Ármány

Figyelemre méltó a „bel/bol” és az „ár” szavak kettőssége. Mindkét szó két aspektusban tűnik fel az évezredek során: az egyik a teremtés és a fény, a másik pedig a harag és a hév. Fehér és fekete oldalai ezek ennek a két misztikus szónak. A „bal” címszó jelentésénél írja Kállay: „Hihetőleg azon két ellenkező értelmű szók sorából való, melyek gyakoriak a vallás s babonák terén, mit a nemzetek közti ellenséges vagy jóakarói viszonyok a barátság és gyűlölség útján még inkább fejlesztésre hoztak”. (191)

Az ármány negatív oldaláról: „Legbiztosabban mondhatni, hogy valamint az isten, ugy az ármány szó is a persa vallásból ragadt meg a magyarnyelvben , hol az mint Ormuzd ellentétje A h r iman, Ahariman név alatt a sötétség, s roszban munkálók isteni lényének tartatott, nevezetesen a Zend daemonologia, mint a keleti mágiának anyafészke, mely más nemzetek vallásaira is korán nagy befolyást gyakorolt, s a sátán nevet is elterjeszté — az Ahrimant” (186)

A pozitívról: „Az örömszó alatt bőven érintve van, mikép Zoroaster U r m i n a vagy Aram földön született”. (187). „Halling Arménia nevét, mint a persa Arderan, parthus Artaban családneveket is Arimánhoz köti, kit a scythák tiszteltek, scithae arii, A r e s c h fajból valók a persiai nagy éposban (Schahnahmeh) az áriusok Armanoknak iratnak, melyben az Aresch fajú Artabánok, vagy Ardevanok kimúlta is megénekeltetik (G. der Skytben 4. Abth. p. 385. és Hammer W. J. B. IX. p. 54)”.(188). Az „ar” szó pozitív értelmezését az örmény mitológiában is megtalálhatjuk. Ott a „teremtő isten” fogalmához kapcsolják. Ararát nevében „arar” a „teremtés”, „at” a „hely”. Ar (örm. Ար) a legfőbb nap isten volt. Tamilban az „ár” „tele”, „bőség” jelentésű. (Sz. B. G).

Mai értelemben az ármány, furfangot, cselszövést, fondorlatot jelent. Régen „gonosz szellem” értelemben használták és a perzsa: ahrman, ahriman (ártó szellem) szóból származtatták. A pozitív jelentésről, mintha ma megfeledkeztek volna...

Az oltár szavunkat is itt említem meg az ar=tűz jelentés miatt. „Adelung s előtte már Ihre az oltárszót is igen helyesen az alt = tűz, és ar (= tűzhely) összetett szókból magyarázzák: elt és eeld is = tűz, honnan eald ár = oltár, hogy az oltárszó a szláv régi liturgiában is germanismus Kopitar megismerte (W. Jahrb. B. XVII. p. 70. sequ.)”.(182). A kiadás alatt lévő Bel-Ár könyvemben írok erről a szóról: „A magyar oltár szavunkat a latin adolere, (elégetni, elfüstölögtetni) szóból eredeztették, mivel az oltár az égő áldozat helye volt. Újabban a szintén latin altar, altaria, alta ara (oltár, áldozati asztal < „magas kőrakás”) < altus (magas) + ara (emelvény, halom) megfejtés dívik. Magyar nyelvű értelmezésem szerint itt az „oltalmaz” szó az alap. Ennek tamil megfelelője Szentkatolnai Bálint szerint ali-ttal (őrizni, védeni, oltalmazni, megmenteni)”.

Bal

A bal szó elemzését a Bolug személynév kapcsán írásaimban többször részleteztem. A „nagy”, „hatalmas” jelentésen túl, a magaslati hely értelmezés a török, arab nyelvekben maradt fenn. Lásd például a türkmén Karabil (Qara Bel, Karavil), vagy a Bilo hegység, Bélmonostor nevekben. „Valamint az ég, nap, bál s bálvány stb. szók hegyek .elnevezésére is használtattak, mivel azt hitték, hogy a magos hegyek az égig felnyúlnak, s az istenek is ott laknak”. (287)

Kállaynál: „Hagen rég figyelmeztetett az ős világi közössé vált bal szóra, mely a germán nyelvben hatalmast, nagyot jelentett, jóban s roszban, isteneik s ördögeik neveiben gyakran előfordul (l. bálvány). A zsidó bál vagy baal, sanskrit bal vagy pal ily hatalmast jelentő szógyök”. „A német bal gyöknek magossági értelemben megfelel a persa és zend bala = hoch, oben, (A. P. p. 71.)”. „melyek hogy a bál bél isten nevére vezetnek vissza a bálvány s Balázs szók alatt ki van mutatva,de mindég jó értelemben vétetvék, mikor ragadt ahoza roszat s vészest jelentő értelem, azt többé elhatározni nem lehet, a finn és türk tatár nyelvágazatokban hason rosz értelemben eddig hiában nyomoztam e szót, mit jelentett a hunnus Balamber király neve, (Bál embere e? vagy bal-ember), tudtomra még hitelesen nincs senki által megmagyarázva”. A Balázs névről írja: „Sokkal régibb név, mintsem hogy azt a görög basileus (király) s az abból formált latin b l a s i u s-hoz köthetnénk, mert a Belus, Balázs, Peles, Pallás névformák Ázsiában idő szerint is túlhaladják a görög s latin világot, azt megengedem, hogy a sok magyarországi Balázs hely- és személynevek a keresztény hitre tértiinkor jöttek szokásba, mire mutat Mátyás király hires vezére Magyar Balázs keresztneve is”. (196) „Herbelot Balázs szó alatt irja, hogy Balas, Balász, Balaschan csak egy név, s három ily nevü királyai voltak Persiának (t. II.) Firouz, Belasche fia ötödik Persa király volt az Askh dynastiából (parthus) Balázs után lett király, kinek fia volt (t. H. p. 481.) A német Conversations-Lexicon kiadói Persia alatt igy irnak. A persa sassanidák dynastiájában, mely az ársakit váltá fel (== ország Horváth István szerint 229. Christen után) előjönnek P h i r o u z, máskép Pherozes, kit a hunnusok emeltek királyságra 457-ben, ennek fia volt Valens, vagy Balázsi, ki 488 — 494-ig uralkodott, s adót fizetett a hunnusoknak, kik 531-ig Persiának parancsoltak”.

A „bol” és az „ar” szavak kapcsolatából alakult ki a „bolgár” népnév – szerintem. De hogyan? Itt lép közbe az „ug” szótő, amely a magyarok „ugor” nevében is benne van. Ennek az eredete a legősibb sumér kultúráig nyúlik vissza. A sumér ugaru „mező” jelentésű. A rasz-samrai feltárásokig (1928) ismeretlen Ugarit, az El-Bél/Baal vallás központja volt. Ugarit nevének nincs megfejtése, de az angol nyelvű irodalomban a „mező” értelem szóba jön: „from Ugarit, which probably is ultimately from Sumerian ugaru ’field’.” Bíró Lajos: A magyar Jézus, és Izrael „elveszett” törzse könyvében írja: „A legtöbb magyar vonatkozású ókori helységnév Szíria- Ugarit- Fönícia és Kánaán területén található. Ugarit (a szántóföldek istene volt Ugar, vö. a magyar ugarral és a magyarok ugor nevével)”. A sztyeppei lovas nomádokat, megkülönböztetve az erdő és hegylakóktól, nagy valószínűséggel nevezhették „mezei” népnek, ami annyit tesz, hogy: ug-ar. Ha ezt a népnevet „nagy-hatalmas” jelzővel látták el (ami szintén hihető), akkor megkapjuk a „bol-ug-ar” nevet, amiből a bolgár/volgár népnév, a Bolug magyar személynév és a Volga folyónév is kialakult. Írott forrásokban a bolgár népnevet Chorénéi Mózesnél találjuk először, aki az Örményország története című munkájában azt írja róluk, hogy már a Kr. e. 2. század közepétől a Kaukázus északi részén éltek. Antióchiai János pedig a 480-as évvel kapcsolatban leírja, hogy a bolgárok, Bizánccal szövetségben, a gótok ellen vonultak. Jordanes gót történetíró 551-ben a Pontus, a Fekete-tenger fölött élő népek közt emlegeti a Bizáncnak sok gondot okozó bolgárokat. Ezt követően egy ídőre eltűnik a forrásokból a bolgár név és helyette megjelennek az „utrigurok” és a „kutrigurok”, hogy létrejöhessen Kuvrat Nagy Bolgáriája. 

Belényes

„Belény Gömörben, Belényes Biharban helységnevek, amaz falu, ez mezőváros, a kelta Belenufe istennévtől vették nevüket;” „Schuhman irja (Juvavia Salzburg 1842. p. 61), a noricumi Belenus rokon a persa Mythrával”. „Bél, Beik, Belus, Belenus = Apollo, a zsidó Baal”. „Nork szótára szerint (in voce Bel) Skóczia magosságain, ma is megvan a Belén tűz, első májusban gyújtják azt meg, honnan lett a skót közmonda : „két Belén tüz közt ülni." Diefenbachnál (Celtical l. 185.). Belenus = Sonnengott, irisch Bel, B e u l = Sonne , a gael nyelv dialectben ma is b e a l-t a i n = Beli ignis, melyet első májusban gyujtnak meg (l. Grimms Mythol. p. 346), a beal-tainban a második szótag a magyar tűn, tűnik (l. tündér), Pott pedig azt jegyzi meg, hogy a gallusoknak volt Abelio istenek is (Apollo), a mi hihetőleg Belenus az a csak név-elő (articulus), azt mutogatánk mi is Apollo, Abelios névformájában (Belus)”. „Vossius pedig, miután a magyar Belus várt, s a pogány vallásra visszakért Vatát Bonfin után megemliti, irja, hogy Belenus Aquileában napisten volt, valamint Noricumban, Galliában, Apollini Belenő aquileai felírásokra hivatkozik”. (215)

Él (élő stb).

„A halottas beszéd teremt-éje-él-é-je Révai szerint (Gramm. II. 793—794) teremté isten, azaz élő jelentette az istent. Döbrentei ugyan az akadémiai uj kiadásban (lap 12), erről kételkedik azon okból, hogy az isten neve ki van hagyva, de bizonyos lévén, hogy más keleti nyelvekben az él, élő istent jelent, oly fö lényt, mely per eminentiam kútforrása minden életnek, eldődeink is használhatták a szót isten helyett, mely név ugy is a parsismusból szivárgott át hozzánk, s tán ismaelitáink hozák ezt nagyobb divatba köztünk. Mind a két sírbeszédben .még többször előfordul az él ige (élnie = vivere, frui, ilezie = éleszje Révai Ant. p. 35. 40.), mely Petermann szerint az örmény nyelvben segitő igének használtatik, s az általános létet jelenti (Jahrb. für wiss. Kritik 1836 Nro 14.)”.(222). „gyakran az ó testamentomi Írókban a bálványokra is, az arab ilah vagy el ah is csak az él gyökhöz tart”. „Jahn –arab grammatikájában (p. 40.) arabul ila, ilah, oela = isten, melyből lett későbben Frahn szerint a l névelővel egybekötve a török a ll a, v. allah”. „Sokan a türk Ilchan nevet a zsidó El-kam, szinte személynévvel egynek vették, de ez istentől megváltottat jelent, az Il-chan pedig földurát, fejedelmét, mert az il turkul családot és földet is jelent (Hammer die goldene Horde p. 31. Ritter VI. B. 1. Abth. p. 374.)”.

Kállay szinte szó szerint jut arra a következtetésre, amire én is: „Az élet, erő s világosság rokon fogalmainál fogva a görög h e l i o s a német hell ( = nap) szók csoportozatába esnek (l. hold szót), de még közelebb áll a zsidó él gyökköz az ó német hél gyökszó, honnan heil, heilen, heilig, heiligen vallásos szó származékok, innen az angelsaxok heil bálványa, az élet, erő, és egészség kútfeje. Ihre szerint, az északi németek vendégléseibén rendes köszöntési formula,  heil = éljen”. (226). „A német heil (honnan heilen), bizonyosan az angelsaxok Heil bálvány nevétől van, melyet imádtak a franczia acad. szótára szerint”.  

Úr

„Ihre szótárában olvashatni „Er vagy H e r r = dominus, alaki formai jor, h e r , j a r l , e o r l , a latin herilisés erilis Ducang közép idői görög szótárában = despotikos az az ur, a párisi glossákban erilis = filius domini (= úrfi) e r i l e s = dourini, curialis stylusban, theotisce Ehr, pro Herr, hivatkozik Eccarda, ki igy ir, vox Herr olim Er scribebatur”. (323). „Nem lehet azért viszszatetsző ha állítjuk, hogy itt is az Ariusok vallására kell visszapillantanunk, kik az Aria vagy U r földön kegyesek, istenfélők voltak, s főistenük az u r volt, vagyis a világosság örök kútfeje”. (324). „Japanban arog = nap Brossét szerint (J. as. 1832. Nro 60. p. 529. 1. nap = Japan)”.

„Az Ur szó gondolatom szerint az Ariusok nevével összefügg”.

Johann Christoph Adelung (1732 – 1806), német nyelvészre hivatkozva, szinte összegzi teóriámat: „Adelung pedig az Éhre és ur szók alatt feljegyzé, hogy az a r, e r, i r, o r gyök formák végre is egyre mennek ki, urat, világosságot, magosságot jelentők, mikre az ég, meny szó alatt is példákat adtunk, jelenben is a hegyek, or, gor, hor stb. névformái hasonló eredményre elvezethetnek”. (326) 

 Bál, Bél, Belus, Balázs, istennevek egységéről bőven szólánk a bálványszó alatt.

Összegzés

Úgy gondolom, hogy a kiválasztott nevek elegendőek annak bizonyítására, hogy a bel=úr, ugyanakkor ar=úr; továbbá bel=tűz, nap, ugyanakkor ar=tűz, nap; bel=magaslat, hegy, ugyanakkor ar=magaslat, hegy. (Természetesen könyveimben a fentieknél sokkal több példa van felsorolva és elemezve. Itt a cél csak az volt, hogy ízelítőt adjak abból, ami 150 éve téma volt, az ma is az lehetne). Kiindulva abból a logikai szabályból, hogy ha A=C és B=C, akkor A=B, megkapjuk az eurázsiai nyelvekre vonatkozóan, hogy BEL=AR. És ez a (most már bizonyított) tétel alkalmas arra, hogy egyértelműen eldöntse azt a kérdést, hogy a Kárpát-medencei bel-, ar-, gyökökre visszavezethető helynevek közös eredetűek és sumer-babiloni időkből maradtak fenn. A magyar-szláv átvétel irányát pedig egyértelműen mutatja az egyenetlen eloszlás, ami Kárpát-medencei dominanciát igazol. Ugyanakkor rámutat a genetika által is kimutatott R1a haplocsoport faji-nyelvi rokonságára is.