A Borbála magyar női név a görög Barbara (βαρβαρος, Βαρβάρα) név átvétele. A fejlődés a Barbára – Borbára – Borbála alakokkal ment végbe. (Ladó-Bíró, 153. old.). Jelentése: idegen, vadóc, külföldi nő. Eredetileg az ókori Görögországban jelölték barbarosz kifejezéssel a nem görögöket. A szó feltehetőleg a dadogó, érthetetlenül beszélő kifejezésből ered, s aki nem volt hellén, azt barbárnak tekintették. A barbárok a régi görög felfogás szerint idegen nyelvű népek, de a perzsák ellen vívott szabadságharctól kezdve a szónak megvető értelme is volt, jelezve a durvaságot, a kegyetlenséget, a műveletlenséget. A rómaiaknál lehettek barbárok a kelták, a germánok de a hunok is. A magyar „bor” szóra a MEN az alábbi magyarázatot adja: „Ótörök eredetű szó a törökös nyelvek déli ágából: ujgur, kipcsak, kun bor.” Már Noé is kedvelte a bort, de a görögök is emberemlékezet óta boroztak. Igaz, hogy a bort vízzel higították, amit a rómaiak már elhagytak. Érdekes, hogy Detre Csaba hun-magyar szótárában a bor jelentése: bor. Tóth Alfréd sumér szótárában (EDH. 691. o.) a sumér forma: bur. A szláv nyelvekben a „bor” szónak fenyő értelme van[1]. Lásd például az orosz szóösszevonásban: szosznovyj bor (сосновый бор), ami száraz, homokos talajú fenyőerdőt jelent. (A mocsaras talajú fenyvest „szosznovyj lesz”-nek nevezik. A „lesz” jelentése: erdő, de a „bor” kizárólag – általában aljnövényzet nélküli – fenyves erdő). Kicsinyített változata a szlovák „borievka”, ami borókát (Juniperus communis) jelent. Népies neve: apró fenyő. (Elképzelhető, hogy az ősmagyarban a „bor” jelentette a fenyőt, és ebből csak a boróka maradt fenn. A fenyő meg időközben „felnyőtt”. Ennél borzalmasabb már csak a finnugor magyarázat lehet, ami a zürjén ponel (‘fenyő’), cseremisz pinj szavakat teszi meg a fenyő etimonjának). Az oroszban a beszedni, begyűjteni, adóztatni értelem honosodott meg: сбор, убо́р. (Lásd: Vasmer, 1192. o. „bor” címszó alatt). Bortermő vidéken borral valószínűleg le lehetett róni az adóterhet. De a szüretet (a termés begyűjtését) is ezzel a szóval fejezik ki, szbor (сбор). Tehát az orosz és a magyar jelentés között még lehet logikai összefüggést keresni. De a fenyő, az sehogyan sem illik a képbe. Viszont igen sok magyar földrajzi névben felfedezhetjük a „bor” szótagot. Ráadásul, jellemzően nem szőlőtermelő vidékeken nevezték el a falut, a patakot úgy, hogy a bor szó szerepelt a névben. Bor, Borca, Borszék, Barót, Bélbor, Borgó, Borsa, Borsod, Bars, Barcs stb. – mindben ott a „bor” („bar”) tag. Bátran kihagyhatjuk tehát a névadók sorából ezt a nemes italt. Ott van viszont a „tábor” szavunk, amelynél még a MEN is hajlik a magyar eredetre: „Török eredetű szó: oszmán-török tapkur, tabgur, krími tatár tabur (‘sánckaró-fal, szekérvár’). Valószínűleg honfoglalás előtti szójövevény, több kelet-európai nyelvbe a magyarból származott át. A hagyományos magyarázatot, mely szerint a forrás a csehországi huszita erődváros, Tábor neve lenne, illetve ezen keresztül a palesztinai Tábor hegyé, a szótörténeti adatok megcáfolták”. A kutatásban viszont lehet ennél mélyebbre is hatolni. Nézzük meg, milyen eredményre jutunk, ha a „bor” gyököt a „borít” szóval hozzuk kapcsolatba. A „borít” szó jelentése: befed, beborít, borral (borító anyaggal) lát el. Burkol. A MEN szerint: „A szócsalád bor- töve ótörök örökség: kun, oszmán bur- (‘csavar, burkol’). A ‘csavar’ jelentésből érthetők a felborul, felborít, a ‘burkol’ a többit magyarázza”. Nekem két dolog tűnt fel. Az egyik az, hogy a borító, fedőanyag leggyakrabban könnyű fából, fenyőből van. (Lásd például a fa-zsindelyt). A „burkol, borít” szavak gyöke a „bor” így alapja lehetett a fenyő „bor” elnevezésnek. A másik, a „tábor” szó sánckaró-fal értelmezéséből következik. Ez valójában egy „oldal-borítás”, mondhatnám „tám-borítás”. (Lásd: támfal). A tamil tan-sam jelentése, tám, támaszték. Ha a borító, fedőanyag neve „bor”, akkor az oldaltámaszok megkülönböztető neve: „támbor”! Az így védett, körbeborított (kerített) hely neve pedig „tábor” lett. (Palesztínában, és a cseheknél is). A magyar anyanyelvűeknek ezt különösképpen nem is kellett megmagyarázni. Elképzelhető, hogy az olasz baracca, a katalán barraca, ős-etimonja is ez a „bor” gyök volt.  

            Végezetül egy olyan gondolattal zárom a „bor-fenyő” elmélkedésemet, amelyet egy írás generált a http://oskutatas.blogspot.hu/ böngészése során. A murcielago nick néven szereplő írta a következőket a „Még egyszer a V_L gyökről” cím alatt: „Vagyis bábeli Bél/Baál istent megismerve közelebb kerülünk a belülről jövő belső elhatározáshoz, a belső tűzhöz és erőhöz (vagy legalábbis, hogy megértsük azt). Ez a B_L gerincű szóbokor természetes kapcsolatot tart az isteni eredetű világossággal, a V_L-szóbokorral, de ide kapcsolódik másik irányból a B_R szóbokor (BORa = élet vize, a honfoglalás-kori magyarok idejében még ismert volt a bor szónak egy másik jelentése is: a folyton változó, élő anyagot jelentette)”. Túl azon, hogy a fenti szöveg a legjobb magyarázata a könyveim címlapján is szereplő BL rovás-ligatúrának, megadta a karácsonyi fenyő „bor” értelmezését is, mint a „folyton változó, élő anyag” szimbólumát.  

            Az életfa, az örökzöld ág azon kívül, hogy az élet megújulásának jelképe, a pogány hiedelmek szerint védettséget (burkot) is jelentett, s az emberek a gonosz szellemek elűzésére vitték otthonukba. A magyar népi hagyományokban a karácsonyi életfa vagy termőág tekinthető a karácsonyfa elődjének. Kapcsolódó érdekességek a magyar népi hagyományokból:  

            A fenyőfa eredetét Bálint Sándor népmondájában így írja le: Amikor Krisztus Urunk a földön járt, a gonosz emberek elől bujdosnia kellett. Az Úrnak ellenségei már nyomában voltak, maikor egy fenyőfához ért. Alig volt lombja, azért ágai beborították (rejtették el) Jézust, aki így meg is menekült. (A kiemelt szó tőlem).  

            Az ősgermánok a fény tiszteletére mécsesekkel díszítették a fenyőágat. E szokásokkal rokon hazánkban a Borbála napi zöldág hajtatása. Később a zöld ágakat termékenységszimbólumokkal díszítették. /tojás, alma, dió, mogyoró/. A „fény ő” népi szófejtés szellemes, de nem valószínű.  

            Van azonban még egy érdekes, kétértelmű magyar szó, amelynek mindkét jelentése valóban kapcsolatban van a fenyővel. Ez a borostyán! Követem az eddigi gyakorlatot, ezért először ismertetem a mai hivatalos változatot a név eredetére és jelentésére vonatkozóan.  

1. A borostyán, mint növény. Latin neve: Hedera. Az aráliafélék (Araliaceae) családjába tartozó növénynemzetség. Fő elterjedési területe Dél-Európa, Észak-Afrika, Közép- és Kelet-Ázsia. Örökzöld, mint a legtöbb fenyő, ezért díszítésre is alkalmas. A magyaron kívül még a szerb, horvát, szlovák nyelvterületen hasonló a megnevezés: bršljan. A hun-avar-magyar keleti behozatalra utal a perzsa: barsam, barsum (borostyán); a szanszkrit: barhis (áldozati növény). A bor- tő a borókával, és a fenyő bor névváltozatával rokonítja. (Szerintem!)
2. A borostyán, mint kőzet. Szukcinit, gyantakő. Az ősi fenyők, megkövesedett, rendszerint sárgás, ritkán barnás vagy más színű, áttetsző gyantája. Névmagyarázata: „A német Bernstein (‘borostyánkő’) átvétele, ez a közép alnémet barnsteinből való, amelynek első eleme a brennen (‘ég’) igével kapcsolatos, tehát ‘égő kő’ ragyogó sárga színe alapján. A magyar szóban a mássalhangzó-torlódás járulékhanggal oldódott, a magánhangzókra a más eredetű, jóval régebbi borostyán (növény) hangalakja hathatott”. 

Láthatjuk, hogy a magyar nyelv, formailag nem tesz különbséget a növény, és a megkövesedett fenyőgyanta között. Az örökzöld borostyán és a fenyő kapcsolatának megértéséhez megismétlem a fenti idézetet: „a honfoglalás-kori magyarok idejében még ismert volt a bor szónak egy másik jelentése is: a folyton változó, élő anyagot jelentette”. A továbbiakban pedig szó lesz arról is, hogy ezeknek mi köze van a „BL gerincű szóbokrokhoz”, elsősorban a bel gyökhöz. A borostyánnak nemcsak a ragyogó sárga színe miatt adták az „égő kő” elnevezést, hanem tűzveszélyessége miatt is. Könnyen meggyullad, fenyő és tömjén illatot ad, kormozva elég. Az illata miatt egyes nyelveken (pld. francia: ambre) az ámbra után kapta a nevét. Máshol (pld. görög: ήλεκτρον) elektron-nak nevezték, mert dörzsölésre sztatikus elektromossággal feltöltődik. Az ónémet égő kő (börnenstein) mintájára az orosz népi mitológiában a mágikus, varázslatos „tiszta tűz köve”, „fehér (tiszta) kő”, „alatir/alabir” (Бел камень, бел-горюч камень, иногда с прибавкой: алатырь, алабырь, волшебный, загадочный) nevet kapta az egyébként jantárnak (янтарь) hívott borostyánkő. És itt kell visszatérnünk az orosz tisztát, világost, világit, szabadot, fehéret jelentő „bel” (бел) szóra. Könyveimben alaptéma a „bel” (Bel/Bela) ősi, keleti úr, fenség, fény, ragyogás, magasságos, magaslati, jeles, tüzes, heves, üt, vág, ró, ütközet, viadal, jelentése. Ezeknek a neveknek az előfordulása szinte mindenütt a babiloni (Mezopotámia, Irán) Bél istenre, napkirályra, és nem a fehér színre vezethető vissza. A Fenséges Úr című könyvem 44. oldalán fejtem ki az Altáj környéki Beluha, Bijá, Bijszk, Járlu nevek fehéren túli értelmezhetőségét. A népi képzelet a fehérnél sokkal többet ért a mágikus Bel-kő (Бел камень) név alatt! És ez nálam meggyőzőbb érv, mint az akadémikus nyelvész próbálkozás. Az orosz nyelvészeknek is fejtörést okoz, hogy honnan származhat az alatir (алатырь) elnevezés. V. V. Martinova találta meg, hogy az iráni *al-atar pontosan megfelel a „бел-горюч”-nak. Szerepe, pedig nem lehetett más, mint az oltárkő. A magyar oltár szavunkat a latin adolere, (elégetni, elfüstölögtetni) szóból eredeztették, mivel az oltár az égő áldozat helye volt. Újabban a szintén latin altar, altaria, alta ara (oltár, áldozati asztal < „magas kőrakás”) < altus (magas) + ara (emelvény, halom) megfejtés dívik. Magyar nyelvű értelmezésem szerint itt az „oltalmaz” szó az alap. Ennek tamil megfelelője Szentkatolnai Bálint szerint ali-ttal (őrizni, védeni, oltalmazni, megmenteni). Ez felel meg Martinova al-atar megfejtésének is. Tehát a Bel tűzkő, Bél (isten) oltára volt! Másképpen: alatar-a. Tehát az orosz mitológia azonosítja az alatirt a borostyánnal, ami fenyőből lett gyantakő. Fenyő=bor isten köve: borosten > borostyán. Ehhez jön még a borostyán áldozati növény szanszkrit neve: barhis. Így a több ezer éves nyelvi, fogalmi hasonlóság találkozik a mai magyar borostyán szóban, ami szkíta-szarmata közvetítéssel kerülhetett Európába. De, hogy az oltalmazó, védő, borító funkciónál maradjunk, van még egy megerősítés is a magyar nyelvben. Ez a borda szavunk! Aki eljutott idig könyvem olvasásában, annak nem kell különösebb magyarázat, a borít (véd) és a borda szavak összetartozására. De elrettentő példának idézem az elfogadott, hivatalos magyarázatokat, amelyek – természetesen – szláv irányúltságuak: Jelentés: „A gerincesek ívelt, karcsú csontja, amely a hátgerincből indul ki, s a szegycsonthoz kapcsolódva a mellüregben a tüdőt és a szívet veszi körbe. A gerincből kiágazó tizenkét pár íves csont egyike”. Eredet: „Szláv eredetű szó: horvát, szlovén, szlovák brdo (‘takácsfésű’). A szóeleji mássalhangzó-torlódást ejtéskönnyítő magánhangzó oldotta fel.” A WikiSzótár, ugyan megjegyzi, hogy „dravida: parlu (borda, létrafok)”, de már nem teszi hozzá Bálint Gábor megjegyzését: „Tamil: parlu-varei (fok, létrafok, borda). NB. Minthogy az orosz stb. ber-do csak a takács-bordát jelenti, ezt pedig az oldal-borda megelőzte: nagyon valószínű, hogy két különböző szó van összezavarva.” Mindjárt tisztább kép tárulna elénk, ha mernénk logikusan gondolkodni és a borda szó elsődleges borító, védő funkcióját vennénk a szó keletkezésének alapjául. A borda ugyanis beborítja, körülveszi, védi a mellüreget, benne a szívet, a tüdőt. (Mint ahogyan a fenyő is beborította Jézust!. Ennek a kis mesének megalkotója több logikával rendelkezett, mint az MNA összes nyelvésze!). A „takácsfésű” funkciója inkább közelít a „barázda” szavunk jelentéséhez, de itt is a dravida-tamil értelmezés az elsődleges: dravida: bareta (vonal, barázda) < bari, vari (csíkoz, vonalakat húz). Sumér nyelvben (Pennsylvania Sumerian Dictionary Project) barda [CROSSBAR] (18x: Old Akkadian, Lagash II, Ur III, Early Old Babylonian) wr. bar-da; bar-da₃ "crossbar", vázat, keresztrudat jelent, amely a magyar bordához közelít. (A borda másik sumér jelentése a „rib” lett az alapja a germán, szláv ribbe, ribro (ребро) szavaknak). És, hogy csak a magyar és a tamil nyelvben (tamil pur-a (őriz, megtart, véd, borít, fed) van összefüggés a borít és a borda szó között, ez azt is jelenti, hogy a többi brd formátumot alkalmazó nyelv – csak átvevő, és nem átadó lehet a magyar nyelvhez viszonyítva! A történészek, régészek dolga, hogy kiderítsék, hogy kinek, hol és mikor volt módja kapcsolatot teremteni a protomagyar nyelven beszélő őseink valamelyik törzsével ahhoz, hogy megismerjék ezt a fogalmat is.

<!-- [if gte mso 9]> <