Magyarországon és Szlovéniában csaknem harminc falu tartozik az Őrséghez, amiről köztudott, hogy az országot védelmező gyepűvonal fontos szakasza volt, ahová a honfoglaló magyarok a nyugati kapu védelmére őrállókat telepítettek. Tudjuk, hogy volt őrség máshol is, csak nem maradt fenn a neve úgy, mint ŐRSÉG. Én úgy gondolom, hogy itt találjuk meg a választ arra a kérdésre, hogy miért nincsenek BLC nevű települések a nyugati határon.
A Kárpát-medence avarkorának idejében az őrhelyeket a török eredetű „bilek”, vagy hasonló hangzású, szóval jelölték, és ezt a megmaradt közvetítő nép adta át a honfoglalóknak. Mivel ezek a helynevek nem hangzottak idegenül a szlávoknál sem, ezért fennmaradtak, sőt „ki(meg)fehéredhettek”. Egyes helyek a honfoglalás után is megtartották az őrző, védő szerepüket, mások fejlődésnek indultak és nagyobb, kereskedelemmel, mezőgazdasággal, iparral is foglalkozó helyekké alakultak át. Ebben az esetben nincs értelme például annak a vitának, hogy a hegység kaphatta-e a nevét a falutól, vagy éppen fordítva. (Ilyen vita van a johannitákról az Ivánscsica hegység és Ivánc/Ivanec település vonatkozásában.) Őri hegynév, Őri falunév – mindegyik az őr foglalkozásnévhez kapcsolódik. Ugyanez valósult meg korábban, amikor a BLC hangzású „jelző/őrző” foglalkozásnév átment hegynévbe, helységnévbe, víznévbe és családnévbe.
Németh Gyula szerint a Nyék törzs volt az, amelyik előharcos és határőrző szerepet töltött be a magyar törzsszervezetben és a besenyő-székely, pontosabban a beolvadt avar törzstöredékekből megszervezte a nyugati határ védelmét. Más forrásokból is úgy tudjuk, hogy a nyugati határra - IV. Henrik 1051. évi támadása után - besenyőket és székelyeket telepítettek a magyar királyok. Az itt elhelyezett őrhelyeket azonban már nem az ótörök eredetű „billog” „bilek”, hanem a magyar „őr” „őrség” szavakkal illették, vagy az őrséget ellátó kabar, besenyő, káliz törzsnevek váltak helynevekké. A hasonlóság a terület, tartomány megnevezésben szembetűnő: Bilek tartomány Törökországban, Bilechia (Trebinje) tartomány BH-ban, „Eőrségnek Tartománya” pedig Magyarországon van. (Nem azonos a Szlovén „Rábavidék Vendvidékkel”. A vendek kelta származásúak, és nyelvüket ószlovénnak tartják.) Ráadásul a magyar Őrség sem természeti földrajzi, sem történeti-etnikai-néprajzi szempontból nem egységes táj, megkülönböztetése kizárólag abból származik, hogy honfoglaló elődeink az akkori időknek megfelelő korszerű védelmi rendszert, gyepűt alakítottak ki itt és a magaslatokról figyelni tudták a határvonalat. A teóriám szerint az őrhelyek környékére telepített „Bela” nevű ellenőrző, irányító helyeket is megtaláljuk a honfoglalók „újmagyarjában”. Bizonyíték erre az őrségi Ispánk falu neve. Ispánk a Lugos-patak völgyfő átjárójára épült és itt laktak az ispánok, akik az egész Őrséget, érintő közügyeket irányították. Ispánk szerepét tölthette be például Bela, a Bednja folyóra nézve az avar-szláv időkben. A Belud személynév kialakulását is innen származtatom: az a személy kapta ezt a nevet, aki az őrök felügyelője, vezetője, ura volt. Azért lehetett ez már gyakori személynév a honfoglalás után előharcos és határőrző szerepet betöltő, avar utódnak számító, besenyőknél és székelyeknél. (Lásd Belud-Belec személynévből származtatott Beledet Győr-Moson-Sopron megyében, a másik két Beledet Vas megyében, és a történelmi besenyői járásbeli Bilukot Beszterce-Naszód megyében, ami ma Domneşti. Az e>i és a c>k váltás a nyelvészeknek nem okozhat különösebb nehézséget.) Hogyan jeleztek az őrök? Meggyújtották az őrhelyen hosszú rúdra felszúrt csóvákat. Fényjelzést adtak le. Ez a módszer sok ezer éves. A könyvem első részében már több – ismert -- példával bizonyítottam, hogy a fény, a villanás ősi szava a BEL/BIL/VIL tőből ered. (Ebből származik a világos szavunk is). Megvan tehát a logikai kapcsolat a Bel és az Őr között is anélkül, hogy nyelvünkön erőszakot tettünk volna. A megtalált kulcs tehát: a JEL. Őri(szentpéter) pedig egy volt a „jelző” helyek közül! Szóföldrajzi szempontból figyelemre méltó a Pinka folyó mellett sorakozó helységek nevei: Felső-Őr, Alsó-Őr, Őrállás, Gyepű-Fűzes, majd Beled (amit ejtettek beliknek is.) Feltételezhetjük, hogy a korábbi avar kori őrhelyek mentén jöttek létre ezek az új őrhelyek. Hogy miért nincs említés ezekről a helyekről a krónikákban? Véleményem szerint azért, mert ezek nem római módra megerősített őrállások, hanem nomád, az avarok életvitelének megfelelő telepek voltak, a krónikások számára jelentéktelen, láthatatlan, specula-nak nevezett őrhelyek, leshelyek voltak, amikről csak az ott élők tudtak. Erre utal az Őrség példája is, amiről még a középkor elejéről is csak „eleve kevés írásos emlékünk maradt, ráadásul az ország ezen sarka csak lassan „polgárosult”, hiszen évszázadokig a nyugatról, délnyugatról érkező támadások ellen védő gyepű része volt. Mivel az őrök kiváltságos népek voltak (nem tartoztak földesúr alá, de nem is számítottak nemesnek), a környéken sokáig nem épültek úri lakok, kastélyok, várak, illetve nemzetségi monostorok, úri adományból alapított szerzetes kolostorok. Márpedig az ilyen helyek sokat segítettek egy-egy település fejlődésében, mivel az írástudó egyházi személyek, illetve a biztonságosabb, időt állóbb épületek vonzották magukhoz a központi funkciókat.” – írja egy őrségi tájékoztató. Még a térség központja Őriszentpéter sem tesz szert nagy katonai jelentőségre, így az sem tudott sokat profitálni az őrhely létéből.
Az őrök, bár kiváltságokat élveztek, de nem voltak nemesek. Ez inkább öröklődő rang, foglalkozás, életforma, esetünkben foglalkozást jelentő közszó, ómagyarul bilec volt. Hogy ejtették-e bileknek, beleknek, bileds-nek, (akár bőcsnek, vagy bőnek) vagy az idők során más közegben másképp hangzott, ez másodrangú kérdés. Az elsődleges az, hogy született egy új algoritmus a kárpát-medencei szláv-török probléma megoldására.
A honfoglalást megelőző időszakban a fekete, fehér, őr(ség) – jel(ző), ispán, szavakból keletkezett, és máig is ránk maradt helynevekben a kara, sár, beleg (bélyeg), bela szavakat kell keresnünk, és fordítva ugyanez érvényes. Nem kell semmiféle nyelvi torzulást, a szövegírók hiányos magyartudását felhozni egy-egy -- legtöbbször téves -- elmélet bizonyítására. Szerencsére elkülönülten már működik ez a szemlélet, csak az összefüggéseket félnek még egyesek felismerni, közkincsé tenni. „Karád már Árpád fejedelem idején lakott volt. Erre bizonyíték a kara, azaz a fekete jelentésű török eredetű neve Karádnak.” Köztudott, hogy az ómagyar sár szó jelentése: fehér. Šarkel kazár (szabir, azaz fehér-magyar v. kaukázusi "fehér hun") város nevének az értelmezése: fehér ház.[1] (Valőszínűleg a szem-hez hasonlóan, kétértelmű a sár szavunk is. Talán nem véletlen a sárfehér szóösszetétel fennmaradása, amit ma sárgásfehérnek tartunk. Itt a sár előtag a sárga melléknév rövid alakja. Például: sárarany. Állítólag egy 13. századi ajándékozási oklevélben szerepel sárfehér nevű – soproni -- szőlőfajta. De ugyanakkor nincs se szürfehér, se barfehér szavunk!) Lásd Sárd helységnevet Fehér és Maros-Torda megyében[2] (Románia). A bélyeg szavunk jel értelmezése sem hagyhat kétséget senkiben. Az pedig, hogy az ispánok és a bélák a Gyulához és a Zoltánhoz hasonlóan magasrangú tisztséget betöltő személyek voltak, a történelmi példákon keresztűl belátható. Karád, Sárd, Belád, Belud, Béld (Románia), mind ősi –d képzős helynevek a fekete, a fehér, és a jelző (bélyegző, jelt tevő) török származású szavainkból eredeztetve. Természetesen ez nem zárja ki a puszta személynévből történő helynévadást, csupán végigviszi a fonalat, és a személynév kialakulására is magyarázatot ad. A példánkban ez tulajdonságra és foglalkozásra vezethető vissza, azaz a hely-, és személyneveknek abba a csoportjába tartoznak, amikor a név olyan közszó, amelyben közvetlenül az ott letelepült nép foglalkozására, a személy tisztségére, történik utalás.
Tudom, hogy a történeti nyelvészet, a régészeti és nyelvészeti adatok összevetése nem új találmány. Kniezsa és a többi nyelvész is figyelembe vette a régészet eredményeit, de szerintem -- ezekben az esetekben -- nem eléggé. A helyneveket és személyneveket (különösen az általam is elemzett BLC vázra épülőket) nem önnállóan, egymástól függetlenül, hanem a történeti régészeti eredményekre nagyobb hangsúlyt fektetve együttesen -- és szükség szerint átírva a jelenlegi nyelvészeti szabályokat -- kell vizsgálni. A korabeli névadási indítékok már rég elfelejtődtek. A népi helységnév magyarázatok a lokálpatriotizmusra épülnek. De a népetimológiát a helynév kutatók többsége igyekszik megcáfolni, felhasználva a nyelvtudomány, a tudományos etimológia összes módszerét, még akkor is, ha az egykori közszavak jelentését a politika legszívesebben elhallgatná. Ezért a hazai és külföldi földrajzi nevek mai tudományos magyarázatát sok esetben vizsgálat alá kell vonni és meg kell szabadítani a politika káros és veszélyes hatásától.[3]
A neveknek –amelyeket közel sem teljeskörűen választottam ki – a fennmaradása, eltűnése és átalakulása olyan tényező, amely kiegészítheti az eddigi nyelvfejlődési törvényeket. A könyvemben szereplő BLC vázra épülő helyneveket, a nyemec népelnevezést, befogadta a szláv és a magyar köznyelv is, és ezek fennmaradtak, míg a karácsony szót a szláv nyelv elutasította, és csak szigetekben maradt fenn a szlávul beszélők körében. A nyelvi törvényszerűségek megállapítása a nyelvészek feladata. Bizonyára nem véletlen, hogy a bilec szláv területen bieleckij, lengyel környezetben Bil'che, német közelségben Biletz, szerbeknél Билећа, románoknál Bilokul alakot vesz fel. A helynevek változástípusának rendszerbefoglalásáról Tóth Valéria a következőket írja: „a nevek módosulása történetük szempontjából lényeges tényező, a magyar helynévkutatásban a változások vizsgálata mégis messze elmarad a keletkezéstörténeti elemzés mögött.”[4]
A régészeknél bizonyító erejű leletek vannak az avar-szláv-magyar folytonosságra, a közvetítő nép kimutatására.[5] Aki megfejti a BLC rejtélyt, az az ősi tudás birtokába jut. A nyelvi kérdéseket összhangba lehetne hozni a nevek történeti értékeivel. Ehhez a nyelvészek és a történészek közös, összehangolt munkájára lenne szükség. A szóföldrajz adta algoritmus alkalmazása segítséget nyújthat az eredmény megtalálásához. A helynevek elemzéséből kialakított elméletem további bizonyításra szorul. A település-, víz-, hegy-, és puszta személyneveket szóföldrajzi és nyelvtörténeti szempontokból is össze kellene vetni. A végeredményhez pedig még rengeteg adatfeldolgozásra, nyelvészeti, régészeti és történelemtudományi munkára, magyar és török turkológusok, hungarológus bevonására lenne szükség.
Szekszárd, 2008. dec. 31.
[1] Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai... Bp., 1986. 475. old.
[2] Van Sárd falu – többek között - Közép-Nyárád vidékén is. (Marosvásárhelytől keletre, Bő mellett) Orbán Balázs erről azt írja: „Sárd határán újból előfordulnak a mérhetlen mélységű hydro-vulcanicus sárforrások.” „Északra pedig a Nyárád és a Maros vízválasztó hegylánczolatának legmagasabb csúcsát Őrvárnak nevezik.” --ami alighanem avar maradvány.... „Bőő neve mindenesetre a bő, vagy bőség (bővség)-től ered” – tartja Orbán Balázs. De kővárat nem talált itt: „legfelebb valami alkalmi földerőd, vagy őrtorony állhatott; mert e magas, a vidék hegyeit uralgó pontról messze el lehetett látni.”
[3] Sajnos a mai napig aktuális Trefort Ágost (1817-1888) egykori Vallás- és Közoktatásügyi miniszter 1877-ben tett kijelentése: A kormány a jövőben csakis a tudomány ama képviselőit fogja támogatni, akik a finnugor eredet mellett törnek lándzsát."
[4] TÓTH VALÉRIA: Településnevek változástipológiája. Debrecen, 2008.
[5] Például: MARJALAKI KISS LAJOS, 1928 "Mintegy öt éve - amióta a mezőnyéki kora népvándorláskori sírmezőt feltártam, s ezzel kapcsolatban behatóan tanulmányoztam hazánk középkori régészeti leleteit - határozottan kialakult bennem az a felfogás, hogy Árpád honfoglalása csak politikai változást, de ennek ősi, tősgyökeres lakossága zömében (mondjuk 90%-ban) ugyanaz maradt ezután is. ... Úgy gondolom, hogy a mai tősgyökeres magyarság zöme nem Árpáddal jött be, sőt már az avarok, hunok előtt itt élt és magyarul beszélt."
Megjegyzés: Marjalaki Kiss Lajos 1923-ban Mezőnyéken, 68 sírt tartalmazó avar temetőt tárt fel. Anonymus és a magyarság eredete című munkájában először fogalmazta meg a kettős honfoglalás elméletét.
