A filozofikus kérdést, hogy a tojás, vagy a tyúk volt-é előbb, mindenki ismeri. A probléma gyökere abban rejlik, hogy a tojás tojásához tyúkra van szükség, a tyúk születéséhez viszont tojásra. A válasz függ a kérdés értelmezésétől is, de kizárólagos választ valójában nem várhatunk, mivel éles határok nincsenek az evolúcióban.
Valami ilyesmit látok én a mai magyar nyelvészet kapcsán kialakult vitában is. Hiába próbálnak éles határt húzni a nyelvészek a saját tudományuk és a történeti tudományok közé, ez nem sikerül. A nyelv használatához emberekre van szükség, nélkülük csak az állatvilágra jellemző „jelbeszédről” beszélhetünk, amivel (egyelőre) a nyelvészet nem nagyon foglalkozik. A „gondolkodó ember” megjelenésével, viszont már belépünk az őstörténet világába. De, hogy jön ide a hal, meg a disznó?
Mint említettem, én a nyelvészet magyar vonatkozású részeivel foglalkozom, bár ez lehet, hogy egy nyelvésznek abszurditás, mivel a tudományát egyetemlegesnek tételezi fel. (Legfeljebb kivételekről, segéd törvényekről beszélnek). De ezt hagyjuk, aki akarja, érti, mire gondolok. És itt találkoztam, egy finnugor nyelvészetet népszerűsítő előadás megtekintésekor, a „hal - disznó” példázattal. Nádasdy Ádám professor emeritus 2019-i Miért finnugor nyelv a magyar? illetve a Mit tud a nyelvész a nyelvről? című, YouTubon is látható előadásaiban hangzik el az ágyra és a székre, illetve a halra és disznóra vonatkozó példabeszéd. Mindkettő azt hivatott alátámasztani, hogy az ágy és a hal szavunk finnugor eredete, szemben a török szék és disznóval, azt bizonyítja, hogy „A nyelvészet annyit állít, hogy a magyarok a honfoglalás előtt szoros kapcsolatban álltak a FINNUGOROKKAL” illetve, „az, hogy a magyar nyelv finnugor nyelv, csak azt mutatja, hogy kb. 3000 évvel ezelőtt a beszélők ősei együtt éltek!” és a török nyelvűekkel csak később találkoztak. Túltéve magunkat azon, hogy a nyelvészek már évek óta nagyon vigyáznak arra, hogy „finnugorokról”, mint népcsoportról ne szóljanak, mert ugye csak „finnugor nyelvet beszélők csoportjáról” lehet szó, mégis bakizott a nyelvész, de most mi a kijelentés tartalmi részével foglalkozunk. Tehát törvényszerűen együtt éltek-e a magyarok és a finnek ősei valamikor fenn Északon, vagy csak használtak egy közös nyelvet, mint Amerika őslakói és a behurcolt afrikai négerek, akik genetikailag nem lettek rokonok attól, hogy az amerikai angol nyelv, vagy a spanyol, vagy portugál valamelyik változatát beszélik? Feltehetnénk úgy is a kérdést, hogy A MAGYAROK ELŐDEI A HALAT, VAGY A DISZNÓT ISMERTÉK ELŐBB?
A 19. században Franz Bopp, majd August Schleicher munkássága nyomán a nyelvészet kvázi tudománnyá nőtte ki magát. Ennek hatására a történészek – szemben a krónikás hagyományokra támaszkodó korábbi történeti felfogással -- kialakították a magyarokra máig érvényes, nemzetközileg is elismert tézist, hogy a magyarok elődjei, évezredekkel ezelőtt együtt éltek a „finnugor” nyelvrokonaikkal és halászó-vadászó életmódot folytattak. Majd különváltak és a magyarok egy része áttért a nagyállattartó-nomád életmódra. Ekkor ismerkedtek meg a törökös nyelvekkel, és mint ilyen csoportosulás vonult be a Kárpát-medencébe egy, vagy több részletben.
Az utóbbi időkben a régészeti leletek bővülésével, illetve jobb megismerésével, valamint egy új tudományág, az archeogenetika megjelenésével egyre inkább tudományosan is beigazolódni látszik az az eddig is ismert felfogás, hogy az ember nem a jégtakaró alól bújt ki, és onnan vándorolt szét a világba, hanem a melegebb Délről költözött fel. Aki közelebb volt, az előbb, (megtartva a primitívebb életmódot), mások egy civilizáltabb világból kerültek oda, hol kényszerből, hol egyéb (prém, érc, hal, vad, környezetváltozás, erdei életmód stb.) érdekből. Így alakulhattak ki a ma már genetikából ismert északi haplocsopotok, akiknek a nyelvi fejlődésére erősen és meghatározóan hatottak a déli, fejlettebb nyelvek. Ezek a nyelvi hatások beáramolhattak közvetlen beköltözésekkel is, de a környezet zordsága, viszonylagos elszigeteltséget tételez fel, ezért a nyelvi érintkezések akár többszörös humán áttéteken, akár évszázadokon keresztül is végbemehetett. Ennek a folyamatnak eklatáns példája a magyarok nyelve, amely úgy maradt fenn Közép-Európában, hogy nincs még egy népcsoport, akinek anyanyelve az érthetőség szintjén hasonlítana hozzá. Az egyéb nyelvtani hasonlóságot mutató nyelvek beszélői pedig olyan genetikai távolságban vannak a mai, és „honfoglaló” őseinktől, hogy az évezredekkel ezelőtti „északi” együttélés szinte teljesen kizárt.
2008-ban megjelent B. E. Kumekov: „Kazahok és magyarok: közös történeti gyökerek” című írása. (Кумеков Булат Ешмухамбетович, Академик НАН РК, профессор Евразийского университета им. Л.Н.Гумилева: Казахи и венгры: общие исторические корни. Almati, 2008.) Ezek a „gyökerek” Észak- és Nyugat-Kazahsztán, valamint Észak-Szibéria , az Urál és a Volga-vidék területén alakultak ki a korai középkorban. Az erdős sztyeppe és a sztyeppe területén alapvetően szarmata, ugor, proto-türk és türk törzsek keveredéséből formálódot a kazah és a magyar nép magja. „Az ókori etnotörténeti kapcsolatok felhalmozott régészeti anyagai arra utalnak, hogy a Kr. e. 1. évezredben az erdő-sztyepp zónában, Nyugat-Szibériában és Kazahsztán északi részén zajlott proto-türk és ugor törzsek közösségének megalakulása, amelyekbe a proto-magyar törzsek is beletartoztak. Ugyanakkor meg kell jegyezni az óugor toponómia legmagasabb koncentrációban az Ishim és az Irtis folyók közötti régióban található” – írja Kumekov.
Az előmagyarok szétszórt (diffúz) elterjedéséről, és az északi ugor törzsekre tett nyelvi-kulturális hatásáról szóló elméletemmel teljesen összhangban van Kumekovnak az alábbi észrvétele:
„Az óugor törzsek különböző csoportjai valószínűleg akkoriban érték el a Kaszpi-tenger északi vidékét. Minden esetre, erre utal az ősmagyarok csonttani anyaga, a legfontosabb taxonómiai jellemzőkben hasonlóságokat mutatva a nyugat-kazahsztáni szarmata korból származó leletekkel. Ezért van okunk azt hinni, hogy a szarmata törzsek meghatározó helyet foglaltak el a magyarok és kazahok etnogenezisében”. „Közép- és Nyugat-Kazahsztán etnokulturális életében az V-VI. században jelentek meg az avarok (vagy kínai források szerint zsuan-zsuanok). Az avar kaganátus Mongóliában a 4-5. században keletkezett. A közösség gazdasági alapja a nomád állattenyésztés volt. 552-ben az avarokat legyőzték az altáji törökök. Ez után az avarok e része (mintegy 100 ezer fő) nyugatra vándorolt.... Az avarok etnikai hovatartozása nem egyértelmű, etnikailag az avar törzsek konföderációjaként megjelenő vegyes társulásként foghatók fel. A helyüket keletről érkező magyar törzsek foglalták el."
Kumekov fenti véleményével alátámasztottan bátran kijelenthetem, hogy a magyarok elődei előbb ismerték a disznót, mint a halat.
