Miért gondoljuk, hogy a magyar nyelv finnugor? Nyest, Fejes László | 2014.

„A magyar ház szó nagyon hasonlít a német Haus szóra, ráadásul a jelentésük is ugyanaz. Ha nem is hisszük, hogy a magyar és a német rokon nyelvek, még gondolhatnánk azt, hogy a szó a németből került a magyarba (esetleg fordítva). es odutta vola neki paradisumot hazoa, azaz ’a paradicsomot adta neki házává’, értsd: a paradicsomot adta neki háznak, otthonnak, hogy ott éljen. A ház szó azonban előfordul a 12. század közepén keletkezett Halotti beszédben is, amikor a német és a magyar közötti érintkezés még nem volt erős: pláne nem volt annyira erős, hogy egy ilyen fontos, hétköznapi szót vegyenek át. (Azt pedig, hogy nem a magyarból került a németbe, az is bizonyítja, hogy más germán nyelvekben is megvan: angol house, dán hus stb. Ezekkel a nyelvekkel, ill. ősükkel, az ősgermánnal a magyar sosem érintkezett, így oda semmiképpen sem kerülhettek magyar szavak.)… Hogyan bizonyíthatjuk ezt?” és szépen bemutatja a szabályos hangváltozások példáit. DE!

Ha megnézzük a genetikások apai ági eredet vizsgálatait, és a haplocsoportok vándorlásait, akkor láthatjuk például, hogy az R1b férfiak csak a bronzkorban érték el Nyugat-Európát. Tételezzük fel, hogy ez tudományos alapokon nyugszik. Ezek az emberek valamilyen nyelven beszéltek. Vannak szavak, amelyek használata az emberi mivoltuk, életvitelük része volt tehát ezeket a fogalmakat nevesítették, feltehetően kapcsolták is valamihez. A példa kedvéért itt csak a fentebb említett „ház”, valamint a magyarázatom kifejtéséhez segítséget adó „föld” és néhány szín fogalmát hozom fel. Írott, rovott emlékek ebből és a korábbi korokból nincsenek, de ha lennének is, a hangzásra semmiképp nem következtethetünk. Marad a logikus gondolkodás, következtetés. Tehát amikor a „ház” fogalmára kialakult egy szó, semmiképpen nem lehet hitelesen azt állítani, hogy a mai német és magyar nyelvet beszélők ősei nem lehettek egy helyen. (Tehát Fejes fejtegetésének, hogy „Ezekkel a nyelvekkel, ill. ősükkel, az ősgermánnal a magyar sosem érintkezett” -- semmi értelme!). Viszont egyes nyelvek olyan logikai kapcsolatot őriztek meg a szavak között, amelyek hangzásában, alakban ma is értelmezhetők. Ha ez a kapcsolat még más nyelvben is megmaradt, az csak erősíti a feltételezés helyességét. Ha más nyelvekben idővel más-más szavak léptek a rokon fogalmak kifejezésére, ez nem jelenti az eredeti feltételezés helytelenségét. Nézzük például a „ház” és a „hál” fogalmakat, majd a szavakat az én elképzelésem szerint.

Mire szolgált a ház akkor, amikor ez a szó kialakulhatott? Első sorban alvásra. Az ember (de az állat is) védtelen, amikor alszik. Védelmet, házat épít magának, ahol „hál”. A ház funkciója alapvetően az éjjeli alvóhely volt. A „hál” és a „kum” viszonya olyan, mint a „ház” és a „kunyhóé”. Hálni a házba mentek. Ideiglenesen, szükségből pedig „lekumtak” a kunyhóban. (Kummantás = pillantás). Bálint Gábor tamil szótárában a kum – tamil kumbu (becsukódni, mint a virág). Egyébként a finnugor „hál” és „ház” között legalább olyan szoros kapcsolat van, mint a magyarban: Hál (ige), ősi finnugor örökség: vogul kol, osztják kalta (‘éjszakázik’), votják kol (‘megszáll éjszakára’).  Én megértem, hogy a nyelvészek erőltetik a szabályos hangmegfeleléseket és a finnugor kota (ház)-ból „veláris mgh előtt” k ~ h váltással „hota” lesz, hogy a szanszkrít kutasz, chaya szavak esetleg kiindulási alapjai lehettek a magyar „ház” szónak, csak azt nem értem, hogy miért nem lehet a „hál” magyar szóból „ház”, amikor a kettő logikai összefüggésbe hozható? Az észt koda (‘ház, kunyhó’) mennyivel erősebb érv a magyar „kum” (huny, alszik) > kunyhó, változatnál?

Az ősi sztyeppei nyelvből a magyar és a „finnugor” megőrizte a ház-hál logikai kapcsolatot, a germán nyelvekben csak a ház formai, hangzásbeli hasonlóság maradt meg (a bronzkor körüli időkből!). Hasonló a levezetés a „föld” (mező) fogalomra. A német „Feld”, az angol field hasonlatossághoz nem fér kétség. Magyarban a színek megnevezése és a színre leginkább jellemző fogalmak között fedezhető fel „örök” logikai kapcsolat. Például: kék – ég, zöld – föld, fehér – fejér>fej>tej, piros – pir(kadat), sárga – szár (száraz, elsárgult, kopasz, mint a csuta). Miért ne lehetett volna a z.ld – f.ld kapcsolat a meghatározó a nem ismert közös alapnyelvben? A magyarban megmaradt, a germánban a zöld színre más lépett a helyébe, de megőrizte a mező fogalmában.

Az, hogy a mai ember számára ezt még nem sikerült „törvénybe” foglalni, még nem zárja ki az elmélet helyességét. (Szerintem!). Mint ahogyan sikerült törvényszerűségeket találni bizonyos nyelvi jelenségekre, de azok alapján rekonstruálni  az ősi szavakat, hangzásukat éppen olyan „fantazmagória”, mint amit fentebb leírtam.