkorábbi régészeti maradványok a két alaptípus variálódásáról tanúskodnak. Az eke i. e. 3000 körül DNy-Ázsiában több gabonanemű géncentrumának, a szarvasmarha domesztikációjának és a járművontatás feltalálásának feltételezett helye közelében alakult ki. Európába a neolitikum vándorló földműves népességével jutott el Kisázsián és a Balkánon keresztül.  A bronzkor folyamán terjedt el a kontinens minden részén. Az i. e. 2. évezred közepén már É-Európában is használták”. Az eke volt az Onyega-környéki földek fő szántóeszköze. A szarvasmarhát nem csak a tejéért, hanem igavonó képességéért is tartották. De felhasználták a húsát, csontját és a bőrét is. Tehát ahol szarvasmarha volt, ott nagy valószínűséggel ismerték és használták az igát is. És ez több ezer éves múltra tekint vissza. 

Azonban a háziállatok használata a Dél-Urál környékén tagadhatatlanul bizonyított tény. A másik dolog, hogy eltérő az állatfajok aránya az állományban. Kiderült, hogy a szarvasmarha és a ló aránya megközelítőleg azonos. Egyedi gabonaleletek ismeretesek, amelyek nyilvánvalóan bizonyítják a földművelés létezését. Azonban mindez nem olyan egyszerű, mert a termékek egy részét az emberek cserébe is kaphatták más dolgokért. Méltányos elismerni ennek a ténynek a létezését is. De a legfontosabb dolog az, hogy a köles és más gabona növények termesztése megváltoztatta a tájat a települések közelében. Az ilyen változásokat a botanikusok meglehetősen magabiztosan meg tudják állapítani a rétegek növényi pollen összetételekből. Azonban el kell ismernünk, hogy az ilyen bizonyítékok még nem dokumentáltak, ami azt jelenti, hogy földművelésről beszélni még korai lenne. (А. В. Епимахов и коллектив авторов. Южный Урал в начале эпохи металлов. Бронзовый век 2019, Челябинск. In: ≪История Южного Урала≫).  A világ legrégebbi ismert küllős kerekes kocsijának sziklarajzát a bronzkorból Csáji László Koppány Az ismeretlen Urál vidék I. című előadásában is bemutatta.  Az Alpok déli lábainál található Camonica-völgy világhíres sziklarajzairól, a térségben közel 300 000 petroglifa található, melyet a camunni törzs tagjai véstek, festettek rá a sziklákra i. e. 8000 körül. Az egyik ábrán a földműves fából készült ekét húz, társa kapál, mások nyájat legeltetnek. 

„A szlávok, (akiktől állítólag átvettük) szintén megtanulták: lengyel: jarzmo, szlovák: jarmo, szerb јарам stb. Náluk ez a „Járom” (Яро́м, ярем), „szarvaspásztor”. Sötét szó. ("оленный пастух", мезенск. Темное слово.) – írja róla Vasmer. (PAGES: 4,561). Mezen környékén, a Fehér-tenger partján (65.8500, 44.2333) a szlávok előtt ugorok éltek, és ahogyan már szó volt róla, és kapcsolatban lehettek a déli népekkel, hiszen a szláv *ārьmъ, *ārьmo; *kojārītī szavakat aveszta (araiti), óperzsa (arta-), örmény (аṙnеm), ógörög (ἄρμενος), óindiai (аrра́уаti), latin (arma) eredetre vezetik vissza. Jelentése pedig „kapcsolni, összekötni, hozzáidomítani” (связывать, сочленять, соединять). Ezt pedig teheneknél, ökröknél, szarvasoknál a járom biztosítja! Ha a magyarok Belső-Ázsiából és a Kaukázus felől (IS!) jöttek, akkor miért a szlávoktól kellett átvenni a „járom” szót? Az avar birodalomban a szlávok járommal igázták a szarvasmarháikat és nem valószínű, hogy ennek az eszköznek a nevét ők árulták el a keletről jött avar-magyaroknak. „Az iga szó ’egyfajta fejjárom, homlokjárom’ jelentéssel került nyelvünkbe. Ennek a szónak széles indoeurópai háttere van, míg a járom későbbi szláv nyelvi fejlemény.” – olvashatjuk a mai magyar tankönyvekben.^[1] Nos, hát az ilyen „szláv nyelvi fejleményekre” komolyabban oda kellene figyelnünk, mert lesznek, akik elhiszik."—írtam a  Fenséges Úr című könyvemben, még 2012-ben.). Nyilván való, hogy egy PIE szó honosodott meg a magyarban és a szláv nyelvekben is. (Lásd: Vasmer óperzsa eredeztetését). Ez teljesen megfelel a magyarok (és a magyar nyelv) származásáról kifejtett elméletemnek. És hogy ki-kitől vette át – lehet találgatni, de kijelenteni, hogy ezek szláv jövevényszavak a magyar nyelvben -- enyhén szólva szándékos megtévesztés. És erre – mint ahogyan Götz feltételezte – több száz példa van. Ilyen a „király” szavunk is, amiről már több mint sok véleményt lehet olvasni. Én nem tulajdonítok túl nagy jelentőséget annak, hogy megismerjük azt, hogy melyik szláv nyelvből (nyelvjárásból) vettük át ezt az uralkodói titulust. Főleg azért nem, mert nem tartom szláv jövevényszónak, sem a „král”-ból, sem más formából. Szerintem ez egy keletről hozott PIE szó belső fejleménye, amely különböző változatokban mindig is benn volt a magyarok előnyelvében, de még sok más IE nyelvben is fennmaradtak változatai. (Ar, sar, jar, cár, szár, árja, Árész, Ararát, arany, nyár, arszlán stb.). Több írásomban is foglalkozom a király és a bél/bil szavak eredetével, ezért itt nem folytatom, de a honlapomon https://bilecz.blog.hu/  olvashatók. 

A családfamodellen az iga és a járom (de a király) szavainkat sem lehet elemezni. Ezeket a nem rokoni kapcsolatokba sorolják és szláv (vagy germán-frank) átvételeknek tekintik. És ezzel le van tudva a probléma. Hogy történetileg, logikailag ez sántít, arról megfeledkeznek, vagy megmagyarázzák, mint fentebb láthattuk, hogy pl.: „Az ökörfogat intézményét a szlávból vette át a magyarság…”. Hogyan kezeli ezt a nyelvi idősodrony modell? 

Az iga és a járom összetartozó, egy szócsaládon belüliek szemantikailag és morfológiailag is. Ez kitűnik Vasmer magyarázatából is (WORD: и́го): родственно: др.-инд. jugám "иго, ярмо, пара, род, поколение", нов.-перс. ǰuɣ, греч. ζυγόν, лат. iugum "иго, ярмо", хетт. jugan "ярмо", гот. juk, д.-в.-н. juh -- то же, др.-кимр. iоu ж. (из *jugā), арм. luc. Itt egyértelmű, hogy egy PIE, valószínűleg szanszkrít eredetű szóról van szó. A magyar értelmezések nem mennek annál tovább, hogy „déli szláv eredetű szó: szerb-horvát, szlovén igo (‘járom’)”. A magyar nyelv fejlődési sémájában ez a szál az 5-2. évezred kelteminári (PIE) hatás eredményeként csatlakozott a nyelvi sodrony szálai közé.  Ez megfelel a nagy állattartó, pásztorkodást, földművelést végző (akár protougoroknak is nevezett) népek életformájának, szemben a 9-10. századi délszláv hatást feltételező irányzattal. És ne felejtsük el, hogy mi volt az értelmezés? Jelentése pedig: „kapcsolni, összekötni, hozzáidomítani” (связывать, сочленять, соединять). Ezt pedig teheneknél, ökröknél, szarvasoknál a járom biztosítja! Hogyan? Hát úgy, hogy együtt JÁRNAK! A járom akkor alakult ki, amikor egy helyett két ökröt igáztak be. A két igás együtt járt, és ezt a járom biztosította. Ilyen morfológiai-szemantikai kapcsolat csak a magyarban van, ami bizonyítja a magyar származást. Tehát ahol a jár/járom és az összeköt/kapcsol összefüggés kimutatható – ott a forrás! A связывать, сочленять, соединять és a ходить szavakból sohasem lesz ярмо! És, hogy erre rájöjjenek – nem kellettek szlávok!

A király szavunknál a helyzet hasonló. Itt az -(s)ar szótőről van szó, amely szintén PIE hozomány, de már későbbi, valószínűleg ótörök nyelvi hatás.