Kárpát-medence régészeti leleteinek értékelésekor igen gyakran hagyatkoznak a helynevekből levont következtetésekre. Ma már tudjuk, hogy a 19-20. századi nyelvészeink többsége tévesen ítélte meg a szláv-magyar szóátvételek irányát, és ennek következtében a kora középkori hun-avar-magyar helynevek jelentős részét mesterségesen elszlávosították. Élen járt ebben a szlovák származású Kniezsa István (1898-1965) nyelvész, aki Melich János és Gombocz Zoltán nyomdokain járva, tömegével fedezte fel „a magyar nyelv szláv jövevényszavai”-t. Tótfalusi István: Magyar etimológiai nagyszótár-a és Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára gyakorlatilag ugyan ezt a szemléletet követik. Azok a történészek, nyelvészek, akik szembefordultak ezzel az irányzattal nem kaptak állami elismerést, sem támogatást. Munkáik külföldön, vagy itthon – magánkiadásban – jelentek meg. A nagy számra való tekintettel, most nem sorolok fel neveket. Legyen elég egy idézet Götz László (1934-1992) amatőr nyelvész-történésztől: „elengedhetetlenül szükség lenne az eddig szláv eredetűnek tartott sok száz magyar szó alapos felülvizsgálatára is, mert igen valószínű, hogy túlnyomórészt fordított kölcsönzésekről van szó”. (Götz László: Keleten kél a nap. Püski Kiadó. I/227.o.). És még egy: „Az európai alapnyelvből (a magyarból) különösen a szláv nyelvek vettek át hatalmas örökséget, amelynek mértéke minden képzeletet felülmúl. A közös magyar-szláv szavakat már régóta jegyzékelik a magyar nyelvészek, de a helyes iránytű hiányában eddig általában azt hitték, csak egyszerű kölcsönzéssel állnak szemben, amelynek iránya mindig a szlávból vezet a magyarba és nem fordítva. Tipikus megnyilatkozása a rossz iránytűvel végzett kutatásnak Kniezsa István kétkötetes nagy szótára, amely a “szlávból eredő magyar kölcsönszavakat” foglalja magában. Ezt a munkát mai látószögünkben teljesen újra kellene írni és mindent éppen fordítva magyarázni”. / Mesterházy Zsolt: A magyar ókor. A Nagy Ókori Világháború és a “Róma-szindróma”. Keletiek (kelták) és etruszkok. Magyar Ház Kiadó, Budapest, 2002./

Sokan, az ősi és ókori leletek, valamint az ősiratok „adatbázisának” kézzel- foghatóságával, látható tartalmával szemben, az etimológiai fejtegetéseket figyelmen kívül hagyják mondván, hogy ez nem más, mint a szavak nyelvi csűrése-csavarása, melynek vajmi kevés köze van a történelmi valósághoz. Én nem tartozom ehhez a táborhoz. Vallom, hogy minden logikus, megalapozott nyelvi következtetés megvizsgálandó, és összegyűjtendő. A kiértékelést, a végszó kimondását nem kell siettetni. Megfelelő adatbázis összegyűlése esetén a történelmi kép magától kirajzolódik. Amire figyelni kell az a hamis, áltudományos, nem logikus, hasonló példákkal alá nem támasztott adatok kiszűrése. Napjaink történései irányítják erre a figyelmet. Most, 2014 nyarán, a szomszédos Ukrajnában dúló polgárháborúról a hétköznapi embernek, sem közelben, sem távolban, nincs hiteles információja. A média olyan hamis információ-özönt zúdít a tömegekre, amelyek teljesen megakadályozzák a tisztánlátást. Szinte senkit sem zavar, hogy a hírek többségéről már egy-két napon belül kiderül, hogy azok csak a megtévesztést szolgálták. És ezt teszi az államilag engedélyezett összes média! Valós híreket – hasonlóan a régmúlthoz – csak a közvetlen résztvevőktől tudhat meg az ember. A műholdak, a TV, a GPS idejében a homéroszi tudósítás szintjén állunk. Titok maradt a Kennedy gyilkosság, a WTC lerombolása, az iraki, a szíriai, az afgán, az ukrán stb. háborúk kirobbantásának valós okai. De a „kommunizmus” bukása is ilyen. Kinek fáj a foga Ukrajnára? Az oroszoknak? Vagy a NATO-nak? Az EU-nak? A zsidóknak? Ki az agresszor? Lehet logikusan, érvekkel alátámasztottan vitatkozni. Mint a szavak etimológiáján! Van értelme? A szószármaztatásról Czuczor Gergely és Fogarasi János szótárában a következőket olvashatjuk: „A szószármaztatás könnyen tévedésre s képtelenségekre visz. A kimondás által a betűk gyakran elcseréltetvén, csaknem lehetetlen a szók való eredetéig feljutni, erőltetéssel pedig csaknem minden szót ki lehet a legidegenebb nyelvből is magyarázni. Etymológiát mindazáltal szótárírónak elhagyni nem szabad; az által világosodik fel nyelvünk története, szavaink értelme. Azonban a szók eredetének kinyomozásában a könnyenhívőség és a túlságos kétkedés közt közép utat kell tartani, s inkább tudatlanságunkat megvallanunk, mint hibát tanítani.” Úgy érzem, a politizálás szükségességének elbírálásában hasonló hozzáállás lenne a megfelelő.

De térjünk rá a címben említett témára. Az, hogy az ókori uralkodók címűket, rangjukat istentől származtatták, eléggé közismert. Az isten neve gyakran a felvett, vagy kapott nevükben, címükben is szerepelt. Lásd például Nabú-kudurri-uszur babiloni király nevét, ami akkádul azt jelenti, hogy „Nabu védd meg az elsőszülött fiamat”. A magyar szent koronán található egyik görög képfelirat (amit leggyakrabban Gézának fordítanak), így néz ki: Гєωβιτzас Пιсτос Κρаλңс Τоυрхιас (átírásban: Geóbitzasz pisztosz kralész Turkhiasz), amit így lehetne lefordítani: „Geobitzasz, Turkia hívő királya”. A geobicász szó a leghalványabb nyelvi kapcsolatban sincs a Géza névvel. Szó szerint, talán úgy lehetne értelmezni, hogy a „Világ (mindenség) világosságát elérni törekvő”. Itt a Világot és a Világosságot keresztény felfogásban kell érteni. („Világnak világossága”).

A kora Árpád-kori helyneveink kialakulására a Kr. u. első évezred második felének történelme hatott. Némelyikben felfedezhetünk vallásos motívumokat is. Pusztán logikai következtetés, hogy a Kárpát-medencében ebben az időben, kelta, római, keresztény, mohamedán, izraelita, buddhista, párszi, és táltos hitűek éltek. Germán, normann, szláv istenségek – huzamosabb ideig – itt nem tanyáztak.

Korábbi írásaimban már érintettem ezt a kérdést, de akkor még a vallás hatását a helynevekre, különösképpen nem vizsgáltam. Kezdjük a keltákkal. Itt, beértem általános vallástörténeti megállapításokkal, ugyanis a legtöbb mai keresztény ünnep, kelta ünnepekre vezethető vissza, és Nagy Constantinus idejében került át a római, majd a keresztény vallásba. A négyküllőjű kelta körkereszt a kereszténység előtti időben a nap és a világosság szimbóluma volt. A kör maga a Nap, és benne a kereszt az Isten. A nap szimbóluma, az ősi napkerék (svasztika), az élet örök forgására utaló, kacsokban végződő kereszt, megtalálható a magyar hímes tojást író ősi népművészetben is. De a Pannóniában élt kelták után számos magyar helynév is fennmaradt. Az i. e. 8. századtól kimutathatók a kelták nyomai a Dunántúlon. Bár a kelta helyneveket a római nevek jobbára eltakarták, de azért nem teljesen. Kezdjük azzal, hogy Pannónia római tartomány, a pannon kelta törzsről kapta a nevét. A Rába folyónknak ma is kelta neve van (Arabo). A kelta Danu istenanya neve köszön vissza a görög Iszter folyó nevében, amikor Dunát mondunk! De az angol, a skót, a francia, az orosz, az indiai (Krihsna) Don folyók, mind Danu isten „fiai”. A Balaton (tó és településnév) egyik etimonja Bál/Bél isten volt, (Danu férje). Szekszárd-Csatár kelta neve Alisco. Szekcsőé: Lugió. „Lug” keltául világost, kellemest jelent. (Későbbi neve Florentia lett). A magyar-kelta szóhasonlatosságok a szárazföldi keltákon túl mutat, és kimutathatók a brit és az ír területeken is. Ír, angol és skót hely-, család-, és köznevek egyezése a magyarral tanúskodik mindezekről. A genetika is megerősíti a régi kapcsolatot. (Saját kutatásaim a Bél/Béla típusú nevekre és az R1b /R-M269/ haplocsoportra vonatkozóan. Erre most nem térek ki, de minél messzebb megyünk vissza az időben, annál közelebb jutunk a Béla szó eredeti jelentéséhez!). A kelta-magyar szófejtéseimből viszont adok egy kis ízelítőt:

A kelta és magyar nyelvi hasonlóságra, az eszmei, tartalmi azonosságra jó példa a skót tartan szó, ami a jellegzetes skót kockás szövetnek a megnevezése, amelynek mintázata a helyhez, vagy klánhoz való szigorú kötődést, tartozást jelenti. A szó eredetének magyarázatára vannak próbálkozások, például a francia tiretaine szóból, aminek régiesen félig gyapjú-, félig pamutszövet (cérna) jelentése volt. (Esetleg selyem szövet). E szó valószínűleg a francia tirer (húzni, vonni) igéből származik. Magyarázatul hivatkoznak a szőtt szövetre, szemben a kötöttel. De a skót gaelből, a tarsainn (át, keresztben) szóval is próbálkoznak. Ha a tartan történelmi jelentőségére, használatának szigorú szabályaira gondolunk azonnal látható, hogy a húzni, vonni, kockázni, keresztezni stb. magyarázatok sehol sincsenek ahhoz, amit magyarul is jelent ez a szó: tartván, tartozni valahova, valakikhez!

Szentkatolnai B. G.: A magyar nyelv Dél-Indiában című könyvében (267. old) ezt olvashatjuk a tartozik szóról: „tar-t (tartozik, tartózkodik, tartomány) – a Tamil tari (tartani, ruhát viselni, megtartani, eltartani, meggyökerezni, visszatartani, megállítani, maradni, tartózkodni, tarrit-iru- megállni, tartozkodni, tari-ttal, tarippu.” Szerintem ebben a "ruhát viselni" nagyon közel áll a hegylakók tartan "eszméjéhez". (A ruha viselet a klánhoz való tartozás jele).

Joggal kérdezhetnék, hogy mi köze van a tartánnak a valláshoz, meg a helynevekhez? Közvetlenül, nem sok! A célom csak az volt, hogy a magyar nyelv ősiségét, a közös gondolkodásformát, a hasonló szóhasználatot, nem utolsó sorban a mai magyar érthetőséget bemutassam, olyan viszonylatban ahol több mint ezer éve nem volt kapcsolat a nyelvet beszélők között. A következő példám már közvetlenül érinti a vallás és a helynévadás kérdését. De nem a megszokott módon. Ugyanis most a buddhizmus lehetséges magyar szóemlékeire térek ki. Eléggé közismert (én is foglalkoztam vele a Buda névről szóló esszémben) a Buda/Buddha kapcsolat kialakulásának magyarázata a Buddha nevére történő hivatkozással. Ezt most kihagyom! A 2011-es orosz ujelgi ásatások során, az Urál környékén, magyar „honfoglalás kori”, és Árpád honfoglalóinak leleteivel azonosítható tárgyak kerültek a felszínre. A gazdag leletek között női és férfi ékszerek, lószerszám maradványok, fém karikák, nyílhegyek, háztartási eszközök, ruhatartozékok voltak. Számomra a legérdekesebb az a fémlap tűnt, amelyen egy férfialak lótusz pózban van ábrázolva. A régészek feltételezik, hogy egy Buddha képpel van dolguk. Ha Buddha szkíta származására gondolunk, mindjárt érthetőbb lesz a közép-ázsiai vallási helyzet, amit itt, ugyan csak nem részletezhetek. De vannak-e (a Buda néven túl) más nyomok is a Kárpát-medencében, amelyek a buddhizmussal kapcsolatba hozhatók ebben az időben? Én találtam egyet. Mégpedig a Képes Krónikában: „Azt a földet továbbá, amely a Tisza és az Erdély felé elterülő Igyfon-erdő közé esik, a Maros folyótól a Szamos folyóig Marót vezér foglalta el, kinek az unokáját a magyarok Mén-Marótnak mondták, mégpedig azért, mert több asszonya volt; ezt a földet az a népség lakta, amelyet kozárnak mondanak.” / ANONYMUS: GESTA HUNGARORUM Fordította: Pais Dezső/. Mén Marótról azt írja: „Marót vezér sok-sok katonáját otthagyta Bihar várában, ő maga meg feleségével és leányával elmenekülve előlük, az Igyfon sűrűibe tette át lakását.” Tehát a Névtelen jegyző szerint, a bihari vezér, a Tisza, Maros és Szamos vize s az Igfon erdeje közt levő terület ura volt s kazár népeken uralkodott. / A Pallas nagy lexikona/.

A fenti idézetekből, a kislexikon értelmezése szerint kiemelhetném az Igfon/Igyfon szót is, a lehetséges kelta kapcsolat miatt. „Az I. nevét közönségesen Ingoványra (Ingvány) magyarázzák. Az ingovány szó palus értelemben tényleg már a Bécsi kódexben is (1436-1439) előfordul (Nyelvemléktár, I. 151.) s úgy látszik, azokat az erdőségeket kell rajtuk érteni, melyek az alföldre jutó Kőrösök mellett terjedtek el s melyek ingoványos voltáról a Kőrösök szabályozásáig nagyon sok joggal lehetett beszélni.” „Irfon is difficult and may be a pre-Celtic name.” – irják a Countryside Council for Wales honlapján. Igfon=Irfon? A rejtély megoldása lehet, hogy hasonló lesz a tartanéhoz? Ez még a jövő titka! Bár az erdőben fekvő Beulah (52.148704, -3.578797) falu misztikus (lásd: William Blake mitológiájában) neve nagyon összecseng a Béla névvel, és ez további kutatásra ösztönöz, most mégsem erről írok. Hanem a BIHAR névről!

Bihar van még Indiában is. Bihár (urdu: بہار IPA: [bɪhaːr]) India egyik szövetségi állama a Hindusztáni-alföldön. A Bihar, Vihar szó, szanszkrit és páli nyelven lakóhelyet, lakást jelent. Itt élt és tanított a szkíta (szaka) származású, Sakjamuni Buddha. A budhista szerzeteseknek – főleg az az esős évszakban – „sétára alkalmas”, elvonulási helyük volt a Vihara.

Árpád bejövetele előtt, az avarokkal, bolgárokkal együtt több népcsoport érkezett az Al-Duna környékére Hvárezmből (Khorezm), Nagy-Bulgáriából, Kazáriából. Hvárezm neve már az Avesztában és az i. e. 5. századi óperzsa feliratokon is előfordul Xwārizm alakban. Neve az alán nyelvben Hváliz alakot vett fel, amelyet a magyarok Káliz alakban vettek át. A hvárezmiek sok etikai és kulturális rokonságot mutattak a szogdokkal és a szakákkal. A szogdok között több vallás követőit is meg lehetett találni: elterjedt volt a buddhizmus, a manicheizmus, a nesztorianizmus és a zoroasztrianizmus. A magyarok ősei valószínűleg találkozhattak, de legalább is ismerhették ezeket a vallásokat. A szogd nyelv egészen a 7. századig, a selyemút közép-ázsiai szakaszán, a közvetítő nyelv szerepét töltötte be. Fontos szerepet játszott a buddhizmus Selyemút menti terjedésében is, egészen a 8. században bekövetkezett iszlám hódításig. A honfoglalás utáni magyarországi kálizok neve muszlim hvárezmieket takar. Kézai Simon szerint Aba Sámuel anyja is káliz volt. Kézai, a khorezmi rokonságot Csabától számítja: „Ezen Csabától származott az Aba nemzetsége”,   aki „a korozmin nemzetből vett feleséget”. A khorezmiek, más néven kálizok „kisebb csoportjaiknak bevándorlása a Kárpát-medencébe az 1200-as évek végéig folytatódott, s eredeti nyelvüket valószínűleg meg is őrizték (vám szavunk vsz. káliz jövevényszó)” – írja a Magyar Katolikus Lexikon. A kálizok vallása még a 12. században is kérdéses volt, de a 6-9. században őseik valószínűleg a buddhizmus hatása alatt voltak. A Szerémségben lakó kálizokról írja Ioannosz Kinnamosz bizánci tört-író, hogy olyanok, mint az ott élő magyarok, de mózesvallásúak (bár, a „perzsákkal” vallanak azonos vallási nézeteket).

Az arab hódításokig (7. sz. közepe) fennálló szaszanida dinasztia fémművessége a magyar honfoglalás kori leleteken is nyomon követhető. (Lásd pld. a nagyszentmiklósi kincseken). Marót vezér kazárnak, bolgárnak vélt népe között bizonyára voltak buddhista gyökerekkel rendelkező törzsek is, akik lakóhelyüket a szaka/szkíta Bihar szóval nevezték meg. Ma erre, egyedüli bizonyosság az indiai és a magyar Bihar helynevek egyezése. Hogy kétezer évvel ezelőtt iráni származású népek éltek a Kárpát-medencében, azt bizonyítja a 2014-ben Bükkábrányban talált szarmata kislány sír lelete, és még több más szarmata lelet, egészen a hunok bukásig (453). A jászok mai ittléte meg a folytonosság feltételezésére ad alapot. Ennek a sokszínű népességnek régészeti vallásos leletei, ebből a korból, igen ritkák. De a jászok (szarmata-jazigok, jászok, ászik)  KM-be – több hullámban történő – betelepülése eléggé ismert, és elfogadott. (Kr. u. első évszázad elején; 161-260 között; Árpád honfoglalóival; a 13. században a kunokkal együtt.) Más….

Talán egy kazár törzsnek a nyomaira bukkantak 1972-ben Dunacsében.

Ciglana [Téglagyár] nevű régészeti lelőhely Dunacsébtől egy kilométerrel délnyugatra található a Duna alluviális teraszán, amely Újvidéktől Palánkáig (Bačka Palanka) húzódik. Itt, 1972 elején, egy teljes nekropoliszt fedeztek fel. A leleteket az újvidéki városi múzeumban helyezték el. A római agyagtégla-töredék jó részén rávésett menóraábrázolások, illetve egyéb (zsidónak vélt) jelképek (sófár, etrog, luláv, illetve néhány írásjel is) láthatók. A régészek a kutatott temetőrésznél három populáció egyidejű temetkezését különítették el: az avar, a „téglás” és egy keresztény népességét is. A menórás tégláknak köszönhetően, az eltemetett lakosság egy részéről, etnikai értelemben, feltételezhető, hogy az egy – a zsidó vallásra áttért – kazár törzs lehetett, mielőtt megérkezett a területre. Az arab-kazár konfliktus, az eredetileg a Kaukázusban élő néhány zsidó populáció kivándorlását is eredményezhette azokét, akik nem értettek egyet a kagán rendszerével. De elképzelhető, hogy a magyarok között is voltak „magyarérzelmű”, de zsidó vallásra áttért családok. A megtalált arab, abbasid érmék ezeket a következtetéseket alátámasztják. A 7-8. századi kazár hatalmi viszonyra jellemző volt, hogy: „A kagán mellé két keresztény, két zsidó, két mohamedán és egy pogány bírót állítottak, mint legfőbb tanácsosokat”. Később a zsidó vallás lett az államvallásuk, amely a magyar (kabar/káliz?) törzsek – kaganátusból történő – kiválását eredményezte.

Hol, hogyan, kik és mikor, milyen célból használták azokat a jelképeket, amelyeket a dunacsébi téglákra karcoltak egykoron? A „karcolatok” szinte minden darabon azonosak. Az elrendezés teljesen megegyezik például a 6. századinak tartott maoni zsinagóga mozaikképével. A fő motívum itt is a hétágú, talapzatos menóra, két oldalán az etroggal és a sófárral. Van azonban egy figyelemre méltó jel, minden rajzolaton. Ez a menóra talapzata. Nem oroszlántalp, sem egyéb, szokásos „alátámasztás”, hanem a Dúló klán ősi tamgája: a baltavár! Lehetne ezt sokféleképpen értelmezni, de a hely, az idő és a körülmények ilyen találkozása nem lehet véletlen! (És akkor a magyar Bélbaltavár névadóit máris a Bihar, a Buda és az Igfon erdő névadóinak körében kereshetjük).

Van azonban még egy érdekesség. Hasonló talapzattal ellátott hétágú gyertyatartók vannak a Krimben (Tmutarakan) talált sirok fedlapjain. Itt a Tamány félszigeten már az első évszázadban léteztek zsidó közösségek, amelyek a 7-8. században a kazár Tamantarkhan erőddel kerültek szomszédságba. A „tamga alapu” menórák így megelőzték a kazárok zsidó hitre térését. Ezért nem biztos, hogy a kavarok között zsidó kazárok voltak. M. B. Kizilov azt írja: „véleményünk szerint a tamgás sírköveket és a menórákat a krími etnikai zsidókkal kell összekapcsolni, nem pedig a kazárokkal, vagy más népekkel”. /М.Б. Кизилов. «Крымская Иудея: Очерки истории евреев, хазар, караимов и крымчаков в Крыму с античных времен до наших дней» :: Глава 1. Евреи Крыма в эпоху античности :: Евреи в других регионах Таврики и проблема интерпретации эпиграфических памятников/. Az viszont tény, hogy Árpád népében voltak zsidó közösségek is, mert a dunacsébi leleteken kívül ott van még az alsószentmihályi rovásfelirat is, amelyről már a 90-es években megállapította Vékony Gábor régész, hogy egy karaita zsidó vallásra áttért kavar (vagyis a kazár kagán ellen fellázadt és később a magyarokhoz csatlakozott) vezető felirata. (Wikipédia).