Az eddigi ismereteim szerint a türk magyarok már a 8. század végén is határosak voltak az Avar Kaganátussal, és mint a Kazárok önálló szövetségesei látták el a Kazár Birodalom nyugati végeinek felügyeletét az Al-Dunától a ruszokig (Horiny folyóig). Ez a felügyelet nem jelentett tartós ott tartózkodást, szállásuk a Dnyeper-Dnyeszter alsó folyása környékén lehetett. A vérszerződés pedig az Észak- Keletről jövő ugor magyarokkal köttetett. Egy, a Moldávia középső területein lévő temetkezési területek periodizálásáról szóló, nemrégiben kiadott tanulmány szerzői felismerték, hogy "a magyar-török összetevők részvételi arányának, amelynek kifejezett és implicit jelenlétét érzékelik a kutatók Keprerija, Limbar és Brănești temetőinek leleteiben, a régmúlt megformálásában nagyobb szerepet kell kapnia, mint manapság vélik. " (Зверев, Ткачук, 2012, с. 147.) A kutatók biztosak abban, hogy Hanszka falunak sokáig (9. sz. második fele - 10. század, mely időszak megfelel - a keprerijai és a limbari temetők használati idejének) nem volt állandó lakosa, nyári szállásnak használták, lakói zömében férfiak voltak, akik csak az év melegebb szakaszában éltek itt. Az új betelepülő -- félnomád életet folytató -- lakosság száma rohamosan nőtt. Állandó lakói csak a 10. sz. végétől voltak. A hanszkai típusú régészeti leletek a magyar kultúra hordozóinak jelenlétét igazolják.
A területen az orosz krónikákból ismert (akkor már szlávvá lett) közösségek is éltek. „A VI - VII. század elején, a jelenlegi lakóhelyük területén - a nyugati Kárpátoktól a keleti Dnyeperig és Donig, északon az Ilmeny-tóig keleti-szláv törzsszövetségek alakultak ki: szeverjánok, drevljánok, krivicsek, vjaticsok, radimicsek, poljánok, dregovicsok, polocsánok stb. ezeket valójában államoknak tekinthetjük”. (В VI — начале VII в. на территории нынешнего своего проживания — от Карпатских гор на западе до Днепра и Дона на востоке и до озера Ильмень на севере образовались племенные союзы восточных славян — северяне, древляне, кривичи, вятичи, радимичи, поляне, дреговичи, полочане и др. которые также фактически являлись государствами. Аполлон Кузьмин: История России с древнейших времен до 1618 г.) „A magyarok szervesen illeszkedtek a régió összes kulturális csoportjába, akik meghatározták a Kárpát-Dnyeszter régió élenjáró katonai szubkultúráját, még mielőtt a régió Kijevi Rusz része lett volna”. (Р.А. Рабинович: Этнокультурная ситуация в Пруто-Днестровском междуречье в древнерусское время). Ők pedig a délebbre élő ulicsok, és a tiverciek voltak, akiket csak a magyarok kivonulása után tudott Kijev a hatalma alá vonni. (Luka-Rajkovecki régészeti kultúra területe).
Magyar szempontból kiemelném a szeverjánok nevét. Ugyanis összefüggést látok a DAI-ban Lebedinek nevezett magyar hadvezető (voevod) és az ugyanott említett magyarok (türkök) „régi” neve között. Konstantin a könyvében (DAI 38, 3-10 és 38, 24-31) a türkök (magyarok) egy részét „savartoi-asphaloi”-nak (szavart-aszfal) nevezi. A népnek ez a része, Perzsiához közel telepedett le, míg a másik Levédi vezetésével Etelközbe ment, miután a besenyők legyőzték őket. De, hogy ez mikor volt, az kérdéses. A délre költözés sem azt jelentette, hogy örökre ott is maradtak. Lásd például az alánok mozgását a Kaukázus északi lejtőitől a Donig. És, hogy miért nevezték a magyarokat türköknek a bizánciak? Van egy elképzelésem. Bumin kagán idejében az avarok a türköktől jöttek. De felvették az avar nevet. Ha 806-ban a peloponnészoszi szlávokat a bizánciak avaroknak tartották, akik valamikor türkök voltak, akkor érthetővé válik, hogy a magyarokat is türknek tartották, és a DAI-ban, szláv tisztséget (voevodoszt) adtak a szláv nyelvterületről jövő Levédinek. Monemvasziát görög telepesek alapították, 583-ban. Az avarok elfoglalták és szlávokkal telepítették be. De a bizánciaknak ez avar terület volt 218 esztendeig, mint ahogyan a Chronicon Monembasiae elmeséli. (Szádeczky-Kardoss Samu, Az avar történelem forrásai. Szeged 1992.)
A szaltovói-kultúra lakóit iráni (alán), türk (protobolgár), türk-ugor származásúnak tartják. „Az elmúlt évtizedek feltárásai a Szeverski Donyec felső és középső szakaszának területén azt mutatják, hogy a szaltovói lakosság itt korántsem volt egységes, hanem iráni, türk, türk-ugor eredetű közösségekből állt”. /A.A. Тортика: Северо-Западная Хазария в контексте истории Восточной Европы (вторая половина VII - третья четверть X вв.)/ De igazsága lehet Bendefy Lászlónak, aki a sztyeppövezet történetét lényegében azonosítja a magyarok történetével. Felfogása szerint a hunok, avarok, bolgárok valójában mind „magyarok” voltak. A szaltovói kultúra kezdetét az alánok -- a 737. évi arab hadjáratot követő -- kazár áttelepítésétől (a Kaukázusból az erdős sztyeppe vidékére) számíthatjuk. A magyarokat szintén a kazárok telepítették a Szeverszki Donyec környékére. Egyes kutatóink (Benkő Lóránd, Harmatta János, Király Péter, Ligeti Lajos stb.) szerint is Levédia nem lehetett önálló állomása a magyarság vándorlásának, mert őseink a Kubán-Don vidékéről viszonylag gyorsan Etelközbe vonultak.
Bár a császár a hadvezetőről nevezi el a területet (Levédiát, amit rajta kívül senki sem ismert, ill. említett), valószínűbb a folyóról vett személynév. Kijev környéke tele van „hattyús” nevekkel, ezt rajtam kívül is sokan kifejtették, itt nem ismétlem meg. A környéken szláv nyelvűek laktak, a császár zsoldjában szláv nyelvű katonák is szolgáltak. A „savartoi” jelzőről több szakértő is kijelentette, hogy óiráni eredetű „fekete” jelentésű. Ez a népnév magyarázat szintén eléggé közismert, írásaimban is bőven foglalkozom vele. DAI 38. fejezetében (A türkök népének eredetéről, és hogy honnan származnak) ez áll: „A besenyők helyét, amelyen abban az időben a türkök laktak, az ott levő folyók neve szerint hívták. A folyók a következők: első folyó az úgynevezett Varuch (Dnyeper), második folyó az úgynevezett Bug, harmadik folyó az úgynevezett Trullosz (Dnyeszter), negyedik folyó az úgynevezett Prút, ötödik folyó az úgynevezett Szeret.” Bálint Csanád is vélte, hogy mindössze az „Ingul menti kis temetőt és talán Kriloszt” lehet az ősmagyarokhoz kötni. (Az „Ingul menti” Kb. 48.61044 E 32.52777 temetőkről 1988-ban S. A. Pletnёva publikált. (Н. М. БОКИЙ, С. А. ПЛЕТНЕВА: Захоронение семьи воина-кочевника x в. в бассейне Ингула).
De térjünk vissza a szeverjánokhoz! Az orosz szeverján törzs nevét nem értik a kutatók. Szever ugyanis oroszul Észak jelentésű, de a Szeverján törzs az orosz terület délkeleti részét birtokolta. Ez a helyzet megoldhatatlan feladat elé állítja a nyelvészeket, akik nem tudnak mit kezdeni a törzsnévvel. A megoldást már többen megtalálták: „A szeverjánok településtörténetéről azonban az őskrónika szűkszavú utalásánál sokkal többet elárulnak a régészeti leletek. Kétségtelen ugyanis, hogy az ő hagyatékuk a VIII-X. századi ún. romni régészeti műveltség. Eszerint e keleti szláv népcsoport valamikor a VIII. század első felében telepedett meg a Dnyeper bal parti vidékein, s szállásterülete kiterjedt a Donyec felső és középső szakaszának területére is, nagyjából a mai Harkov város tágabb körzetére. (M. P. Kucsera, Переяславское княжество. In: Древнерусские княжества X–XIII вв. Szerk. L. G. Beszkrovnij et al. Moszkva, 1975. 118-20, további irodalommal.) A Donyec név szeverszkij jelzője tehát egykor azt jelölhette, hogy a folyó az ő földjükön halad át, vagy ott ered. Magam jóval valószínűbbnek tartom azt a feltevést, amely szerint a szeverján , illetve szever népnév és az égtájat jelölő szláv ? ? ? ? szó egyező alakja merő véletlen csupán, s a népnév a 'fekete' jelentésű iráni seu szóból ered. (V. V. Szedov, Славяне Верхнего Поднепровья и Подвинья. МИА, 163. Moszkva, 1970. 130, UO., Восточные славяне в VI-XIII вв. Археология СССР. Moszkva, 1982. 138. Vö. oszét sau ’черный’: Korenchy Éva, Iranische Lehnwörter in den obugrischen Sprachen. Bp., 1972. 95.) Eszerint e népnevet korábban a Dnyeper bal parti vidékein, a ligetes steppe övezetében élő iráni nyelvű nép viselte, akiket a szállásterületükre költöző szlávok ugyan nyelvileg asszimiláltak, de a korábbi népnevet a hosszú ideig még vegyes népiségű lakosság megőrizte.” (Fodor István: Az "Északi"-Donyec. Magyar nyelv XCVI. ÉVF. (2000.) 4. SZÁM.)
Tehát a „szeverján” népnév, és a Donyec folyó jelzője a „szeverszkij”, közös (óiráni, alán) eredetű is lehet. L. Gumiljov (1912-1992) szovjet történész is úgy vélte, hogy a szeverjánok, elszlávosodott szabirok. (Гумилёв Л. Н. Тысячелетие вокруг Каспия. М., 1993, с. 143—144.). Ezeket az információkat Bizáncban könnyen úgy értelmezhették, hogy a türkök vezére a Lübegy (Hattyú) folyó környékéről származó, a szeverjánokat is adóztató, Levédi nevű vojevod, akinek az őseit régen alsó-szabiroknak (savartoi aszfaloi) hívták, amikor még délen éltek. A szóösszetétel második része az "asphal" szó arabul alsót jelent, melynek görög változata asphaloi. Lásd pl az Alsó-Zab folyó nevében Zab al-Asfal (Lower Zab; Ни́жний Заб). A perzsa-arab szóösszetétel nem számított ritkaságnak.
