„A Béla hn.-ek jó része sem mentes a szláv köznévi eredet gyanújától” állítja Kristó et al. (Lásd, lejjebb!).  És ez a vélemény ma is érezteti hatását a mainstream történelemfelfogásban. Saját családnevem eredetének kutatása során jutottam el arra a következtetésre, hogy Közép-Európában a bel-, bil-, szótővű helynevek sűrűbben helyezkednek el, mint azt a szlávnyelvűek lakta területeken elvárhatnánk. (Lásd a „névjegytérképemet” a Fénylő, fehér, jel c. könyvemben. BF. Szekszárd, 2010.). Ez annak a kumulációnak és népetimológiás fennmaradásnak köszönhető, ami a 8-11. század során végbemehetett az avar-magyar-szláv-török vegyesnyelvű területeken a bel/bil- tövű (vagy ezekre visszavezethető) helyneveknél. A Kristó-Makk-Szegfű könyv címében található „helyneveink”-et tehát szélesebb körben és területen értelmezem, pl Keleten a Don folyóig bezárólag. Indoklásom éppen a szakemberek által is említett vitás magyar, török, szláv, héber etimológia megléte, amelynek közös ősi gyökere lehet, hasonlóan az alapjában azonos értelmű ar-, tőhöz. (Lásd az általam kifejtett Árpád-Belár jelentésazonosságot[1]. BF. Bel-Ár, Szekszárd, 2013.). Utólag ezért kapcsoltam a vizsgált bel/bil tövű helynevekhez a Poltava környéki Belszk települést is. Valószínűleg Belszk helynévnek a szláv fehérhez (belo) semmi köze sem lehet. A Gediminas dinasztiából származó Belszkiek neve nem Belszkkel kapcsolatos, hanem a tveri Belyj helységgel. E család ősei Litvánia első nagyhercegének, Gediminasnak a leszármazottai voltak, akik Olga Vszevolodovna szmolenszki hercegnővel kötött házasságból, hozományába kapták a tveri Belaja erődöt.  Bár, ennek a városnévnek a jelentése oroszul egyértelműen: „fehér”, de nem ismert, hogyan és miért keletkezett ez a név. Az orosz -szk képző pedig megengedi, hogy Belszki legyen a belszki és a beliji ember is! Belszk nevét először az orosz krónikák említik. Lásd az Ipatyev (Hypatius)-kódexben. Ez az 1292-es évvel záródó Halics–volhiniai évkönyvet tartalmazza és az 1253-as évnél említi Belszk-Podljaszkij helységet. Ezt a várost Bölcs Jároszláv kijevi nagyfejedelem alapította. Nevét valószínűleg a Vorszkla folyó menti Belszkről kapta, és megkülönböztetésül nevezték Podljaszkijnak, ami a lendzsanok (lengyelül: lędzianie) mellettit («край у границ с ляхами») jelenti. Tehát a Herodotosz is említette Gelon (Γελωνός) – Belszk hn. már Bölcs Jároszláv uralkodása előtt – a 10. században -- is létezhetett. A helység nevét pedig a helybéliek szlávosíthatták, mint a szomszédos Glinszket. (Село Глинское). Az ismert Glinszkij nemzetség családjukat magától Mamaj beglerbégtől számították. „Lexada-Alexander Glinskij (+1399 után) birtokának központja Belszk városa lett, amely a Vorszkla középső folyásánál található” – írja róla a Полтавщина honlap. Belszk neve valószínűleg türk Bél-ből alakult ki, és a tőle nyugatra eső területeken igen elterjedt lett, mint Bél-, Bil-, Béla formátumú földrajzi nevek.

De kik adhatták a törökös „bel”nevet, a szlávok előtt? A korai szlávok a 6. században kezdenek feltűnni. A Kr. u. 1. évezred első felében, Kelet-Európa sztyeppei és erdős-sztyeppei övezeteinek területén -- a régészeti leletek alapján -- a lakosság különböző csoportjainak többször változó mozgásait tételezhetjük fel, amelyek nyomait számos régészeti kultúrában megtalálhatjuk, beleértve a kijevi (késői Zarubinec) kultúra  és a Csernyakov-, később Kolocsin-kultúrát, valamint számos más kultúrát. (Szaltovoi-, Romenszkaja-kúltúrák). Ezeket a régészeti kultúrákat hagyományosan a szlávok eredetének kérdéskörében veszik figyelembe. A 4. században a Gót Birodalom a Tiszától a Donig, a Fekete-tengertől a Balti-tengerig terjedt. Ezen a területen tűnik fel évszázadokkal később Belz és Belszk településnév. Mindkét szó töve a „bel” szó. Hérodotosz szerint Gelonban (Belszkben) együtt éltek a budinok és a görög gyarmatvárosokból elűzött kereskedő hellének (gelónok). Vékony Gábor is „a Poltava vidéki pusztákon, Bilszk környékén keresi a budinokat” (wikipédia).

A belszki erődítmény a Vorszkla és a Szuhaja Gruny (Сухая Грунь) folyók közötti területen létesült, valamikor i.e. a 7.században és a szarmaták pusztították el i.e. 3-2. században. Helyén különböző népcsoportok telepeinek nyomát fedezik fel a régészek. A Szuhaja Gruny mára már kiszáradt, helyén néhány vizenyős, mocsaras rész keletkezett. A partoldalban a zarubinyeci régészeti kultúrához sorolt falu maradványait találták meg. (i.e. 2. – Kr. u. 1. század). A Tsaroubintsy vagy a Zarubinets régészeti kultúra i.e. 3/2. században virágzott és Kr.u. 2. századig tartott. Nevét a Zarubinci falu (N 49.12714 E 29.95525) határában talált vaskori leletekről kapta. Eredete tisztázatlan, lakóit pre-szlávoknak és germánoknak tartják. Az 1. században kelta és germán törzsek érkeztek nyugatról, és keveredtek a helybéliekkel. A 2. század végén a germán vandál etnikummal azonosított Przeworsk-kultúra népei jelennek meg, akiket északról a Velbarszkaja kultúra gót gepida törzsei nyomtak délre. Ezeket a népeket a 4. század végén a hunok vitték magukkal nyugatra…A helyükben az 5. századra megjelent a szláv komponens. A hunoknál a Bél/Béla név ismert volt. (Lásd: Béla, Keve és Kadocsa kapitányok). Egyáltalán nem zárható ki, hogy a Bel/Bél formátumú helynevek nem a pre-szláv időkből maradtak fenn…. (Pl. Belz és Belszk!).

Belz       50.38050; 24.01269. Lembergtől északra, a Solokia és a Recsica (Rzeczyca) folyók találkozásánál, a mai lengyel határ közelében van Nyugat-Ukrajna egyik legrégibb, (1980-ban volt az alapítás 950. évfordulója.) ma pedig a legkisebb (2500 fős) városa: Belz. Neve eredetére több változat született. A legnépszerűbb az ószlávból történő levezetés: belz, белз, бълизь, бевз értelmezéssel, ami vizet, áramlatot, mocsaras helyeket jelent. Az óorosz „beliz” (бълизь) jelentése: sötét erdő közötti fehér hely, tisztás. Halicsi bojkó tájszólásban szintén járhatatlan, mocsaras vidéket jelent. A kelta változat, és a város elhelyezkedése a folyók között, csak megerősíti ezt a feltételezést, mivel keltául a „belz”, „pelz” jelentése szintén víz, folyás. A kelta eredeztetésre a 20. században kezdtek gondolni, amikor a Kárpátok mentén is több kelta, római leletre bukkantak a régészek. „Ott vannak egy csokorban a BL és BLC (z>c) földrajzi helynevek, amelyek nagy valószínűséggel avar-magyar névmaradványok. A családfakutatók pedig a Biel, Bielec, Bileckij, Biala, Bila, Bilek, Bilics és hasonló nevekre megállapítják, hogy galíciai lengyel zsidó név, ami a szláv fehérből származik. Ennek az alapja az, hogy a családnevek megjelenésekor – a 14-16. században, valóban igen sok zsidó család élt ezen a területen. A 19. században itt jött létre a zsidó haszid mozgalom belci ága. Alapítója: Shalom Rokeach of Belz (1779 - 1855). Belz a 20. században a Haszid zsidóság egyik központja lett…. A mai ruszinok, a mai oroszok és a mai ukránok nemzeti öntudata nem azonos, mert a hajdani keleti szláv Ruszból más-más területen és úton alakultak ki. Annak ellenére, hogy a 18. századig a tatárok támadása szinte folyamatos volt, nem állja meg a helyét az a helynévmagyarázat, hogy a területen hátramaradott sötétbőrű mongol török bevándorlóktól való megkülönböztetés miatt jelölték volna a ruszinok településüket „fehér”-nek tartott „biala” szóval, vagy ennek képzett változataival. A járhatatlan, veszélyes mocsárvidék éppen olyan jelzett hely lehetett, mint a Jelző Hegy, vagy a sóforrás” – írom a Fénylő, fehér, jel c. könyvemben.

„A Béla név bizonytalan eredetű, a legvalószínűbb magyarázat szerint a régi magyar Bél személynévből származik; az -a itt kicsinyítő képző. A Bél jelentése belső rész, például szív. Már a középkorban mesterségesen azonosították az Adalbert névvel. A név a 19. században került elő újra, korábban Árpád-házi királyok nevében fordult elő. Más magyarázat szerint a név – mivel uralkodók neveként jelent meg a magyarban – török eredetű, és a kora középkori eurázsiai sztyeppén széles körben használatos bojla méltóságnévből ered”. (wikipédia). A szakemberek erről így írtak:

„Béla (KS = Kézai Simon: Wela) és a Kr. (Kr. = a XIV. századi magyar krónikakompozíció  Wela, Bela, Wele, Bele) Kadocsa testvéreként a hun-történetben szerepelteti. E névvel egyeztethető magyar királyaink Béla (Ann. Posonienses: Bela) neve. Szn.-i megfelelőiül¡31 k.: Bela, PRT 8, 272.; ¡214: Bela, VR 190. A név vitatott eredetű: magyar ('belső rész' jelentésű bél szóból), török ('előkelő' értelmű szóból), szláv (Beloslav szn.-ből) és héber (az ótestamentumi, 'világot elnyelő' jelentésű Bela szn.-ből) etimológiája van. Azon Béla hn.-ek adattárba vételétől eltekintettünk, amelyekről csak XIX—XX. sz.-i adatokat ismerünk. Ezekben az esetekben a névadás indítékának a XIX. sz.-ban újra divatba jött Béla keresztnevet tekinthetjük (MNv 9, 456.; P. 12, 182.; MVV Temes 118.; Ethn. 37, 31.). E hn.-ek jó részéhez a nép Béla királyainkra (hercegeinkre) emlékező etimologikus mondákat fűzött (P. 5, 166.; P. 12, 325., 435.; P. 39, 353.). Béla hn.-ek keletkezhettek az újabb korban a Bélához hangzásban hasonló hn.-ek e/torzítása révén is (Pél> Béla, Gy. 1, 183.; Bele, Billie>Béla, MNy 47, 50.). Le kellett mondanunk á Béla folyónevek közléséről, mivel ezek 5 65 legtöbbje a 'fehér' jelentésű szláv szóból ered (Feir potok = Belá, llúscara 38.; Belareka = [román] Apoalba — Fejér víz, Szörény 2, 13.). Nem közölhetjük azon hn.-eket sem, amelyek Béla nevű víz (0. 1, 120—123.) mellett fekszenek, s nevüket az eredetibb pataknévtöl nyerték (Úrhegyi 4.; Szepesség 223., 243.; L. 1, 44.). Más esetekben bizonyos, hogy a hn. Béla- előtagja szláv eredetű, és 'fehér' szavunk megfelelője (1387: Feyerbanya = Bélabánya, Bakács 53.; 1423: Belafalwa — Fejérfalva, Bélay 126.; 1675: Bela skala= fehér szikla, 11a 3, 228.). Az így fent maradt Béla hn.-ek jó része sem mentes a szláv köznévi eredet gyanújától.

1. 1378: Bela, Trencsén vm. 97. Bella (X6,l). 2. 1397: Kysbcla, Naghbela, Sz 72,
2. Csavajó (A6,5) h. 3. 1463: Bela, Cs. 1, 342. Izbugyabéla (A13,3). 4. 1451:

Bela, Cs. 1, 342. Cirókabéla (A 13,4). 5. 1208: Bela, Trencsén vm. 97. Bella (B5,8).

6. 1324: Belafelde, Sz 72, 506. Tőkésújfalu (B5,9) h. 7. 1156: Belad, Gy. 1, 433.

Bélád (C5,19). 8. 1415: Beelwara, 1436: Belawar, Bélav 126. Kiskirva (C16,2). 9.

1138: Bela, 1304: Bel, Bakács 89. Ipolybél (D6,22). 10. 1592: Bíla, D. 2, 678. Talán

a D—E9 mezőkben. 11. 1418: Belahaza aliter Polyan Újfalu E., Bélay 126. Batiza

(£17,1) v. 12. 1261: Bela 311.. Kádár 3, 215. Dés (FI6.1) h. 13. 1328: Bela, Cs.

1, 648. Dévavánva (Gll,3) h. 14. 1495: Bela, Cs. 2, 813. Felsőlendva ( H l , l ) v.

15. Bélavára, L. 1, 45. Belényes (Hl4,3) h. 16. 1607: Bellafalwa, SzO 8, 359. Bélaialva

(120.17). 17. 1420: Bélavár, Körösmegye 19. old. 4. jz. Talán Belovar (J2.3).

ÍÍL 1399: Belawar, Cs.' 2, 576. Bélavár (J3,6). 19. +1093: Bela, PRT 10, 499.; 1334:

Bela, Körösmegye 80., 43. Bijela (K3.4). 20. 1543: Bélató psz., Jványi 2, 42. A K7—9

mezőkben. 21. 1462: Bela, Cs. 2, 144. Kula (K8,5) h. 22. 1398: Bela, Cs. 2, 294.

A K5—7, L5—7, 1V15—7 mezőkben. 23. 1237: (locus), qui antea Vkurd, sed modo

Belefons appellatur, ÁÚO 7, 28. Pétervárad (L9,5)”.

(Kristó Gyula—Makk Ferenc-Szegfű László: Adatok „korai" helyneveink ismeretéhez I. S Z E G E D, 1973. 65-66.o.)

A bővített „névjegytérképemen” ennél több (közel 200) név szerepel. A Kristóéknál kiszűrt (víznevek, nyilvánvalóan fehéret jelentő) neveket én sem szerepeltettem.

Hogy miért volt olyan „népszerű” a bel/bil szerkezetű helynév az avar-török-arab (előmagyar?) nyelveket beszélők körében? Erre a bel szó különböző jelentései adhatnak magyarázatot. Könyveim címei részben tükrözik is ezt. (Fénylő, fehér, jel; Fenséges Úr; Bel-Ár).   Az érthetőség kedvéért megpróbálom itt is röviden összegezni az elképzelésemet, felidézve a korábban leírtakat.  

„Egy nép, egy törzs neve, az önelnevezés, része minden közösség identitásának, büszkeségének, ezért ez fontos tényező volt életükben. De a hely neve, ahol éppen laktak, nem tűnt fontosnak az ott élők számára. Ez a „külsőknek” volt fontos, akik róluk beszéltek, írtak. Egymás között inkább a nemzetségek vezetőinek nevét, vagy éppen a foglalkozásukat, esetleg a népcsoportra jellemző bőr-, hajszínt, vagy más tulajdonságukat használták megkülönböztetésképpen. A peremvidék, a gyepű lakói, mindig is elkülönültek az ott lakóktól. Másnak tartották magukat, és másnak tartották őket. Szinte magától értetődik, hogy saját nyelvükön őröknek, jelzőknek, strázsáknak, vagy a nemzetségükről nevezték el őket. Billog, bélyeg, jel. Ezek ótörök, türk, eredetű szavak. Billogos – aki rendelkezett királyi billoggal. Bela – úr jelentésű ősi szó. „Ott fenn a sáncvárban élnek a „jelzők”, amott meg az „uraik” laknak.” – mondhatták a helybéliek, körben az egész avar birodalomban. És ezt kifejezték a saját nyelvjárásuk szerint, utalva a „belecekre” és a „Bélákra”. Ezek a családok évszázadokig, nemzedékről nemzedékre fennmaradtak, mint ahogyan a székelyek, besenyők, csángók megmaradtak a 21. századig”. (BF. Fénylő, fehér, jel. 18. o.). A terület mindig valamelyik „Úré”, vagy „magaslati”, vagy „jelzett”, esetleg „fénylő, ragyogó, világos” volt és ezt a „bel” szó valamelyik változatával fejezték ki Közép-, és Kelet-Európa nagy részén a 9-10. századot megelőző évszázadokban. „Például, ha az ország különböző részein a 12-14. században a latin szövegben egyformán megjelent a „Belec” szó, akkor annak a jelentése, értelme ugyanaz volt, függetlenül attól, hogy ma belecsnek, beletynek, beleknek, bileknek, biliknek stb. ejtik a magyar, szlovák, szlovén, szerb, horvát, lengyel, román, ukrán közegben” – írom u.o. 

A török—magyar érintkezés kezdetét RÓNA-TAS a Kr. u. V. századra keltezi. Kutatásai nyomán felhívja a figyelmet arra, hogy a Kárpát-medencébe betelepülő magyarság elszlávosodóban lévő török népelemeket talált új lakóhelyén. Ennek az etnikai csoportnak a nyelvi emléke a magyarban a terem, a báj, a bélyeg, a bér, az ispán, a nádorispán és a bán szó. RÓNA-TAS ANDRÁS meghatározása szerint létezett egy nyugati ótörök nyelvi állapot, ebbe több csuvasos és nem csuvasos típusú nyelvjárás is beletartozott, amelyeket számos nyelvi izoglossza kapcsolt össze. Úgy gondolom, hogy a történettudománynak nagy szüksége volt erre a megjegyzésre, mert a történelmi kapcsolatok mindig kétirányúak, s a nyelvi kapcsolatok esetében is természetes módon feltételezhetjük, hogy az érintkezés során mindkét oldal változik valamilyen mértékben.( A honfoglalásról sok szemmel sorozat. Szemle 85 Klima László: Honfoglalás és nyelvészet. Bp. 1997.  85.o. )

"A Magyarországon 1150–53 között tartózkodott Abū Ḥāmid al-Ġarnātī muszlim kereskedő kétszer, 1135–36-ban és 1150-ben is járt a volgai bulgároknál. Beszámolója szerint „Ennél a népnél a tudóst bilārnak nevezik, s ezt a földet is elnevezték Bilārnak, vagyis ’tudós férfi’-nak. Ezt a szót az arabok így formálták nyelvükhöz: Bulġār. Így láttam ezt (leírva) a Bulġār kádijának keze vonásával készült ’Bulġār történeté’-ben…”1097 Anonymus korában tehát már bizonyosan létezett Biler~Bular névalak, amelyet kortársai révén megismerhetett, tekintettel arra, hogy Gestáját csupán egy-két évtizeddel al-Ġarnātī látogatását követően, az 1160-as, 1170-es évek folyamán írhatta meg". (A Gesta újabb datálására l. Juhász Péter 2019.).

És ez a napjainkig megmaradt, bár sok helyen már nem értették a jelentését, mert a népnyelv „elszlávosodott”. És itt kap szerepet a népetimológia, mert a szláv nyelvűeknek a „fehér” értelem nagyon megfelelt, ezért meghagyták az eredeti névformát, legfeljebb kicsit szlávosítottak rajta a mindenkori nyelvjárásnak megfelelően. Ez a magyarázata a bevezetőben említett kumulációnak és a népetimológiának.

[1] Az „ár” mindegyikben közös. A „bel” jelentése úr (master), perzsául a „pād” szintén úr (master). Lásd a padishah értelmezését az angol Wikipédián.